Kerülőutak
A történet abszolút egyszerű, két barát, egy köpcös, pocakos, kopaszodó, lepukkadt fickó (Miles, a főszereplő), és egy tv-színész (Jack), akit országszerte ismernek és felismernek az emberek, együtt nekivágnak, hogy egy héten keresztül a lehető legvadabb módokon kiéljék magukat - mielőtt a tv-színész megnősülne. Egyfajta 1 hetes legénybúcsú akar ez lenni.
A film eléggé eredeti hangot képes megütni az elején. Magával ragad minket a természetes stílus, az egyszerű helyszínek, amik az alacsony költségvetésű filmekre jellemzők, és amiket annyira szeretünk. Egy lepusztult, valószínűleg 80-as, max 90.es évek eleji autóval vágnak neki az útnak, és tényleg nagyon hangulatos az egész, az ilyen filmekért érdemes kimozdulni egy-egy szerda este során.
Ekkor egyébként még úgy tűnik, hogy egy, az Agyament Harry-hez hasonló útifilmet látunk, amelyben intellektuális főhősünk egyre jobban elszabadul. Az első állomás éppen a főhős (Miles) anyukájánál van, akinek következő nap lesz a szülinapja. Kapnak jó sok kaját, és tanúi lehetünk egy közhelyes, de mégis barátságos jelenetnek, melyben az anyuka tök jól kijön a haverral, jobban, mint a saját fiával, s közben bőséges mennyiségű ételt ad a negyvenes "fiúknak". Másnapra is ott kellene maradniuk, a szülinap miatt, de Miles és társa elszöknek. Ez előtt van az a kulcsjelenet, ami miatt a film Agyament Harry-s akar lenni, ebben Miles feloson az anyuja hálószobájába, és a dobozkába rejtett pénzéből ellop egy csomót. Később az anyja még meg is kérdi, hogy kér e egy kis pénzt, amitől a dolog csak még durvább. Mi azt mondjuk, ha a Woody Allen-féle szociopata húrokat pendít meg a film, ám legyen, de akkor később számoljon is el vele, úgy értjük, akkor már legyen is valami értelme azon túl, hogy az adott pillanatban lekötötte a nézők figyelmét. Ezzel a lopással azonban sosem tud elszámolni a film, és megértjük, hogy csak azért rakták bele, hogy úgy tűnjön, köpcös és kopasz főhősünkben mindenféle erők szunnyadnak, és egyszer még kitör az unalmas hernyó burkából, és beindult lepke lesz belőle. Persze ez nem következik be - soha.
Miles és Jack, amint ez hamarosan kiderül, kalandozásaikat borkóstolás vezérfonalára fűzik fel. Noha az első állomás még Miles anyja volt, és ezért később esetleg még azt gondolhattuk, hogy a borkóstolás is csak egy állomásféleség a sok közül, a film közepére teljesen leesik a tantusz, hogy ez a film borkóstoláson, bortúrázáson alapul. Ha belegondolunk, ez nagyon szép törekvés, ráadásul borzasztóan üdítő is napjainkban. Tényleg jó, hogy "valami más" köti le a figyelmünket.
Hamarosan azonban további felfedezéseket teszünk, és ezt az egész bordolgot meglehetősen más szemmel fogjuk látni. Ráébredünk, hogy ez a borkóstolás nem vezet sehova, nem úgy, mint Hamingway "Wyoming-i bor" című remek novellája, amely után bárkivel előfordulhat, hogy beszabadítja magát egy remek étterembe, és hónapokon keresztül csak profi kajákban és isteni italokban tud gondolkodni. A Kerülőutak bor-vonala ezzel szemben láthatóan csak arról szól, hogy valami jópofa, esetleg kényszerítően sznob töltelékkel töltsék meg az amúgy 25 percre elegendő történettel sem rendelkező filmet. Kár, pedig a film igaziból élvezhető, és leginkább a vége felé áll csak össze a kép.
Egyébként, itt a borkóstolás a felületes sznobizmuson kívül gyakorlatilag semmi újat, semmi érdekeset sem nyújt, azt ugyan elhisszük, hogy Miles csak borokról hajlandó beszélgetni, csak azokon jár az agya, de ettől még mindig nem lesz egy érdekes, vagy egyáltalán pozitívan értékelhető személyiség. Ez az egész borkóstolás leginkább egy ostoba allűr, egy köpönyeg, ami mögé Miles unalmas lényét be lehet költöztetni, és az intellektus felsőbbségességével is összefüggésbe lehet hozni. De vajon kinek áll mindez az érdekében? Nyilván magának a rendezőnek, aki nyilván saját magáról készítette ezt a filmet.
