keresés



  home   | szocio |  hírek   |  filmekről   |  kult   |  urban/enviro   | 

  fehér
tartalom
Oscar 2005
Amerika Kommand - Vilgrendrsg
Avitor
Sorstalansg
Kzelebb
Oldboy
A Por
A Por
Vejedre tk
jfl Utn
Bjcska
Dear Daughter
Kerlutak
Dallas Pashamende
A Hall Kilovagolt Perzsibl
Zsiguli
Fekete Kefe
vegfal




  2005-02-07

Dallas Pashamende
 Dallas Pashamende 2005.

Roma dramaturgia

Az előítéletekkel óvatosan kell bánni, hiszen az is előfordulhat, hogy direkt nem akarod, hogy előítéleted legyen, és ez lesz maga az előítélet. Az, hogy Gryllus Dorka ismét egy roma nőt alakít, nem hangzott valami bíztatóan, bőven volt tehát mit ledolgoznunk előítélet terén. Ugyanezt az erőfeszítést azonban szívesen vettük volna a film részéről is, hogy végül ne pont egy olyan filmet kapjunk, mint amire "a legrosszabb forgatókönyv szerint" számítottunk.



A helyszín Románia, valahol az isten háta mögött egy szeméttelepen. Az etno-filmek nagyon tudnak ütni, a nyomor-filmek pedig detto, és az is egyből világos, hogy itt a kettő egy erős kombinációjára számíthatunk. Amikor a film elkezdődik, és az abszolút látványos felvételeket nézegetjük, agyunk nem túl távoli zugában máris érezzük, hogy ez nem csupán egy helyszín (mint más filmeknél), hanem "a helyszín", ahol a következő másfélóra eseményei játszódnak majd.

A történet eléggé a '70-es '80-as évek színvonalát idézi, "városi ember menni ki a lepukkadt cigánytanyára", vissza oda, ahonnan jött. Ő városban él, öltönyben jár (mi sem választanánk más ruházatot, ha egy szeméttelepre indulnánk), autóval közlekedik, és van havi fizetése is. Abszolút tudjuk, hogy a '70-es '80-as években ilyenkor miféle történet szokott lejátszódni, a férfi elkezd kölcsönhatásba lépni a környezettel, feloldódik benne (egyre kevesebb öltöny, egyre több helyi ruha, helyi étel, helyi ital, helyi szex). Aztán jön valami fordulat, ami miatt döntenie kell, hogy ide, vagy oda húz a szíve, végül pedig valaki megmurdel, vagy ha kegyes a rendező, majdnem megmurdel, de túléli. A műfaj legfigyelemreméltóbb és egyben mindent elsöprő képviselője egyébként a Montenegro című Makavjev-alkotás, ott a városi nő oldódik fel a lepukkadt, középkori vidéken. Ami miatt a Montenegro elsöpri a többi ilyen oldódós etno-filmet, az az, hogy vígjáték, de nem úgy, hogy hülyeség, hanem úgy vígjáték, mint az akció-vígjátékok, hogy közben azért az ember abszolúte izgul. Magyar képviselője az etno-vígjátéknak a Paramicha, ami majdnem egészen jól sikerült, de aztán a címmel, meg az újravágással inkább az etno irányába tolták el a hangsúlyt, pedig igazán vicces filmnek indult.

A film eléggé durva, Gryllus Dorkát hajánál fogva vonszolják, ütik verik, egyszer meg is erőszakolják, hogy az ennél is súlyosabb, a film végkimenetelét érintő traumáit ne is említsük. A nyomor és az erőszak nagyon jól eladhatók. Minden a '70-es évekből indul, amikor a gazdag, városi filmesek leugrottak vidékre, vagy az élet olyan területeire, ahova kamera addig nem jutott el, hogy onnan, mint a bányászok, a felszínre hozzák, hogy "ez van, ilyen az élet". Kifejezetten Magyarországon is készültek abszolút jó dokumentumfilmek, és tegyük hozzá, hogy a jó magyar filmek mindig rendelkeztek nem kevés dokumentumos érzékenységgel - Cinema Verité-beütéssel, ha nem épp megszállottsággal. Bódy Gábor Kutya Éji Dala, Jeles András Kis Valentinó-ja, Álombrigád-ja soha nem megismételt remekművek, de más filmek is, pl. a Vámmentes Házasság, vagy direkt dokumentumfilmek, köztük B. Révész László Ünnep című filmje "is" igazi filmes élvonalat képviselnek e téren.

Az eredeti valóság iránti elkötelezettséget nemcsak tiszteljük, de élvezzük, sőt, imádjuk is, és minden téren és módon elismerjük. Az olyan törekvésekre azonban, melyek a nyomort, a submarginális életformákat arra használják, hogy művészfilmes berkeken belül karriert építsenek, nem tudjuk díjazni. Simán el lehet adni egy-egy "durva" filmet, mint ami egy lepattant országban, egy lepattant miliőben játszódik (lásd Mundruczó Kornél), még akkor is, ha maga a történet a rendező fantáziájának a hatásvadász szüleménye.

A Dallas elvileg ennek a szeméttelepi romaközösség életének bemutatására (is) vállalkozott, legalább is a színésznő, Gryllus Dorka elbeszélése alapján erre lehet következtetni. A végeredmény azonban mégiscsak az, hogy van egy adott miliő, mint egy színpadi díszlet (a szeméttelepet egyébként végül a fóti filmgyár területén "építették" fel), ami a történet keretét adja, mint egy képkeret egy képét a falon. A történet gyakorlatilag semmitmondó, sehova sem vezet, és anélkül, hogy a végébe belegondolnánk, megjegyeznénk, hogy még a saját játékszabályai szerint is befejezetlen, legalább is, ami a túlélőket illeti. Így, hogy csak fura és kitalált életképeket látunk egymás után felsorakoztatva, miközben a drámai cselekmény teljességgel mondvacsinált, az egész etno dolgot mindössze hatásvadászatnak tekintjük.

Ha valaki be akarja mutatni, hogyan élnek ott az emberek, akkor szerintünk ne a kis moziját és a saját egóját valósítsa meg, úgy, hogy közben ezeket az "arcokat" statisztáknak használja, hanem kapjon kezébe egy kamerát, és csináljon egy dokumentumfilmet, abból majd kiderül, hogyan élnek ezek az emberek. Az alkotók pedig a ráfordított önzetlen munkával mutathatják meg, mennyire fontos nekik ezeknek az embereknek a sorsa.

-jepe-
2005-02-07
 




oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19