cspv logo
cspv szám: 39 / 02 tartalom
keresés

40 Nap és 40 Éjszaka Star Wars 2. rész - A Klónok Támadása Az Esküvő A Zongoratanárnő Szabad Szerda Traffic 8 Nő cikk cím Pánikszoba Kate & Leopold cikk cím Vidocq

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 09 00137
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2002-05-28

Végszükség

John Q 2002.
Nem sokat időzött Denzel Washington a "rossz-fiúk" oldalán, mert miután a Kiképzés-beli (Training Day) korrupt zsaru szerepéért bezsebelte a második Oscar-díját, a Végszükség c. túszejtős-krimiben már ismét pozitív hős, pontosabban egy békés családapa, aki túszokat ejt.

A történet, és annak tálalása az egyik ragyogó példáját nyújtja annak a politikai korrektségnek és gazdasági szempontú megfontoltságnak, amivel Hollywood környékén operálnak, ha egy "kényes", vagy "érzékeny" téma bukkan fel egy megvalósítandó forgatókönyvben. Ez a téma filmünkben az amerikai egészségügy, vagyis az amerikai betegbiztosítási rendszer kudarca, amiben előfordulhat - legalábbis a film fikciója szerint -, hogy egy éveken keresztül fizetett biztosítás nem fedezi a biztosított (Denzel Washington, a filmben John Q) kisfiának az életmentő műtétét. A politikai korrektség elemei olyan párbeszédeket, illetve olyan helyzetmegoldásokat hoznak létre a filmben, amelyek nem tűnnek valóságosnak, viszont -jogilag, erkölcsileg- nehezen támadhatóak, és pont ez a lényegük. John Q egy tisztességes munkásember, aki a film legelején épp nem áll túl fényesen anyagilag. Ekkor még nem sejtjük, mire megy ki a játék, és még akkor sem fogunk gyanút, amikor a következő jelenetek azt hangsúlyozzák, hogy a családi összetartás (papa-mama-kisfiú), a közös játékok, és egyéb szívet melengető foglalatosságok kárpótolják az embert (mamát, kisfiút) az anyagi szűkösséggel szemben. Denzel Washington még az első jelenetekben magára ölt egy "jóravaló fekete középosztálybeli fickó vagyok"-arckifejezést, amitől később sem fog tágítani, még akkor sem, amikor már a túszejtős akció főszereplője lesz.

Mivel a film egy mozgóképes amerikai egészségügy-kritika, ezért a drámai dramaturgiától kezdve, a hatásvadász (és zavaró) filmzenén keresztül, a szereplők eltúlzott mimikájáig minden arról szól, hogy egy nagyon éles fiktív helyzetben (egy 9 éves kisfiú haldoklik) mutassa be a tengerentúli betegbiztosítási rendszer elégtelenségét. Mi, tengeren-inneni nézők, akiket ez a kérdés nem érint annyira közvetlenül, az egészből egy "jófej"-tipusú túszejtést látunk, egy olyat, ahol a túszejtő senkit sem akar bántani (és ennek többször hangot is ad), sőt, miközben a fél rendőrség rá céloz, ő elengedi az éppen szülni készülő anyát, megbünteti a barátnőjét verő macsót (Shawn Hatosy, az eddigiekhez képest nagyon lefogyva), és egyéb jótetteket hajt végre. Erre a szerepre Denzel Washington ideális választás volt, mivel ő zsigerből tudja alakítani a normál családapát, vagy az igazáért küzdő hétköznapi embert is.

Miután a történet viszonylag hamar eljut a spontán túszejtéshez (John Q azt követeli, vegyék fel a kisfiát a szívátültetésre várók listájára, különben lelövi a túszokat), a film nagyobbik része már zökkenőmentesen halad előre, ami azt is jelenti, hogy a néző által elképzelt cselekményvariációk közül az egyik biztosan be fog jönni, sőt, ha valaki már látott legalább kettő, túszokkal kapcsolatos filmet, akkor könnyedén meg tudja jósolni a végkifejletetet is.

Menet közben néha az az érzésünk, hogy a film egyedüli célja a figyelem felkeltése volt az egészségügy visszáságai iránt, és ez maga alá rendelt minden eredeti megoldást vagy ötletet. Nagyon jó példa erre az az egyszerűség, ahogy a kisfiú állapotának a súlyosságát bemutatja a film: a mama elkezd beszélgetni egy orvossal, aki tudatja vele (és persze velünk is), hogy ha a szív állapotát ellenőrző gépen egy adott szám lemegy 70 alá, akkor a fiú meghal. Ezután már nincs más dolga a film készítőinek, mint bizonyos időközönként rávillantani a kamerát erre a számra (ami rohamosan csökken), és a nézők máris sokkal kevésbé hisznek a heppiendes megoldásokban, vagyis még jobban izgulnak a kissrác életéért.

Denzel Washington-on kívül még felbukkan néhány ismert név és arc a filmben, így például Robert Duvall, aki a szimpatizáns főfelügyelőt játssza. Duvall filmbeli arcjátéka a megtévesztésig emlékeztetett Robert De Niro megszokott mimikájára, számunkra is meglepő módon. Kisebb szerepet kapott még Anne Heche, a hidegfejű kórház-igazgatónő személyében, vagy James Woods is, szívsebészként. Mindketten jól játszották a szakmájuknak élő, és ezért kissé rugalmatlan profikat, akik ezzel együtt sem tudnak kitérni egy John Q-féle lelki nyomás elől. A filmet Nick Cassavettes rendezte, aki nem névrokona, hanem fia a híres rendezőnek (John Cassavettes), és akit színészként láthattunk már jobb (Ál/Arc), és rosszabb filmekben is (Az Asztronauta, Mrs. Parker és az Ördögi Kör, Életfogytig). Ha rendezőként még nem is, de forgatókönyvíróként már találkozhattunk a munkájával, a Betépve c. film megtekintésekor.

A Végszükség az USA-ban pozitív fogadtatást kapott, és nemcsak, hogy sikerült felhívnia a nézők figyelmét a több ezer betegbiztosítást nélkülöző honfitárs sorsára, hanem még az árát is jócskán behozta, kisebb kasszasikert elkönyvelve a jegyeladásokból. Bár tőlünk kicsit távoli a film alapsztorija, azért Denzel Washington bizonyára nálunk is sok nézőt fog bevonzani erre a drámai hangulatú, de legalább normális végkifejletettel rendelkező krimire.

-lid-
2002-05-28
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 12 13 14