keresés



  home   | szocio |  hírek   |  filmekről   |  kult   |  urban/enviro   | 

  fehér
tartalom
Oscar 2005
Amerika Kommand - Vilgrendrsg
Avitor
Sorstalansg
Kzelebb
Oldboy
A Por
A Por
Vejedre tk
jfl Utn
Bjcska
Dear Daughter
Kerlutak
Dallas Pashamende
A Hall Kilovagolt Perzsibl
Zsiguli
Fekete Kefe
vegfal




  2005-02-22

Közelebb
 Closer 2004.

Felnőtt gondok, felnőtt filmben

Mike Nichols neve sokkal ismerősebben csengett a számunkra, mint arra okunk lett volna, azzal együtt, hogy a Dolgozó Lány, és most legutóbb az Angyalok Amerikában c. HBO-drámasorozat rendezőjét mi élből angolnak könyveltük el. A német származású amerikai rendező egy Londonban játszódó bonyolult szerelmi drámát rendezett meg, ami ezelőtt kamaradarab formájában már sikeresen szerepelt London és New York színházaiban.



Egy négy szereplős filmet látunk, de ezt a fajta behatároltság a film végéig nem lesz zavaró, ami többek közt azt is jelenti, hogy a történet, és az abból adódó feszültség elég érdekes ahhoz, hogy folyamatosan képes legyen fenntartani az érdeklődésünket. Az a jó, hogy van a filmnek egy sajátos, mondhatni különleges hangulata, ami jól túlmutat azon, hogy effektíve 4 ember párbeszédeit láthatjuk, különböző párokra leosztva. Bizonyára színdarabként is érdekes lehetett a történet, de filmként látatlanban is élvezhetőbb, köszönhetően az aprólékosan megkomponált és jól átgondolt jeleneteknek, illetve a film egyedi stílusának.

Egy utcaképpel indulunk, bár ekkor még nem tudjuk, de London a helyszín, a jelenet alatt pedig egy ún. "szókimondó" szám szól (vagyis egy olyan, ami a szövegével is alátámasztja a jelenet hangulatát), és ami egyébként egy meglepően rossz dal. Persze ezt feledtetni tudja, hogy a legutóbb még Amidala hercegnőként látott tinilány-színésznő Natalie Portman most komoly 24 évesként vonul London utcáin, piros hajjal, miközben Jude Law-val kölcsönösen fixírozzák egymást. A zenét leszámítva ez egy érdekes indítás, és nemcsak figyelemfelkeltő, de a jó filmkezdetekhez hasonlóan hamar elhelyezi a filmet térben-időben, és felvillantja a rendezői stílust is, aminek itt különös jelentősége lesz.

Ezután egy jó tempót vesznek fel a történések, úgyhogy mire észbe kapnánk, máris azt látjuk, Jude Law (aki itt egy hangsúlyosan angol fickót játszik, angol színészként) egyszerre két nővel kerül érzelmi közelségbe, és ezzel elindulnak a szerelmi-kapcsolati, és egyéb bonyodalmak.

A film remekül kezeli az idő-kérdést, mivel a történet 4 és fél év eseményeit mutatja be, nagy vonalakban, szükség van az idő múlásának érzékeltetésére, és ezt a lehető legfinomabban, a szereplők dialógusaival oldja meg a forgatókönyvíró, illetve a rendező. Ez alatt a nem is annyira hosszú idő alatt annyiféleképpen bonyolódik a 4 főszereplő között a szerelmi, még inkább párkapcsolati viszonyok, amennyire az csak lehetséges, mármint ha ezúttal csak heteroszexuális kapcsolatokban gondolkodunk. Jude Law (aki már Spielberg A.I. Mesterséges Intelligenciájában is meggyőzően alakította a "nők kedvence"-robotot), a film elején egymásba szeret Natalie Portmannel (Alice), olyannyira, hogy elkezdenek együtt járni. Ez a kötődés azonban nem akadályozza meg Law-t (a filmben Dan) abban, hogy megcsókolja Julia Roberts-et (Anna) egy fotózás közben, és hogy azon nyomban randevút ne kérjen tőle. Ez még semmi, mondhatnánk az egész történet ismeretében, és tényleg, ha mást nem is tudna a történet/ film, mint a párkapcsolatok sokrétűségét és bonyolultságát bemutatni, már akkor érdemes volt megszületnie.

