Claire Életre-Halálra

Ami a művész-thriller műfaját illeti, csak hogy a legutóbbi példát vegyük, ott volt a Femme Fatale, korábban a Tanú Szeme, amelyben szintén fotós volt a férfi. Említhetnénk még A Tökös, A Török .. stb-t, a Milliókért A Pokolba, A Leskelődő, A Mexikói, Mementó, Bíbor Folyók, Hullahegyek, Fenegyerek c. filmeket, ha a csalódásokat akarjuk kilistázni. Ugyanakkor az HBO-n néha olyan profi kis művész-thrillereket látni, hogy az ember legalább 9 ujját megnyalja utánuk, szóval tudjuk, hogy a műfaj tényleg létezik, és működik, csak nehéz rá jó példát találni. A Claire Életre-Halálra pedig pont egy ilyen jó példa.

A filmet az Alliance-Atlantis stúdió hozta létre, Robert Lantos producelésével. Az Alliance Atlantis, mint ismeretes, magyar származású kanadai producerek csoportját fedi, akik gyakran állnak elő olyan, az amerikai filmekhez hasonlítva viszonylag alacsony költségvetésű filmekkel, melyekben van valami fantázia. Ezek a filmek néha jól, néha kevésbé jól sikerülnek, mint a világ bármelyik filmstúdiója esetében. Legutóbb talán az Angyali Szemek volt, ami végül is nem tetszett nekünk. Korábban viszont ott volt a Ne Állj Szóba Idegennel, amely a művész-thriller egyik finom darabja, András Hámori producelésében.

A Claire Életre-Halálra ugyancsak jó színészekkel operál, Gina Gershon és Juliette Lewis mindketten oszlopos kedvenceink. A történet kicsit Magas, Szőke Férfi-s, Claire, a francia lány (Juliette Lewis) Torontóba érkezik, hogy meglátogasson egy srácot, akivel egyszer összejött. A sok-sok apró véletlen úgy hozza, hogy Claire folyamatosan keresztezi Gina Gershon útját, akit maffiózók üldöznek. A két nő persze eléggé hasonlít egymásra a személyleírás szintjén, ami tovább bonyolítja a dolgokat. Ez így, idáig nem tűnik valami bombasztikus történetnek, de annál jobb, amit a moziban látunk.

A sok-sok apró véletlen például egyáltalán nem veszi ki magát erőltetettként, ami a legerősebb nyerő lapja a filmnek. Nagyon jó érzékkel vándoroltatják Claire-t helyszínről helyszínre, és nagyon jó kis konfliktusokba csöppentik bele, úgy, hogy a kliséknek még csak az illata sem csapja meg az orrunk. Még ennél is megdöbbentőbb, hogy a vágási koncepció un. osztott képmezőt vet be, ami legutóbb például a Hulk esetében hozott nevetségesen rossz eredményt. Itt azonban meglepően jól sül el a dolog. Az izgalmasabb részeknél feldarabolódik a kép, és még izgalmasabbá válik. Van benne, mondjuk egy túlkapás, amikor Claire megérkezik a sráchoz, és a kép egyik felében a srác ajtót nyit, egymás nyakába borulnak, és kiírnak egy szív alakú happy-endet is. Ez béna, de vicces, és ami még fontosabb, rövid. Ezt leszámítva, az osztott képmező nagyon jól működik. Nem lankasztja, szétszórja vagy megosztja a figyelmet, hanem koncentrálja, ami persze egy nagyon szerencsés dolog.

Claire úgy mászkál, mint egy ufó, aki a Holdról jött, ezt felerősítendő a filmben gyakran olyan elröppent fantázia-betétek jelennek meg, melyben Claire a Holdon mászkál, de láss csodát, ez sem árt a filmnek, hanem használ, tök jók ezek a betétek is! Claire karaktere nagyon jó, nagyon jól van kitalálva. Egy szót sem tud angolul, csak franciául, így, amikor végre találkozik Gina Gershonnal, és van pár másodpercük, hogy megbeszéljék, miről szól ez az egész üldözés, egyetlen szót sem értenek egymás beszédéből. Nagyon jó.

A filmnek minden perce vagy üdítő, vagy pedig izgalmas, egészen a végéig, ami a változatosság kedvéért éppenséggel üdítő. A feliratok alatt olyan friss felvételek láthatók, melyek híven tükrözik a film művészi színvonalát, értsd, látszik, hogy nem holmi művészkedésről volt szó, mindenféle megoldások bevetéséről, hanem egy tudatos és elegáns történetmondási stílusról.

A Claire egy jó film, kellemes, érdekes és izgalmas. Ha valaki esetleg direkt utálja a művész-filmeket, még akkor is inkább az fordulhat elő, hogy emiatt megkedveli őket, mint hogy ne élvezné ezt a filmet, hiszen a művészi színvonal itt kicsit sem megy a történet rovására, sőt, csak sokkal intenzívebbé teszi azt. Ahogy kell.