Félholt

Seagal, a 7 danos aikido mester amúgy sokáig kiválóan bevált a filmekben, ha a Nico nevű indítást nem is vesszük véresen komolyan, az Ölve Vagy Halva, vagy az Úszó Erőd már eléggé jó filmeknek bizonyultak. Amellett, hogy ezek a filmek mind gondosan megírt forgatókönyvekkel rendelkeztek, az egyik fő élvezetet maga Seagal jelentette bennük: a két méteres, elég nagy termetű harcos-színész, aki tudja jól, mit csinál, mivel valóban a keleti harcművészetek beavatottja. (7 évesen kezdett el karatét tanulni, 15 évesen aikidózni, amiben hamarosan annyira jó lett, hogy mesterének első számú tanítványává vált, és vele együtt adott előadásokat a kaliforniai Deer Parkban. 17 évesen már Japánban folytatta tanulmányait, 1975-ben ő volt az első amerikai, aki Japánban Aikido iskolát nyitott, felvette a shinto vallást, és a felsőszintű aikido-tudás mellett megtanulta a különböző keleti gyógyító módokat is, úgymint a gyógyfüvek és az akupunktúra használatát). Ez utóbbinak nagyon nagy hasznát vette a filmjeiben is, az Ölve Vagy Halva-ban például ezek segítségével tudott regenerálódni 7 évnyi kóma után.

Seagal tehát egy harcművész, aki ezt a képességét remekül tudta kamatoztatni a filmjeiben, elég sokáig, de most már sajnos úgy néz ki, tényleg leáldozóban van a színészi csillagzata. Az ember nem szívesen mond le az egyik legnagyobb darab kedvencéről, de ezúttal már nincs más választásunk, a Félholt túl meggyőző volt. Az a fajta Seagal-sorozatgyártás, ami a 90-es évek közepén kezdődött a 3 T-betűs filmmel (Tűzparancs, Tisztítótűz, Tűz a Mélyben), szépen kiteljesedett a Patriótával, vagy a legutóbb nálunk látott filmmel, a Sebhelyekkel (Exit Wounds), de ha ezek miatt le kellett szállítanunk az igényeinket, akkor mit tegyünk most, a C-kategóriás Félholt láttán? Mert bizony ez a film annyi odafigyelést sem kapott az alkotóitól, mint egy árvaházban nevelkedett gyerek, és amit személyesen Seagal nyújt benne, az kiábrándító. A hevenyészett történet szerint Seagal ismét egy titkosügynököt játszik (mi mást?), aki feka haverjával, Nick-kel (Ja Rule) együtt kerül börtönbe, azonbelül is nem máshova, mint az ismét megnyitott, hírhedt Alcatrazba. De még mindezek előtt egy szintén nem alátámasztott jelenetben Nick egy lövöldözést kezdeményez az FBI-al (miért ne?), amiben éppen a legszelídebb, a vérontást leginkább elkerülni akaró szereplő, vagyis Sacha (Seagal) sérül meg, pontosabban 22 percre kómába esik a hátát ért golyótól. Mielőtt még belelovalnánk magunkat, hogy egy Ölve Vagy Halva-utódfilmet kaptunk ki, hamar rá kell jönnünk, hogy az utórezgések ezúttal nemcsak egy filmre terjednek ki, mivel a Félholt egymaga egy Úszó Erőd/Die Hard/Ölve Vagy Halva-komplexum, mindegyik filmből merítve kicsit, de semelyikből sem tanulva.

Sacha beépített ügynök (Úszó Erőd), aki a felesége gyilkosát akarja elkapni (Ölve Vagy Halva), miközben inkognitóban van jelen egy elzárt épület leendő túszai között (Die Hard), és csakis az ő szakértelmére számíthatnak a bentiek, illetve a kint tartózkodó FBI (Úszó Erőd és Die Hard). Ezúttal az Alcatrazt támadják meg (A Szikla) az ejtőernyős rosszfiúk és egy rosszlány, akit a 42 éves énekesnő, Nia Peeples alakít, roppant hatástalanul. Egyébként az erős új filmes vonal keretében több rapper énekes (Ja Rule, Kurupt), illetve általában véve sok fekete színész szerepel a filmben, amivel a producerek egyrészt az amerikai fekete közönséget célozzák meg, másrészt engedelmeskednek annak a bevált trendnek, ami a vígjátékoknál már évek óta egy fekete-egy kínai/fehér párosban gondolkodik (Pénz Beszél, Csúcsformában, Nekem 8, vagy a Sebhelyek). A filmben az egész támadás és túszejtés azért történik, mert az Alcatraz egyetlen halálraítéltje egy sikeres rablás után elrejtett valahol egy 200 millió dollár értékű aranyrúd-csomagot, és a behatolók ennek a helyét szeretnék megtudni. (Ismét egy nagyon gyönge lábakon álló történetszál, mert miközben rablásért még nem végeztek ki senkit, nem tudjuk meg, mit csinált még a minimum Hannibál-kinézetű elítélt, aki később egy jószívű idős embernek lesz beállítva).

Az ingatag és eléggé elhasznált történetet érdekes dolgokkal próbálják pótolni az alkotók, például a Mátrixból egy-az-egyben átvett ruhákkal és gyorsított-kimerevített képekkel. Nem elég, hogy a két főgonosz (Nia Peeples és Morris Chestnut) hosszú, nyitott bőrkabátban mászkál, és bármikor tud helyből szaltót dobni, még az egyszerű pisztolygolyó útját is a Mátrix által bevezetett technikával követi le a film. Az akciók ezzel együtt is halványak, izgalomnak nyoma sincs, úgy is mondhatnánk, sok lövöldözés-kis pukkanás. Seagal, vagyis Sacha végig kiemelkedően jófej, és ahogy az újabb filmjeiben szokott, nagy emberbarát, szellemi társ, békepárti és erőszakkerülő, aki lelkiismereti kérdésekben is otthon van, ha éppen egy halálraítéltnek szüksége van rá. A filmet egyébként Berlin kelti részén, egy volt Stasi-börtönben forgatták, nagy részben német pénzből. (Vagy 15, vagy 25 millió dollár volt az összköltségvetése, nem tudni, melyik, a film mindenesetre 15 milliót hozott az USA-ban, szemben például a Sebhelyekkel, ami 2001 márciusában 19 milliót termelt csak az első héten).

Nem mondhatnánk nagy csalódásnak ezt a filmet, mert igazából már nincsenek túlzott elvárásaink egy Steven Seagal-filmmel szemben. Nekünk már az is elég lenne, ha egy rendes, régi-jó harci jelenetet látnánk tőle, gyors mozgással, látványos reflexekkel, ügyes koordinációval, a lá Úszó Erőd. Ehelyett azt látjuk, hogy hősünk amilyen iramban szedi fel magára a kilókat, olyan mértékben lassulnak és rövidülnek az akciói, és egyre kevésbé megy bele egy küzdő jelenetbe. Ez pedig még egy ilyen filmben is feltűnő, ahol alapjáraton nincs semmi a helyén (kezdve a forgatókönyvvel), mégis átlátszó a szándék, amikor gyors vágásokkal, vagy nagyon közeli képekkel követik az akciójeleneteket. Akárhogyan is, a Seagal-név kötelez, reméljük, egyszer majd akcióhősünk is így gondolja, és előrukkol valami eredetivel.