Nos, ez a személyiség-kozmetikázás annyira elharapódzik, hogy a film pozitív töltetét, sőt, rövid ideig vígjátékként értékelhető voltát adó Jac-karaktert is csúnyán le kell építenie, el kell intéznie. Jack, a leendő férj eléggé rossz lapokkal indul, egy "lemosott arcú" tipikus tévésztár, aki, mint ilyen eléggé ronda és plasztik jellegű (tényleg, mintha műanyaggal öntötték volna le az arcát). Ehhez képest egészen megkedveljük Jack-et, mert jó a hangja, jókat is mond, barátként is bizonyítja, hogy igazán jó fej, és nem utolsósorban az uncsinak induló filmből egy időre egy valóságos vígjátékot varázsol. Kezdetben az lehetett a terv, hogy Miles elvadult, szociopata volta, és esetleg kibontakozása lesz a filmet hajtó üzemanyag, de aztán a Miles-karakter beragadt, a sok kozmetikázás miatt annyira jól elrejtették az ál-intellektuális maskara mögé, hogy már kicsit sem volt érdekes.
Jack azonban tényleg nagyon jó dolgokat művel a filmben, összejön egy koreai származású, beindult nővel, akiért a szereposztók nem mentek túl messzire, mert ő a rendező barátnője. Jack és ez a nő vadul összejönnek, Jack egy nap után kész elhagyni érte a leendő családját is, hogy csak ennyit mondjunk. Tényleg remekül kifejlődik ez a Jack-vonal, miközben Miles, akinek csak annyi dolga lenne, hogy összejöjjön Virginia Madsennel, akit a Gotham (A Halottak Nem hazudnak) c. film óta imádunk, semmit sem csinál. Miles csak bénázik, de nem úgy, mint Woody Allen. Nem bírja megcsókolni a csodás Virginiát, akinek valami miatt az a heppje (talán a rendező utasítása :)), hogy végtelenül be legyen indulva Miles-ra. Aztán, amikor Miles végül megcsókolja a nőt, az is baromi béna. De a legszánalmasabb az az egészben, hogy ez a súlyos arc egyedül akkor indul be a nőre, amikor kiderül, hogy kertészetet, borászatot tanul egyetemen, és nyitni fog egy pincészetet maga is. Na, ekkor Miles kicsit beindul.
Később Jack karakterét a lapos földdel teszik (a rendező) egyenlővé, és így Miles karaktere kicsit több szóhoz jut - sajnos, de ettől sem leszünk vidámabbak, mert milyen béna dolog már, hogy majdnem elsírja magát, amikor találkozik a volt feleségével, akiről kiderül, hogy boldog, és terhes.
Úgy látszik, valaki csúnyán Woody Allen-nek képzelte magát - de felsült a szerepében. Ha a film mégis Oscar-díjat kap, mint ahogy szerintünk fog kapni, az két ok miatt fog bekövetkezni. Egyrészt, amit nem mondtunk, ez a szánalmas Miles egy író, és irodalmat tanít valami iskolában. Bár nem értjük, hogy ha unja, miért nem tűnik el a fenébe, az irodalom egy csodás dolog, hülyeség hagyni, hogy egy megfáradt alkoholista tanár vegye el tőle a gyerekek kedvét. No, mindegy, Miles író akar lenni, és az írói hányattatásra, a küzdelmekre, amikor még nem látszott a siker fénye az alagút végén, abszolút vevők az akadémiai tagok. Már a Csodálatos Elme is ezért nyert, az elismerés, az életműdíj, amikor átadják neki a töltőtollaikat, ez volt az a motívum, amire jól ráharaptak az Oscar-osztók. Jelen esetben ez még nem is minden, mert itt van a bor-vonal, ami nagyon hangsúlyos, és ha belegondolunk, rádöbbenünk, hogy ez egy abszolút Oscar-motívum. Ha ugyanis ez a film nyer, akkor ezentúl, amikor borra gondolnak az emberek a világban, nem Franciaország, nem is kis hazánk, hanem Kalifornia fog eszükbe jutni. Egy Oscar-díj Kaliforniából egyetlen tollvonással bor-nagyhatalmat csinálhat.
A film amúgy egy közepesen kellemes szórakozást nyújt, de sajnos nem a legvégéig, addigra már csak nézhetőként tekintünk rá, hála a Jack-karakter tönkretételének, és Miles szánalmas megnyilvánulásainak