keresés



  home   | szocio |  hírek   |  filmekről   |  kult   |  urban/enviro   | 

  fehér
tartalom
Melinda s Melinda
Hegyalja Fesztivl
Batman: Kezddik!
Mr. s Mrs. Smith
Baromarc bringsok, kretnarc gyalogosok 2.
Tszdrma
Farkasok Birodalma
Szahara
Lagzi Randi
Csontdarl




  2005-07-12

Melinda és Melinda
 Melinda and Melinda 2004.

2 szék között

Szemben más rendezőkkel, úgy tűnik, Woody Allen technikailag akármit csinálhat, akkor is a kedvencünk marad. Egész egyszerűen túl sok remek filmet csinált már, túl zseniális fickó ahhoz, hogy valaha elidegenedjünk tőle, ezért nem kavar be a kapcsolatunknak, a rajongásunknak sem Melinda, sem Melinda, akik mindketten eléggé gyengére sikerültek.



A remek Holly Woody Történet végén, amikor a vak rendező filmje enyhén szólva pocsékra sikerült, váratlan happy-endet hoz a fordulat, hogy a franciáknak ugyanakkor tetszett, ezért a rendező és kedvese úgy döntenek, hogy átköltöznek Párizsba, ahol majd boldogan élnek. Azon is jót derültünk, amikor Woody Allen a valóságban is Európába költözött, a Melinda és Melinda pedig már ennek az európai korszaknak a terméke - és tegyük hozzá, tényleg meglehetősen gyenge terméke. Röviden, szerintünk Woody Allen nem marad majd túl sokáig európai - mindannyink legnagyobb örömére.

A film a lehető legrosszabb módon kezdődik. Először is, Woody Allen nem is szerepel benne, másrészt, ha ez nem volna elég, négy ír beszélget egy étteremben, arról, hogy mi a az igazi dráma, illetve mi az igazi vígjáték lényege. Úgy képzeljük, körülbelül a Klinikák című néhai sorozat tudott volna hasonlóan érdekfeszítő dialógusokat produkálni, ha egy traumatológus beszélgetett volna egy aneszteziológussal, hogy melyikük szakmája a kóserebb. Itt egy drámaíró és egy vígjátékíró szögeznek bennünket székeinkhez érdekfeszítő vitájukkal, hogy melyikük hogyan ír drámát, illetve vígjátékot.

Ebből a vitából bontakozik ki a film alapkoncepciója, miszerint ugyanazt a történetet elő lehet adni drámaként és vígjátékként is - egyaránt. Ebből adódik, hogy összesen két Melinda-történetet nézhetünk végig párhuzamosan.

A film alapvetően emlékeztet egy-egy olyan vetítésre, amiket hazánkban Sugár János és Peternák Miklós honosítottak meg, és ami valóban egy nagyon izgalmas műfaj. Úgy kell csinálni az ilyen mixelt vetítést, illetve mozifilm-montázst, hogy két film tekercseit összekeverik, először látod A-film 1-es tekercsét, majd utána B-film egyes tekercsét, és így tovább. A két film így ezer és egy ponton léphet montázsba egymással, különösen, ha például az egyik főszereplőjük azonos. A Melinda és Melinda majdnem pontosan ugyanez a koncepció, bár sajnos korántsem sikerült olyan jól, mint egy Sugár-Peternák-féle filmklub vetítés, amit ez esetben Melinda vs. Melinda-nak nevezhetnénk.

A koncepció felől nézve a Melinda vs. Melinda tényleg lehetne jó is, de sajnos tényleg nem az. Ennek számos oka is van. Először talán az a főbibi, hogy a film gátlástalanul változik. Képzeljük el, hogy Melinda már majdnem összejön egy csávóval, illetve egy csávó már majdnem összejön vele, és azt várja órák óta, hogy szerelmet valljon a nőnek, mire a nő a végén kiböki, hogy szerelmes egy másik férfiba. A férfit érő sokk természetesen drámai, és ezt még át is tudjuk élni, pedig már ez is kicsit sok. Az van ugyanis, hogy a férfi és a felesége felkarolták Melindát, hogy összehozzák valakivel, de közben a férfi maga is beleszeret Melindába. Ez nagyon jó vonal. A féri ráadásul (Will Ferrell) a filmben egy-az-egyben Woody Allen paródiájaként szerepel, ami ugyancsak vicces. Minden, amit csinál, minden, amit mond, azt úgy mondja, ahogyan Woody Allen mondaná, és ez önmagában nevetésre ösztönöz (már amikor nem azon sírunk, hogy vajon miért nem ő maga szerepel személyesen).

Ezzel a paródia-Allen-nel igazán viccesek a jelenetek, amikor a saját felesége jelenlétében halálosan féltékeny Melindára, és ezért mindenféle, igazán Woody Allen-es dolgokat szól be. Sajnos, ez az epizód a filmnek mindössze a töredékét teszi ki, és amúgy nem igazán üti meg a viccesség szintjét. De visszatérve a drámai szituhoz, épp, amikor happy-endre végződhetne ez a kibontakozó románc, akkor lendül tovább a film, és változik át drámába - azzal, hogy Melinda mégsem szereti őt viszont. Ez pedig baromi rossz koncepció - sajnos.

Eleve el kellett volna dönteni, hogy akkor most két különböző Melinda-verziót futtatunk egymással párhuzamosan, ahol az egyik vígjáték, a másik dráma, vagy inkább azt játsszuk, hogy mindkét vonal hol vígjáték, hol pedig dráma, mégpedig úgy, hogy amint kialakul a vígjáték, a komikum, a romantika, a happy-moment, máris átmegy az egész drámába, és viszont. Ez így nem az igazi, mert az embernek bele kell tudnia élnie magát valamibe, vagy ebbe, vagy abba, a többi pedig csupáncsak írógépen végrehatott intellektuális öncélú élvezkedés.

Képzeljük el (ez most egy fiktív példa), hogy a filmben a főszereplőről kiderül, hogy halálos beteg. Aztán egy perc múlva kiderül, hogy mégsem az, sőt, inkább ő az, aki megölt valaki mást. Sőt, inkább mégsem ölt meg senkit, hanem csak ingatlanokkal foglalkozik, és szerelmes Melindába. Ja, mégsem, nem szerelmes Melindába. Vagy mégis inkább legyen szerelmes. Az ilyesminek nincs értelme - mert érzelmileg követhetetlen.

A film ilyenformán egymást kioltó sztori-foszlányokat dob fel nekünk a vászonra, mi pedig ezek közt, illetve a két fő sztori-vonal közt végül a földön találjuk magunkat. Úgy gondoljuk, valahogyan egy expedíciót kellene szerveznünk, hogy Woody Allen-t hazajuttassuk Manhattanbe, csak azt nem tudjuk, hogy vajon New Yorkban kellene-e egy "Woody must come home" táblával protestálnunk, vagy esetleg Londonban egy "Woody most go home" táblával. Mindenesetre akár így, akár úgy, a manőver felérne egy aranyhal vízbe való visszajuttatásával, ami az összes érintett fél számára egy igazán nagy jótett lenne.

-zé-
2005-07-12
 




oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11