Derült Égből Polly

Ben Stiller, akit a Nyakunkon Az Élet (1994), illetve az Ég Velünk (2000) miatt eléggé kedveltünk, kezd ráragadni egy adott figurára, és úgy tűnik, nem nagyon "tud lejönni" erről a formájáról. Ezt a Ben Stillert igazából a majdnem-elmebeteg Farrelly-testvérek ihlették, illetve hozták létre, éppenséggel a Keresd a Nőt c. filmjükkel. Ennél a filmnél kezdődött Stiller bénázós-jópofi vonala, ami rendesen mindig valami gusztustalansággal is párosul.

A Keresd a Nőt (There's Something About Mary) ráadásul még a nézhetőbb és viccesebb (tehát korai) Farrelly-filmekhez tartozik, és mégis: a szalagavató báljára készülődő 18 éves fiú cipzár-becsípődős jelenete már élénken előrevetíti a későbbi, mindenféle undokságokkal bajlódó Stillert. És tessék: íme, megint nem tud úgy eltelni egy vígjáték, hogy ne lenne benne legalább egy, WC-kagylóval, hasmenéssel és egyéb, túlságosan altesti dolgokkal foglalkozó jelenet. Persze hiba lenne ezt csak Ben Stiller személyéhez kötni, mindenesetre a Duplex (Jószomszédi Iszony) után nem csodálkozunk olyan nagyon, ha hősünk spontán beleszalad egy igazán gusztustalan jelenetbe.

A történet már első látásra/hallásra sem tűnik nagy dobásnak: egy kockázati elemző biztosítási szakember (Reuben/Ben Stiller), aki mindent túl komolyan vesz, és akinek az élete a kiszámíthatóság mentén zajlik, megismerkedik egy olyan lánnyal, aki éppenséggel mindenben az ellenkezője, és így elvileg adódik egy nagyon viccesnek szánt alaphelyzet. A lány (Polly/Jennifer Aniston) egyébként egy létező csajtípus megtestesítője (az általunk ismert "Pollynak" szintén van egy menyétje), bár ez nem jelenti azt, hogy a filmben végülis egy eredeti karaktert láthatnánk, Jennifer Aniston megformálásában. Annyit tudunk meg róla, hogy sokat utazik, szereti a fűszeres kajákat, a táncot és a kalandokat, nem szereti viszont a karrier-nyomulást. Ez nem túl sok, ennél azért némileg többet szeretnénk tudni, vagy legalább sejteni egy két-főszereplős vígjáték hősnőjéről, főként, ha a film egész humorforrása Polly és Reuben ellentétességén alapul. Ez nem jön össze, béna sztereotípiák jönnek sorba, Polly mindig elveszíti a kulcsát, és még a pincérkedést is szerencsétlenül űzi, Reuben viszont a komputerén futtatja végig a nősülési kockázatokat, két nőre kivetítve.

Valószínűleg a forgatókönyvíró/ rendező, John Hamburg is érezte, hogy Polly és Reuben párosán simán bealszik a néző (nemcsak a romantika hiányzik a kapcsolatukból, hanem a humor is), úgyhogy karakteres mellékszereplők után nézett, és hamar kikötött Philip Seymour Hoffman mellett, aki többször bebizonyította már, hogy mackós alkata egy igazi tehetséget fed (a Hibátlanokban például hibátlanul játszott). Hoffman ezúttal egy éppenhogy profi színészt alakít, aki egyszer szerepelt valami tv-filmben, és az akkor szerzett népszerűségének a morzsáiból most amatőr színházaknál próbálja magához ragadni az összes főszerepet. Az ő karaktere tényleg tud vicces lenni, vegyük csak azt az egyedi stílust, ahogy kosarazik (teljes energia-bedobással bénázik), az erre vonatkozó jelenetek többször valóban szórakoztatóak.

Hoffman persze általában úgy jó, ahogy van, de most, ebben a nem-igazán-vígjátékban szinte csak rá számíthatunk. Ő dolgozik meg Ben Stiller helyett is, aki szinte semmit sem tesz azért, hogy megkedveljük, mosolyogjunk rajta, vagy legalább minimális szinten szimpatizáljunk vele.

Hiába vannak váratlanul lelassított jelenetek Stillerrel, amik jobb híján a nem-vicces jeleneteket akarják feldobni kissé (ahogy Reuben lefejel egy izzadt-szőrös férfi hasat, vagy ahogy kezdő salsa-táncosként hátrál egy táncklubban, amely jelenetnél egyébként szerintünk ismét valami undormányos tevékenységet vágtak ki az alkotók, és pótoltak ezzel a lassított, és semmire sem kifutó hátrálással), Stiller-pajtás csöppet sem jó ebben a filmben. Nem annyira pocsék, mint legutóbb a minősíthetetlen Duplexben (Jószomszédi Iszony) volt, csak olyan semmilyen, erőltetetten humoroskodó, ami miatt nem fogjuk jobban megkedvelni.

És ha már a főszereplőknél tartunk, vessünk egy pillantást Jennifer Aniston Friends-en túli, mozifilmes tevékenységére is. Aniston több, főként romantikus filmben felbukkant már eddig (a Vágyaim Netovábbjában egy meleg sráccal élt együtt, az Ő Az Igazi-ban unatkozó feleség volt, a Mint a Képben egy karrierista marketinges, aki nehezen találja meg a hozzá illő férfit, legutóbb a Minden6óban tanítónő és egyben Jim Carrey csaja), de eddig tulajdonképpen csak egy filmben bizonyította be számunkra, hogy tényleg valódi színésznő, a remek Hivatali Patkányok (Office Space) c. filmben.

Ha belegondolunk, ott sem kellett nagy lelki mélységeket eljátszania, de az biztos, hogy játéka közben azonos volt a karakterével, és a film alatt nem gondoltuk azt, hogy nocsak, Rachel megint próbálkozik valami mással. A Minden6ó után most megint úgy látjuk, Jennifer Aniston majdnem csak egyféle személyiség ábrázolására hivatott (ez egy Rachel-szerű alapkarakter, amit mindig variál kicsit), és ha nem kell beszélnie, vagy akcióznia egy jelenetben, csupán a jelenlétével nem képes kitölteni a filmes teret. Ez nem hangzik túl jól, de meggyőződésünk szerint van olyan, hogy valaki tökéletes tv-sztár, és közben nem igazán jó színésznő. Pollyként jön-megy, "lazázik", aztán kb. ennyi is a működése, legalábbis ennél több nem marad meg róla emlékeinkben.

A Derült Égből Polly tehát egy olyan típusú film, ami egyszeri fogyasztásnál még éppenhogy átcsusszan a szórakoztatás léce felett, de aztán, ahogy távolodunk időben a mozizástól, úgy válik (szinte exponenciálisan) az egész film egyre kínosabbá emlékeinkben, kezdve a mesterkélt Ben Stillerrel, a sótlan történettel, a nulla szerelemmel, és ezzel az egész Polly-üggyel együtt. És mellesleg: Hank Azaria-nak ez már a harmadik filmje, amiben pöszén, vagy franciásan beszél, a Madárka és az Amerika Kedvencei után ez már nem egy olyan földhöz-vagdosós poén, mint ahogyan azt a csaknem elsőfilmes rendező/forgatókönyvíró elképzeli...