cspv logo
cspv szám: 79 / 05 tartalom
keresés

Éjszakai Járat A Sziget cikk cím Még Mindig Lakótársat Keresünk Éjszakai Őrség Fekete Víz Földre Szállt Boszorkány A Szállító 2. Kész Cirkusz Bringával a nagyvárosban

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 11 00783
PREVIOUS articleNEXT article
2005-09-23

Bringával a nagyvárosban


Tüntetés parádé - a bicikliünnep
Budapest és a kerékpározás története érdekes fordulatot tűnik venni, a Critical Mass csoport által szervezett biciklis felvonulás ugyanis, mint egy forró csokiban köröző kávéskanál, szinte szó szerint felkavarta a várost - és az emberek viszonyát a bringázáshoz.

A Critical Mass kezdeményezése, amely egy "sima" autómentes napot nagyszabású parádévá, gigantikus biciklis ünnepséggé változtatott, alaposan rátapintott a város érzékeny pontjára, ami sokakból hirtelen felszabaduló örömet, másokból pedig annak hiányát, vagy éppenséggel az ellenkezőjét váltotta ki. Első ránézésre úgy is tűnhet, hogy felfedezték a választóvizet, amely megosztja majd a várost és az embereket (különösen, ha a Sláger Rádió alul-edukált műsorvezetőire gondolunk, akik hallgatóikat a kerékpárosok elleni attrocitásokra buzdították), de akár azt az Achilles-i pontot is felfedezhetjük a kerékpárosok ügyében, amely mentén a várost kimozdíthatják keleti-blokkszerű állapotából, hogy a derűs fejlődés pályájára léphessen. Egy biztos, sokkal többről van szó, mint aminek elsőre látszik, de vajon miről?

Nyilvánvaló, hogy az emberek érzékenyek az életmódjukra, Swift Angliája óta nem sokban változott a kép: ha valakik meg vannak győződve arról, hogy a főtt tojást csúcsával lefelé kell a tojástartóba helyezni, akkor számukra felháborító, ha valaki másképp csinálja. Minél inkább büszke valaki a saját életstílusára, annál durvább személye elleni támadásként éli meg mások eltérő életstílusát. Ha más másképpen él és szabadnak érzi magát, akkor ezzel azt állítja, hogy én nem vagyok az. Márpedig a nagyvárosi kerékpározás jelensége nyilvánvaló evolúciós kilométerkő, egy forradalmi felfedezés, ilyenformán pedig érthető, hogy ha valakit már magával ragadott, az nagyon boldog, és nagyon szabadnak érzi magát.

Ami az evolúciót illeti, Fat Boy Slim klasszikus videója jut az ember eszébe, a Right Here, Right Now c. szám, amely végigpörgeti az evolúciót, s végül egy hamburgerektől súlyosan elhízott, amerikanizálódott fogyasztónál ér véget. A nagyvárosi bringázás újabb fázist rajzol e lefutottnak vélt folyamat végére, a bringáját ég felé tartó szabad városlakó karakterét, életformáját, ami a Critical Mass logójában testesül meg.

Praktikusan lebontva, a nagyvárosi bringázás meglehetősen zseniális találmány, ugyanannyira zseniális, mint amennyire pofonegyszerű. Pillanatok alatt eljutsz bárhova, rendszerint autós, és buszos-metrós társaidat egyaránt megelőzve, élvezed az utat, keveset költesz benzinre, BKV-re, közben meg mozogsz, ami a legtöbb nagyváros-lakó számára égető hiány. Ha viszont ennyire nyerő dologról van szó, akkor hol itt a bibi?

A "bibi" ott van, ugye, hogy a város nem teszi lehetővé, hogy valaki kerékpárral közlekedjen. Amíg más nagyvárosok (külföldön) olyan magától értetődő kerékpárút-hálózattal rendelkeznek, hogy bárki bárhova nyugodtan mehet biciklivel, aztán, amikor odaért, tudja tárolni is, addig nálunk nyente, nyista, zéró.

