keresés



  home   | szocio |  hírek   |  filmekről   |  kult   |  urban/enviro   | 

  fehér
\"tartalom\"
Zongorista, A
rk, Az
Solaris
Mg Egy Kis Pnik
Isten Vrosa
Chicago
Faust 5.0
Kr, A
lmomban Mr Lttalak
Dina Vagyok
Daredevil - A Fenegyerek
Szellemhaj
Flholt
Titkrn, A
Bnk Bn
Muskts, A
Szp Napok
Baran
Egyiptomi Tancs, Az




  2003-04-01

A Titkárnő
 Secretary 2002.

Terápia

Egy szado-mazo történet és egy művészfilm egymásra találásából sok minden kisülhet, bár mi élből nem jósolnánk nagy sikert ennek a párosításnak. Persze az a kérdés, hogy egy különös jelenséget filmesítünk-e meg jól, vagy pedig egy érdektelen történetből lesz-e, jobb híján egy független film?



A Titkárnő kicsit nehéz eset, mert a film elején még azt hisszük, egy érzékeny és érdekes filmmel állunk szemben, legalábbis a film főszereplőnője, Maggie Gyllenhaal egy darabig el tudja ezt hitetni velünk.

Egy fiatal lány látunk, Lee Hallowayt, aki éppen most hagyja el az elmegyógyintézetet, ahova -mint később rájövünk - azért került, mert gyerekkora óta az a szokása van, hogy "szadizza" magát, vagyis vágásokat ejt a testén, forró teáskannát szorít a combjához, egyszóval folyamatos fájdalmat okoz magának. A Zongoratanárnő c. filmen megedzett nézőknek már csak kicsit rebben a szemük az ilyen jelenetek láttán, miközben igyekszünk meggyőzni magunkat, hogy a mazochizmus és a fizikai fájdalmak nem alapelemei a művészfilmeknek, és bár a kritikusok szeretni szokták az ilyen történeteket, nem kell most már minden második filmben nőket, lányokat néznünk, ahogy magukat vagdossák. Nem, szerencsére, a Titkárnő egyszerre pihenteti és továbbfűzi ezt a mazochizmus vonalat, amikor Lee jelentkezik titkárnőnek egy egyszemélyes ügyvédi irodához, James Spaderhez, vagyis a filmben Mr. Grey-hez. Az ügyvéd kicsit fura személyiség, láthatóan kiborítja a körülötte levő nőket, azzal együtt, hogy ő maga szinte retteg egy talpraesett szőkétől, akiről a film végéig nem tudjuk meg, kicsoda is valójában. Lee nagyon jól tud gépelni, és nagyon készséges is, úgyhogy Grey felveszi őt titkárnőnek, és ezzel kezdetét veszi a kettejük játéka (aminek persze mi isszuk meg majd a levét). Ez a játék borzasztóan vontatottan bontakozik ki, és elég sokszor nem is követhető tisztán a menete, a lényege viszont abban a jelenetben csúcsosodik ki, amikor Mr. Grey el kezdi súlyosan verni titkárnője meztelen fenekét. Hűha, mondhatjuk, megint az élet sűrűjébe kerültünk egy film által, mert hát miről szólnak a független filmek, ha nem azokról a dolgokról, amik nem adódnak egy-az-egyben a hétköznapi filmfogyasztás közben?



Ezúttal tehát arról az érdekes jelenségről tudunk meg sokkal többet, mint szerettünk volna, hogy milyen érzés egy mazochista lánynak beleesni a szadista főnökébe, milyen rossz lehet folyton hiába várni, hogy újra elfenekeljék őt, és milyen kemény küzdelem zajlik a az idősebb férfi főnök lelkében, aki szeretné, de mégsem teheti, hogy minden délután megalázza a titkárnőjét. Ilyen, és ehhez hasonló mély értelmű lelki folyamatokról szól a film, mi pedig leginkább csak értetlenül állunk az eseményekkel szemben. Az miért tekinthető gyógyulásnak, ha ugyan többé nem vagdossa már magát a főszereplőnk, de csak azért, mert helyette ütik, megalázzák, lóként bánnak vele (nyereggel, szénával, ahogy kell), vagy az miért tekinthető rendes színészi játéknak, amit James Spader művel, azaz, hogy egyáltalán nem derül ki, mit miért tesz, és a karakterének kb. mi jár a fejében a film ideje alatt? Spadernek eddig két jelentősebb színészi villanására emlékszünk, egyrészt a Szex, Hazugság, Video c. '89-es kultfilmben mint csábító idegen, másrészt a Farkas-ban mint minden idők leggonoszabb megszállottja. Amúgy már a Crash (Karambol)-ben kipróbálta az extrém szexualitást, és volt egy jó jelenése a Két Nap a Völgyben c. jó krimi-thrillerben is, de nekünk mégis mindig rossz farkasként jut eszünkbe. Ezúttal egész egyszerűen nem erőltette meg magát Mr. Grey szerepében, bár az is igaz lehet, hogy a forgatókönyv nem írt számára pontos instrukciókat arról, hogyan működik egy szadista ügyvéd. Persze ehhez nincs köze annak, hogy nagyon kevés pénzért vállalta a szerepet (400 ezer dollár+ későbbi részesedés a profitból), szerintünk csak azt gondolta, hogy bármikor lezavar kisujjból egy ilyen perverz szerepet. Kolléganője, a még teljesen ismeretlen és kiejthetetlen nevű 26 éves Maggie Gyllenhaal több beleérzést mímelt a mazochista karaktere iránt, vagyis az ő játékával nem lenne semmi bajunk, ha nem épp ebben a filmben lett volna hozzá szerencsénk.

A film költségvetéséről egyébként nincs adatunk, csak annyi tudunk, hogy épp, hogy 4 millió dollárt hozott az USA-ban, és mivel legutoljára a '99-es Go' (Nyomás) készült 6.5 millió dolláros szuperalacsony költségvetésből, azt gondoljuk, a Titkárnő anyagilag nem lett sikeres. (Ez lenne a független filmek sorsa?)

Számos bajunk van ezzel a filmmel, kezdve a történetével és az alapkoncepciójával, de a fő gondunk az, hogy rájátszik az extrémitásra, és úgy tesz, mintha nem létezhetne művészfilm fájdalom, gyötrődés, vagy perverz szexuális beállítódás nélkül. Számunkra ezek nem adódnak természetesen, és ha felbukkannak, akkor pedig egy jobb megvalósítást kívánnának filmen. És ehhez nem elég egy belső és két külső helyszín, nem elég 4-5 szereplő, és egy rosszul megírt forgatókönyv.

Egyébként pedig a perverz szexuális játékok még a '90-es években voltak divatosak a filmekben (a film alapjául szolgáló Mary Gaitskill-regény '89-ből való), és mára már nem tesznek a nézőkre olyan nagy hatást. Kivéve persze a Zongoratanárnőt.

-ming li-
2003-04-01

 




oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20