Szent Iván Napja

Meskó Zsolt is ebbe a kategóriába tartozik, elsőfilmes, mi mégsem tudjuk pozitív szemmel látni a produkcióját. Túl flottnak tűnik az egész, túl simának, de aztán a film közepe táján rájövünk, hogy nem másról van szó, mint arról, hogy ez a film egyszerűen túl üres. Meskó nem ment túl messzire, amikor kitalált egy sztorit a népszerű Kamarás Ivánra címezve, de igazán morfondírozhatott volna még kicsit a forgatókönyvön, mielőtt egy-az-egyben összekapcsolja a színészt és a neki írt karaktert. Láthatunk egy elfoglalt színészt a mozivásznon, akinek Sz. Iván a neve, és egy befutott színész alakítja, akit "az életben" K. Ivánnak hívnak. Na, ez már indulásképp is soknak tűnik, de ezen még nem akadnánk le végleg, sőt akár ki is magyarázhatnánk ( közönségfilmet akartak csinálni, és ennek ez volt a legegyszerűbb módja, a Kamarás Ivánt imádják a tinicsajok, akik még a barátaikat is beráncigálhatják a mozikba...), de nem tesszük, mert ennek a "túl sima" -menetnek még nincs vége.

A következő gondolatunk az (és akkor még mindig nem kecmeregtünk ki a casting-problémából), hogy Meskó valószínűleg megirigyelte a Valami Amerika sikerét, mert szerintünk semmi sem indokolná amúgy, hogy már-megint Szabó Győzőt és Pindroch Csabát láthassuk együtt, kisebb szerepekben bár, de mégis. Básti Julit ne is említsük, ő ismét egy kemény marketinges asszonyt játszik, no lám, ez is lehet egy skatulya. A többi szereplőn már kevésbé akadunk fel (vagy le), mert Hajdú Szabolcs (aki idén is jelentkezett egy filmmel a szemlére) simán eljátszhatja saját magát, vagyis a "művészfilmes" fiatal rendezőt, az ő általa felfedezett Török Illyés Orsolya (Macerás Ügyek) pedig szintén nem kényszerül nagy ugrásra, amikor egy helyes-kedves táncos fruskát kell eljátszania, ismételten "a nagy szerelmet", a főszereplő fiúk állandó szíve csücskét.

Miután túllendültünk a szereposztáson )) , lássuk a filmet. A sztori szerint Sz. Iván egy igencsak befutott magyar színész, amolyan helyi sztár, kis hazánk egyik ismert arca. A film szeretne ebből a "sztárságból" a lehető legtöbbet kihozni, de szinte mondanunk sem kell, hogy túlzásba viszi, és ezért mulatságossá válik az egész. A Fullajtár Andrea által játszott menedzser, Andrea egyik reklámfilm-forgatásról a másik fotózásra cibálja Ivánunkat, versmondásról reggeli beszélgetős műsorra, ide-oda a városban, miközben szegény hősünknek szinte levegőt venni sincs ideje, hát még csajozni. Ezt az életjelenséget, a túlhajszoltságot akarja megfogni és bemutatni a film, kár, hogy mindezt kissé sznob nézőpontból teszi, és ezzel túllő a célon. Iván hajnalban odaperdül egy reklámfilm-forgatásra, de csak néhány percet tölt a helyszínen, mert csupán annyiról szólt a szerződése - hú, ettől teljesen hollywoodi hangulatba kerültünk...

Aztán valahogy elkecmergünk hősünkkel egy reggeli Tv-műsorba, ahol azt látjuk, hogy senki nem tud értelmesen beszélni, mindenki le van lassulva, de ez egy csöppet sem vicces vagy ironikus, hanem csupán fárasztó. Ráadásul Andrea minden egyes jelenéshez más és más színű parókát vesz fel, ezzel is érzékeltetve azt a kemény és hideg világot, amivel hazai sztárjaink szembesülni kénytelenek. Mindezeken persze jobb esetben nevethetnénk is (de jó is volna!), de ehhez legalábbis az kellene, hogy a társforgatókönyvíró-rendező ne görcsölne egyfolytában az olyan kategóriákon (megélhetés vs. magaskultúra, népszerűség vs. magánélet, stb...), amelyeknek önmagukban nincs semmi értelmük, ha nem fonódnak bele a filmben egy átélhető történetbe, csak zavart okoznak, űrt és unalmat, semmi mást. Most valami hasonló történik velünk, rengeteget kell feszengenünk a mozifotelünkben, mert váltig az az érzésünk, hogy csak képek egymásutánját látjuk, de mindez nem áll össze egy filmmé, a szó eredeti értelmében.

Kamarás Iván játéka is megér egy misét: az alapban szimpatikus színészt eddig még nem láttunk (sajna) színházban, úgyhogy csupán az eddigi filmjei alapján próbáljuk meg belőni a színészi képességeit, de azok alapján nem rossz, tényleg nem rossz...Filmünkben viszont ő sem viszi túlzásba a dolgokat, mert legtöbbször nem tudjuk eldönteni, hogy direkt játszik ilyen sótlan karaktert, ilyen tesze-tosza szépfiút, vagy csak jobb híján, vagyis más rendezői instrukciók híján. Bárhogyan is, a filmből egy végletekig egyszerű kép rajzolódik ki a helyi sztárokról és "az új idők új kihívásairól". Elhisszük-e neki, hogy egy Iván-féle színész a menedzsere kegyetlen és pénzéhes szorításában kénytelen élni a napjait, hogy az idős színészeket tehetségtelen koreográfusok alázzák meg, vagy hogy egy jótékonysági előadás valójában egy épülő sportcsarnok kormányzati támogatásának elsíbolásáról szól? A film vége felé már tényleg kezd fárasztóvá válni ez a "több dolgok vannak égen s földön..."-hangulatú bennfentes stílus, az, aminek a Mácsai Pál által játszott karakter a megfelelője.

Kissé kedvetlenül távozunk a moziból a film után, azzal az érzéssel, hogy egy fiatal rendező ezúttal a kisebb ellenállás felé mozdult el, ahelyett, hogy komoly, éles, vagy éppen humoros lett volna, a lehető legkisebb erőfeszítéssel próbált előhívni egy un. "közönségfilmet". Egy népszerű színész még nem elég a boldogsághoz, hívják akár Kamarás, akár Székely Ivánnak ...