Getno

Nem telik el 10 perc, és rögtön nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy itt a forgatókönyvvel lesznek még komoly bajok, mivel a történet néhol követhetetlen ugrásokat tesz, a párbeszédek borzasztóan mesterkéltek, és az is előfordul, hogy nem tudjuk, ki az a karakter, akinek a házában zajlik az adott jelenet, honnan ismerik a főszereplőink, és főként nekünk honnan kellene ismernünk.

A történet elvileg egy magyar család (papa, mama, tini lány) amerikai, pontosabban Las Vegas-i kiruccanásáról szól, ami rosszul indul, és még rosszabb véget ér, attól függetlenül, hogy a rendező beillesztett a legvégére egy kényszeredett happiendet. Jancsi, Juli és Szandi a film elején megérkeznek Las Vegasba (amit a szokásos "kaszinók-fények-könnyed élet"-féle klipszerű rész mutat be), ahol Jancsi apja és annak felesége várja őket. Az ottaniak azt az "amerikás" keverék angol-magyart beszélik, amit mindenki ismer, és ami remek eszközt kínál a két "kivándorolt" karakter jellemzésére. Talán ez az egyetlen lehetőség, amit Salamon András ki is használt, és így menet közben egész jellemző mondatokat hallhatunk Jancsi apjának a szájából. Amúgy a jellemábrázolással nem áll túl jól a film, ezen a téren is nagyon durva hibákat követtek el az alkotók, így nem csoda, ha a film utolsó percéig nem kapunk rendes képet a három főszereplőről.

A kissé talán túlfoglalkoztatott Gesztesi Károly (Jancsi) olyan rutinszerűen játszik, hogy az egy jobb filmben már igazán zavaró volna, itt viszont tisztán közömbös hatást kelt, ahogy egyszerűen csak jön-megy, beszél, és ezalatt nem történik vele, illetve a karakterével semmi jellemfejlődés, vagy ehhez hasonló. Ebből a szempontból illik hozzá partnere, Szalontay Tünde (Juli), aki szintén nem domborított nagyot, és az ő álmos vonulása sem adott hozzá sokat a dramaturgiához. Nem is értjük, hogyan jöhetett létre egy ilyen nulla-játék hangulat a forgatás alatt, szerintünk ezért főként a nem rendesen megírt forgatókönyv, és a rendező a hibás, aki bizonyára nem vázolta fel világosan a színészeinek, mit vár el tőlük. A film alatt előfordul, hogy szó szerint hátrahőkölünk, amikor a Szandi-karakter szájába olyan szavakat ad a rendező/forgatókönyvíró, amelyek egyrészt rondák, másrészt egyáltalán nem illenek sem a lányhoz, sem a helyzethez.

Ha más baj még nem is lenne, a történet annyira túlcsavarodja magát egy pont után, hogy már végképp elveszítjük a fonalat, és végül teljesen lecsupaszítva látjuk a filmet, úgy, mint jelenetek sorozatát, a rendező akaratának alávetve. A film utolsó harmadában váratlanul történnek szerencsétlen balesetek, minden még rosszabbra fordul, mint addig, amin még nem akadnánk le, ha emögött nem mindig a forgatókönyvíró "trükközési" szándékát látnánk, vagyis azt, hogy mindez csakis azért történik a filmvásznon, mert Salamon András fel akarta dobni valamivel a cselekményt. Szó, mi szó, nagyon zökkenősen haladunk előre a filmben, és az utolsó 10 percben pedig végleg elveszítjük a fonalat, és utána már megadjuk magunkat a teljes értetlenségnek.

A filmet egyébként egy elég vicces gumibaba reklámozza, egy kövér kis guminő, ami zenei aláfestéssel végez hasizomfejlesztő gyakorlatokat. Ez a multiplexekben kiállított kis baba, ami a film plakátjain is főszereplő, megfelelően érdekes és humoros ahhoz, hogy az ember ezután beinduljon a filmre. A reklám tehát jó, kár, hogy maga a film nem lett az, és a fő emlékünk, ami megmarad róla, az a kusza vágás, fura operatőri munka, és legfőképpen az elröppent történet. Nem baj, talán majd legközelebb.