A Sziget-látogatók annyira kiszámíthatatlanok, ki hinné, hogy az utolsó nap utolsó óráiban akkora lesz a tömegnyomulás a Szigeten, mint mondjuk, egy szombat éjszakán? Pedig ez volt, a Sziget-népek, tudván, hogy meg vannak számlálva a buli percei, alaposan belehúztak a végébe, a Cinetripet szinte alig lehetett megközelíteni, a Party Arénában folytatódott a fogyasztókúra, a Tilos Sátort már meg sem környékeztük, de tulajdonképpen mindenhol ugyanaz volt a helyzet: pánikszerû õrült bulizás.

Addig még követhetõ volt a helyzet, amikor az Anima Sound System napsütésben elkezdte a koncertjét, és egy nagyon jó hangulatú másfél órát nyomott le a népes nézõtábornak. Az énekesnõ ide-oda ugrált és táncolt a színpadon, nemcsak a kifejezõ hangjával, hanem élénkségével is feldobta a közönségét, miközben remekül kiegészítette a buddhista hangulatú fúvós-énekes fiúpárját, aki a pólóján is a buddhizmust éltette.

Animáékra nemcsak egy nagy tömeg gyûlt össze, hanem egy jó összetételû tömeg is (ha lehet ilyet mondani), mindenesetre a minta, amit a közönség soraiból vettünk, eléggé meggyõzõ volt. A kedves arcokból álló, válogatott közönség persze nemcsak az Animára, hanem a Massive Attack-re is gyúrt, bár ez utóbbi némileg csalódást okozott nekünk. Ezúttal nem a zene, nem is a hangulat volt a gond, hanem furamód az idõ, illetve a számok mennyisége, amit a brit csapat elõadott. Állítólag egy technikai hiba miatt léptek késõn a színpadra, amin nem is akadnánk le, ha ez a kis csúszás nem éppen több, mint egy órát jelentett volna.
Így viszont a kedvenceink nem tudtak idõben eleget játszani, és mindössze 6, vagy max. 7 számot nyomtak le, ami masszívan kevésnek bizonyult számunkra. Amit láttunk, az persze nagyon jó volt, tökéletes zene, lenyûgözõ látványtechnikával a háttérben (nem maradt el a honlapjukról ismert digitális idõkijelzés sem), és némileg ünnepi hangulat, ami annak is köszönhetõ, hogy õk voltak az utolsó szigeti koncertadók idén. Mindenki odavan ezért a zenéért, ráadásul, kissé meglepõ módon inkább a régi slágereket nyomták, mintsem a legújabb (100th Window címû) albumuk anyagát, és ez is kellemes meglepetés volt. No, de ezúttal a kicsi mennyiség kiütötte a jó minõséget, és így az 50-55 perces koncert végeztével kicsit frusztráltan távoztunk a helyszínrõl.

Körülbelül ekkor indult be a buli-nagyüzem, és ekkor kezdõdött el nálunk a "vég-hangulat" is. Akármelyik régi, jól bevált helyszínen bukkantunk fel, mindenhol hiányzó dolgokkal szembesültünk. A tegnapi Circus Baobab helyén már csak üres teret találtunk, az Afrika Faluban az addigi friss sajtos pogi helyett már csak száraz tepertõs pogit kaptunk, elõttünk kezdték el bontani a Színház és Táncsátort, a Divathelyszínen már csak alvókat találtunk, és hasonlóan ment ez mindenhol.
A buliznivágyó Sziget-népség szinte fehéregerek módjára kényszerült ide-oda cikázni a sátrak és helyszínek között, hogy még egy ép buli-terepet találjon, egy kis szigetet, amit még nem kezdtek el szétszedni, lebontani, vagy bármit. Stefan kollégánk meg is jegyezte: "ez már a vég" ("The end is here"). Ezek után hiába gyûjtöttünk mi is némi erõt a Roxy nyugágyaiban, már ki kellett hagynunk az aktuális Cinetrip-beli sárdobálást és az átható vizes szalma-szagot, sõt, nem bírtunk már meghallgatni DJ Palotait sem a Cökxpon sátorban, úgyhogy magára hagytuk a hajnal 3-kor még nagyonis beindult sziget-manókat, és hazafelé vettük az irányt.

Már a kapunk kilépve elkezdett hiányozni nekünk a Sziget-bulizás, a sok mászkálás, jövés-menés, táncolás, kajálás és beszélgetés, sörözés és koncert- hallgatás, vagyis minden, ami ezen az egy héten szokásos.

Alig egy évet kell már csak várnunk a következõre ..!