8 Nő

Filmünk esetében még szorosabb a bezártság, mivel egy klasszikus Agatha Christie-helyzettel állunk szemben: egy vidéki kastély lakói egyik percről a másikra elvágva találják magukat a külvilágtól, miközben az egyik szobában a társaság egyetlen férfitagjának a hullája fekszik. Ez egy izgalmas alaphelyzet, eddig még minden ilyen történet csattanósan sült el, és ezúttal sem lesz másképp. A bevált formula most úgy árnyalódik, hogy a bezárt lakók mind nők, többnyire rokonok, az egyetlen hulla pedig mindannyiuk életében főszereplő volt. Ennyi női szereplőt csakis férfiak tudnak kreálni, így is van, a színdarabot egy Robert Thomas nevű író írta. A forgatókönyv egy vegyes páros munkája (Marina De Van és François Ozon), a rendezést pedig a 35 éves François Ozon-nak köszönhetjük. Ozontól ez a harmadik film, amit láthatunk: A Homok Alatt c. filmjét a tavalyi Titanic Fesztivál vetítette, a Vízcseppek A Forró Kövön pedig szintén egy színdarab feldolgozása volt. Ez utóbbiban játszott Ludivine Sagnier 22 éves színésznő is, aki a 8 Nő legfiatalabb főszereplője (Catherine) is egyben.

A film kicsit felütésszerűen indít, nem szán sok időt a helyzet és a szereplők bemutatására, hanem hamar a gyilkosság után találjuk magunkat, és ezután, mint rendes Agatha Christie-nézők elkezdhetünk körülnézni, hogy kik a gyanúsítottak, vagyis ki is ez a 8 nő valójában. Több generációt, különböző karaktereket és stílusokat találunk, és mindenki a halott családfőhöz való viszonyában lesz számunkra érdekes. Ahogy kiderül, hogy csak a házon belül követhette el valaki a gyilkosságot, és hogy nem lehet elhagyni a kastélyt (hóvihar, elvágott telefonvezeték, elromlott autó), a nézők fellelkesülnek, és elkezdik járatni az agyukat a rejtély megoldásán. Persze mindenki gyanús: a feleség, Gaby (Catherine Deneuve), Augustine, a sógornő (Isabelle Huppert), Louise, a csinos szobalány (Emmanuelle Béart), Pierrette, a húg (Fanny Ardant), az anyós (Mamy, Danielle Darrieux), a házvezetőnő (Madame Chanel, Firmine Richard), és persze a két lány is, Suzon, az idősebb (Virginie Ledoyen) és Catherine, a kicsi (Ludivine Sagnier). A film arról szól, hogy egy első látásra működőképes polgári család felszíne milyen titkokat és szándékokat rejthet magában, valamikor a múlt század 60-es évekig bezáróan. (A film ideje nem meghatározott, a környezet és a ruhák a századelőre utalnak, Suzon viszont olyan, mintha az 50-es évekből lépett volna elő…). Minden egyes szereplőről kiderül, hogy először nem mondott igazat a gyilkosság időpontja körüli teendőit illetően, plusz senki sem pont olyan, mint amilyen képet mutat magáról, és a ház urához sem épp az volt a viszonya, amit a többiek gondolnak róla. Adódnak izgalmas percek és meglepő felfedezések, de a film a krimi-szálat csak álcaként, vagy inkább mézesmadzagként alkalmazza, és ez akkor derül ki számunkra, amikor felhangzik az első betétdal az egyik nő előadásában. Ozon, a rendező imádja a színdarabokat, és ez tükröződik a 8 Nő stílusában is: bár filmről van szó, egy fikarcnyit sem távolodik a színház világától, és ezt erősíti az is, hogy minden egyes szereplő egy kis énekes magánszámot ad elő a cselekmény egy adott pontján. Ezek a dalok az énekes karakter életéről, motivációiról, vágyairól szólnak. Mindenki egy ilyen magánszámot ad elő, és ezalatt az idő alatt leáll a cselekmény, a többiek nézik az előadást, aztán utána kisebb zökkenőkkel újra elindulnak a párbeszédek. Nem vagyunk oda ezért a megoldásért, sőt, tulajdonképpen ez az, ami miatt úgy látjuk, hogy Ozon filmje nem lett igazán jó film. A színésznők jól játszanak, bár a karakterek hajlamosak az egyszerű, sztereotip megjelenésre, de ez nem a színészek hiányossága, hanem a forgatókönyv és a rendezés egyedi koncepciója.

Végeredményképp egy kicsit szentimentális, múlt századi hangulatú krimi-színdarab a 8 Nő, filmes formába öntve. A francia színésznők válogatott csapata játszik benne (Catherine Deneuve minden filmet fel tud dobni, már csak a kisugárzásával is), úgyhogy a visszafogott cselekményt kitűnő színészi játékok teszik élvezetesebbé. Egészében véve egy kellemes moziestét várhatunk a filmtől, feltéve, ha nincs különösebb kifogásunk a sanzonokkal szemben.

-lido-