Ez mindössze azt eredményezi, hogy több tízezer biciklis kereke alól kihúzták az utakat, akik így földönfutóként, mint a hangyák, akik láthatatlan utakon közlekednek, nyüzsögnek a városban. A Critical Mass adatai szerint 300 000 kerékpár van Budapesten (!!), a pezsgő szeretne kitörni a palackból, de útjában áll a dugó és a drótzár, amit a kerékpárutak majd' teljes hiánya képez. Az úthiány mellett az is hamar kedvét szegi a friss bringatulajdonosoknak, hogy nem túl sok helyre lehet menni biciklivel, leszámítva egy-két mozit, és egy-két szórakozóhelyet. (Ehhez még hozzáadódik, hogy a 60 ezer forint alatti biciklik ülései használhatatlanok, egy-két út után komoly ülepfájást okozva, ami negatív pavlovi reflexként rögzül, s így az új bicaj hamar kispadra kerül.)

A Critical Mass ezeket az alvó bringásokat is felkavarja, ami tényleg oda vezethet, hogy a Budapesti Bringások társadalma egyszercsak eléri a kritikus tömeget, amihez a városvezetésnek mindenképp meg kell teremtenie az infrastruktúrát. Egyébként a Kritikus Tömeg elnevezés másik értelme is nagyon szimpatikus, miszerint a tömeg, amely ahelyett, hogy passzív lenne és tompa, kritikus és aktív.

A nagyvárosi kerékpározás nem sport, hanem életmód, életforma. Egy életforma, amit a városvezetés koncepciózusan ignorál. A Bartók Béla utat az előző választásokra újították fel, tehát várostörténetileg vadiúj, kerékpárutat azonban - mintha ilyesmi nem is létezne- elmulasztottak rajta kialakítani. Ha valaki mondjuk Bécsből átruccan ide, a Bartók Béla utat látva olyan érzése támadhat, mintha valami érzékcsalódása lenne, valami hiányzik, mintha egy 30 évvel ezelőtti történelmi film forgatásához alakították volna át, valami nem stimmel, ja, persze, a kerékpársáv - ami nincs. A Nagykörút dettó, a fákkal és kerékpársávval szegélyezett bécsi ring sokkal messzebb van tőlünk, mint 200 kilométer.

Budapest az a város, ahol a "híres emberek" (tévé- és médiasztárok) nem vegyülnek a pórnéppel a metrón és a trolibuszon, ilyenformán aki BKV-val jár, az jóformán proli. Azt mondják, havonta 4-5000 új autó jelenik meg a városban, és persze mindenki a térképnek ebben a kis négyzetében, a belvárosban akar "közlekedni", mindenki a felsőnek vélt tízezerhez akar tartozni, és mindenki arról panaszkodik, hogy nagy a szmog, és utál bejönni a városba, és ezért ki kell költözni a zöldövezetbe.

Manapság az embereknek a társadalom azt a szerepet szánja, hogy egyre több pénzt keressenek, egyre jobban eggyé váljanak a munkájukkal, és elszigetelődjenek más emberektől. A televízió bámulatosabb mértékben és gyorsabban hatol be az emberek magánéletébe, mint egy fogszuvasodás. Az emberek a felkínált menürendszer alapján élik az életüket, mit választhatok? - kérdik, majd utána választják, amit lehet. Gyűjteni kell mindenféle javakra, enni kell mindenféle ételeket, állást kell foglalni a politikában, nézni kell a tévét, és ennyi. Ez az életmód oda vezet, hogy egyes kisvárosokban, ahol a legnagyobb távolság is kábé 8 perc séta, az utak nagy részét egyirányúvá tették, hogy elegendő parkolóhelyük legyen az autóknak.

Ezt az életstílust az USA-ból importáltuk, ahol persze autóval jár mindenki mindenhova, mert az USA olajnagyhatalom. Nem is csoda, hogy egy olyan filmben, mint amilyen a Közellenség, a kormányokat leleplező információt épp egy nagyvárosi biciklis (Jason Lee) szerzi meg, aki mellesleg természetvédő, és elit internetező. A nagyvárosi biciklizés hatalmas pofon a "rendszernek", a fogyasztói társadalom nevű mókuskeréknek, ha a Hackers (Adatrablók, 1995) című remek filmet ma forgatnák, görkorik helyett minden bizonnyal biciklivel közlekednének a főszereplői. A Hackers-ben is ugyanaz volt a társadalmat megrázó gondolat: "ne adj ki pénzt olyanra, amire nem feltétlenül szükséges". A nagyvárosi biciklizés is ugyanezen alapul: ne költs benzinre, autóra, ne szennyezd a levegőt, élvezd az életet. A Critical Mass szószólója a felvonulás végeztével olyan dolgokra buzdította a bringásokat, mint hogy "menjetek a Tűzraktárba, beszélgessetek és igyatok sört, beszélgessetek matematikáról, vagy menjetek haza, és olvassatok egy jó könyvet". Ezek a gondolatok, akármilyen meglepő is, forradalmiak, és olyan mértékben adják vissza az emberek szabadságát, mint a 70-es évek "peace" mozgalma, vagy a rock & roll.