Jude Law félrelépő akciója elindít egy féltékenységi, szerelemféltési láncolatot, aminek egy olyan extrém akció is az eredménye lesz, minthogy Dan egy férfivel (Clive Owen/Larry) internetes szex-csevejt folytat, nőnek adva ki magát (sőt, nemcsak nőnek, hanem éppen Annának), és másnapra egy találkozót is lebeszél a szexuálisan eléggé beindult Larryvel, egy akváriumhoz, ami egyébként Anna törzshelye. Az ide-oda történő szakítások, elhagyások, megcsalások tulajdonképpen villanásnyi idő alatt történnek, hogy aztán a további párbeszédek kellőképpen fel tudják dolgozni a történteket. Egyébként általában egészen jól sikerültek a párbeszédek, nincs színpadias beütésük, ahogy az az eredetileg színdarabok filmes adaptációjában gyakran megtörténik, sőt, a legtöbb ilyen jelenet még izgalmas is, miközben időnként azért elveszítjük a fonalat, a különböző érzelmek, hangulatok dzsungelében.

Az nagyon jó, hogy a négy színész mindegyike remekül játszik, az adott körülményekhez képest természetesen és oldottan, bár az is igaz, hogy a film végére nem érezzük úgy, hogy akár egyiküket is megismertük volna. Ilyen szempontból hívhatnánk felületesnek is a filmet, de inkább úgy vesszük, itt egyszerűen máson volt a hangsúly, nem a karakterek mélyebb bemutatásán, hanem a köztük levő párkapcsolati bonyodalmak érzékeltetésén. A rendezés mindenesetre láthatóan a helyén volt, nagyon sok gondosan megkomponált jelenet van a filmben, olyan, aminek nemcsak a vizualitása, hanem a hangulata is jelentős, és amiket remekül lehetett trailerekként használni, egy-az-egyben. Miközben az "akváriumos" jelenetet, a Julia Roberts-féle fotózást, vagy a Clive Owennel való léggömbös jelenetet nagyon lehet értékelni, van olyan, ami visszavet minket a film zavartalan élvezetében, és ez például az a közönséges nyelvezet, amit Dan és Larry használ a szex-csettben. Ezen kívül is vannak olyan elemek, amiktől "felnőtt" lesz a film, és nem feltétlenül a jó értelemben.

Akad némi humor is a filmben, de nem túl sok, és az is inkább afféle intellektuális humor, ami egyébként nagyon illik Jude Law-hoz, és remekül áll Clive Owennek. Owen tényleg csúcs Larry szerepében, a hangja kicsit emlékeztet a korábbi Nicholas Cage-re (csak nem amerikai, hanem igazi brit kiejtéssel, persze), és amilyen keveset tudott az Arthur Királyban eljátszani, most annyira a toppon volt színészileg.

A sok érzelmi bonyodalmat végülis eléggé megnyugtató módon, bár nem annyira érthető módon zárja le a történet, és a film legvégén újra halljuk a dalt, ami már a film elején sem volt jó. A szálakat elvarrták, a londoni intellektuális, felső osztálybeli szerelmi viszonyok nyugvópontra jutottak, és mi is többnyire elégedetten távozhatunk a moziból.

Nem rossz film a Closer, sőt, filmként biztosan hatásosabb a története, mint például színdarabként, vagy könyv formájában, amit az elegendően érzékeny rendezésnek köszönhet. Ha egy-két zavaró tényező kiiktatódott volna belőle, még a kedvencünkké is válhatott volna, így azonban be kell érnie a "tök jó, hogy láttam, lehet, hogy még a tékából is kiveszem egyszer"-kategóriával. Viszont Clive Owen-nek drukkolunk, mert elég jó volt Larryként ahhoz, hogy ő zsebelje be az idei Oscart a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Hamar kiderül, tényleg így lesz-e.

-lee tábornok-
2005-02-22
 




oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19