Szerintünk nem a Moloko vonzott ennyi érdeklõdõt, hanem a szombati kimenõ vezetett a bulik központjába, de ez teljesen mindegy, fõként, hogy az említett Moloko egy fantasztikus koncertet adott aznap este.

De ne szaladjunk a dolgok elébe, mert ilyen csodaszép idõben több dolgot is lehet csinálni a Szigeten, mintsem elsõre gondolnánk. Kezdjük például az egyik legjobb lazulós helyszínnel, a Pannon Kör-féle homokozóval. A hajót imitáló, kör alakú Pannon büfé elõtt pompás nyugszékekben lehet üldögélni, ahonnan remek kilátás nyílik a homokozóban táncoló, vagy éppen csak homokozó srácokra és csajokra. Közben egy jó dj szolgáltat jobbnál jobb zenéket, a szigetelõk pedig hideg sörökkel, turmixokkal, vagy fincsi koktélokkal múlatják az idõt.

Ezzel egy idõben, még a szikrázó napsütésben kezdõdik a Nagyszínpadon a Panjabi MC, akiknek fõként egy számuk van, de abból egy nagyon hangulatos és jó koncertet tudtak kivariálni. A Sziget egyik legjobb találmánya a napsütéses-délutáni koncert (stábunk még nem tud elszakadni az évekkel ezelõtti egyik délután Apollo 440, illetve a közvetlenül utána következõ Prodigy koncertek csodás emlékétõl), és a Panjabi pont ebben a kategóriában adta elõ a legjobb formáját szombat délután.

A Panjabi-t a Kispál és a Borz nevû magyar kultzenekar követte, amivel kapcsolatban azt a meglepõ felfedezést tettük a sajtósátor környékén, miszerint rengeteg ember tudja kívülrõl a dalok szövegét, és bárki, bármikor képes beszélgetéseket megszakítva, spontán elénekelni valamelyik Borz-dalt.

A Kispálék után, "az est fénypontjaként" a Moloko lépett a Nagyszínpadra, hogy egy nagyon profi koncertet adjon elõ. A Moloko szinte ellentéteként mûködött az elõzõ esti Morcheebának, annyira tele volt élettel és színpadi profizmussal, hogy még a csendesebb számok is élénknek és beindultnak tûntek. Moloko kedves volt, a zene nagyon jó, a "The Time is Now" és a "Sing it Back" is elhangzott, az utóbbi egy soha nem hallott, sokrétû és hosszú, kanyargós formában. Szerette a közönség, és úgy tûnt, a zenekarnak sem esett nehezére egy igazán beindult koncertet produkálni a Sziget-lakóknak.

A Moloko után más kifejezési formák felé vettük utunkat, és rohamléptekkel loholtunk a Divathelyszínre, ahol 11-tõl elvileg már a Király Tamás-divatshow-nak kellett volna mennie. Szerencsére csúszás volt, és így bõven elértük a mûsort, ami több volt, mint egy váratlan éjszakai ajándék. Az egy órás show azt a magabiztos mûvészetet jelentette, ami talán kicsit meg is lepte a szigetes nézõket. (Az elején néhány német szigetlakó próbált hangzavart mûvelni, de aztán késõbb belátták, hogy nem egy átlagos show-t látnak éppen). Király Tamás ragaszkodik a 80-as években felavatott fekete szín dominanciájához, de soha nem ismétli magát, mint ahogy most egy pompásan eredeti ruha-elõadást láttunk a csapatától. Azzal indult, hogy az alkotó többszörösen áttörte a kifutó/közönség határvonalát, és elõször leküldött egy lány-és egy fiú modellt, hogy a maguk feltûnõ szerelésében vegyüljenek el a közönség közt. Aztán megérkezett az "olló-kommandó", vagyis a fõként fiúkból álló csapat lement a közönség közzé, hogy ollóval levágja a nem divatos szereléseket az emberekrõl. (Miután nem akartak kitolni senkivel, ezért csak a saját fiúmodellüket nyírbálták meg). Késõbb még a modellek egy része is legyalogolt a színpadról, hogy a légies "betûruháikban" körbevegyék a kifutó elejét. A ruhák egyébként fantasztikusan néztek ki, és -Király Tamástól megszokott módon- a ruhák, a zene, a színpadi mozgás, és az egész csapatra jellemzõ különleges hangulat egymással egységben hatott, egymást erõsítve. Valahogy egyértelmûnek tûnt, amikor egy csodaszép, barnabõrû modell egy fényes mankóval közlekedve mutatta be az adott ruhát, vagy amikor egy lányra folyadékokkal teli zacsik voltak ráerõsítve, (amikbõl a közönség fiútagjai kis csövecskéken keresztül ihattak is, aminél szexisebb dolgot nehéz elképzelni egy színpad környékén), és azokkal közlekedett. Az egyértelmûség itt azt jelenti, hogy meglepõ beállításokat látunk, de közben úgy érezzük, mintha a nyelvünk hegyén lett volna már ez az ötlet, csak még nem tudtuk volna kimondani. Minden egyes modell (ruha+modell) felbukkanása egy külön kis elõadás volt, a kedvencünk az irokéz indiánnak kinézõ fiúmodell volt, de általában véve is megnyugtatóan profi modelleket láthattunk munka közben. A végén egy arany zsákszerû (és az Oscar-szoborra emlékeztetõ) szerelésbõl maga a tervezõ mászott ki, és ezzel véget ért az elképesztõen jó divatshow.

A sok élményt ezután a Tilos Sátorban próbáltuk levezetni, de nem sikerült, mert a nagy tömeg karja oda is elért, és a Palotai zenére teljesen megtelt (és felfõtt) a sátor. Átmenekültünk a Cinetripbe, ahol nem meglepõ módon ugyanazt a zsufit találtuk, úgyhogy a Party Arénát már élbõl ki is hagytuk. A

szokásos levezetõ kör a Túró Rudi automatákhoz, illetve a Milli tejcsárdába vezetett minket, ahol a fincsi kaják betermelése után, dolgunk végeztével beirányoztuk a kijáratot. Ezúttal sokkal flottabbul ment a kimenetel, még a HÉV-en sem volt akkora tömeg, mint elõzõ nap, úgyhogy nyugodtan zártuk a Sziget-szombatot. Vajon a Szigeten is a pihenés napja lesz a vasárnap?