Az Egyiptomi Tanács

Pedig minden úgy kezdődik, ahogy szokott: az ember belefészkeli magát a mozifoteljébe, kényelmesen elhelyezkedik, és várja, vajon milyen világ fogja megtalálni őt perceken belül. Mivel szinte semmit nem tudunk előre a filmről, ezért még fokozottabb az izgalom, de aztán nem telik el 10 perc, és elkezdünk fészkelődni. Nem értjük, mi van, mert ennyi idő elteltével még mindig nem látjuk úgy, mintha elkezdődött volna valami, mondjuk egy film, történettel, cselekménnyel, és egyebekkel felszerelkezve.

Látunk 18-ik századi ruhákba öltözött embereket (színészek?), látjuk, hogy mozognak és beszélnek, de ebből még nem áll össze semmi használható. Az ok: semmi sem olyan, mint ahogy azt a többi filmnél megszoktuk. Nem érthető a történet, vagyis egyszerűen nem tudjuk, miről folyik a társalgás a filmvásznon, de aztán (úgy kb. a 40-ik percnél) a sajtóanyagbeli emlékeinkkel összevetve lassan rájövünk a sztori vázára. (Azért nem kellene ennek ilyen nehezen mennie). Nem nyilvánvaló, kik lesznek majd a főszereplők, és ha lesznek, miért pont ők. Miután egy duci papot a kelleténél többször látunk a filmvásznon, a többi szereplőhöz képest sokkal többször, egy idő után megválasztjuk őt a film főszereplőjének. (Később a stáblista alapján beigazolódik választásunk, Silvio Orlando ő, aki a Don Giuseppe Vella nevű máltai szerzetest alakítja.) Ez a Vella pap szemmel láthatóan kavar valamit a jobb megélhetése érdekében, de nagyon nehezen jövünk rá, hogy mit. (Lehet, hogy a film előtt kellett volna olvasnunk egy kis szicíliai történelmet és irodalomtörténetet?).

Ami kiderül, az az, hogy a pap azt hazudja, hogy jól beszél és ért arabul, pedig nem is, és így a környékükre (vagyis Szicíliába) keveredett marokkói nagykövet szavai félrefordítja, mint később kiderül, direkt. (Akkor mégiscsak ért valamicskét arabul?). Kitalálja, hogy a szigeten talált arab kódex, amiről a marokkói azt állítja, hogy egy átlagos életrajzi írás, valójában egy ritka és értékes mű, a "Szicíliai Tanács" maga (nem tudjuk, ez mit jelent), ami egy új megvilágításba helyezi a helyi nemesség előjogait. Asszta !, gondoljuk, ez aztán egy megvilágosító erejű film! Ha eddig nem lettünk volna eléggé tájékozottak az olasz történelemben, most fontos adalékokat tudhatunk meg a 18-ik századi itáliai történésekről, úgyhogy nem hiába ültünk be erre a filmre. A félreértések elkerülése érdekében hamar leszögeznénk, hogy nemcsak filmélményt, de még ismereteket sem szereztünk. Az Egyiptomi Tanács által, mert később is ugyanúgy működött a zűrzavar és monotonitás, mint a film elején, és így a végére nem lettünk sem okosabbak, sem szórakozottabbak.

Apropó, szórakozás: a film olasz nyelven megy, ami egy kellemes zsibongást ad hozzá a (számunkra) semmitmondó képekhez. A képek, amelyek emlékeink szerint többnyire sárgásszínű árnyalatban tűnnek elénk, nem hordoznak információkat, úgyhogy egy rövid idő után már csak az andalító olasz nyelv hallgatására szorítkozunk, és nem foglalkozunk a feliratokkal sem. Tulajdonképpen egy megnyugtató időtöltés ezt a filmet nézni, mivel a nulla esemény, de sok korabeli jelmez pihenteti a szemünket, az aláfestő szöveg dallamossága pedig hajlamos álomba ringatni bárkit. A film egyébként francia-olasz-magyar koprodukcióban készült, de minket már az sem tudott feldobni, hogy hazai helyszíneket (Szabó Ervin Könyvtár, Kiscelli Múzeum, illetve a Festetics-kastély) is láthattunk közben.

Nem pontosan tudjuk, ki volt a film megcélzott közönsége (talán az olasz szakos történészek?), mindenesetre mi nem kaptunk tőle semmit, ami miatt érdemesnek tartanánk megnézni ezt a 138 percnyi mozgóképes anyagot.