A dolog pikantériája természetszerűen abban rejlik, hogy a nagyvárosi biciklizéssel mindenki csak jól jár. A városlakók számos súlyos bajára, mint forgalmi dugók, benzin és BKV-árak, parkolás, elviselhetetlen szmog, kóros elhízottság, mozgáshiány egyetlen csapással ad megoldást a bringázás. Továbbá az is ugyanilyen pikáns körülmény, hogy amit a felvonulók követelnek, az valójában egy nagyon is racionális, alaposan átgondolt városfejlesztési terv és stratégia, racionális költségvetéssel, például az úthálózatra fordított pénz 3 %-át kérik (nem 5, nem 10 és nem is 30, hanem 3 %). A mostani felvonulás 20 ezres kritikus tömege (a tavalyi 4 000 és az áprilisi 10 000 után) mérföldkő, egy nagy kezdet eleje.

A nagyvárosi bringázás mára már egy igazán jelentős divat- és stílusirányzattá vált, lásd pl. a napszemüvegek, melyeket a szemnek a bogarak ellen teljes védelmet nyújtó teljes mezős cangás szemcsik inspiráltak. Vagy lásd a ruházatban a 2000-es évek elejét meghatározó hip-hop "deszkás" gatyókat felváltó térdig felhajtott nacikat (melyek azért ilyenek, hogy a lánc ne olajozza össze őket), s a hozzá tartozó remek térdzoknikat. Illetve lásd még a keskenytalpú utcai edzőcipőket, melyeket a bicikliscipők inspiráltak, hogy a bike-messengerek, a biciklis-futik vállon átvetett pántú tatyóját ne is említsük, melyek immár egyeduralkodóak. Már a magyar reklámok stylistjai, art direktorai is felfigyeltek arra, hogy ha jófej társaságot akarnak ábrázolni, akik eszes módon élnek, akkor jó elhelyezni egy-egy biciklit a lakásban kellékként - ennek eredményeként nem is hinnénk, hogy az egykori Flashdance elszigetelt példájához képest ma naponta hányszor látunk szobában tárolt biciklit a tévéképernyőn.

Budapesten a cangázást történelmileg a Hajtás Pajtás (melyet alapítója konkrétan a jó levegőjű, autó- és kipufogógáz-mentes belváros érdekében hozott létre), a Tilos az Á-s DJ-k, akik sokat kirándultak Amszterdamban meg Berlinben, majd pedig a nyitott szórakozóhelyek inspirálták, és honosították meg (kezdve a műfajt alapító néhai Ráckerttel).

A legutóbbi divatirányzat, illetve életstílus, amely széleskörű elterjedésének szemtanúi lehettünk, a hip-hop volt. Amennyire örültünk a térhódításának a remek zene és a fekete bőrszín miatt, manapság (bár még mindig előszeretettel szólítjuk egymást dog-nak) lehangoló képet nyújt a sok plázákból bután öltözködő egyenarc, akik mind gengszternek képzelik magukat - és büszkék rá. Talán túlontúl egyszerű receptet adott a hip-hop, mindenesetre szánalmas a sok fenekét rázó feka-csaj, akik nélkül zenét már nem lehet eladni, a sok fekete keményfiú, akik nélkül meg filmet nem lehet eladni, vagy a hazai "partykon" szoftpornó mozdulatokkal enyelgő, szintetikusan kitágult pupillájú fiatalok, akik a maguk módján ezt az ürességtől pangó stílust imitálják, vagy az elhízott tévébemondók, akik még a híradóban is állandóan a "buli" szóval dobálóznak. Nem vitás, hogy a nagyvárosi bringakultúra igazi felfrissülést fog majd jelenteni nemcsak a friss levegő, de stílus és a tudat terén is, és az sem vitás, hogy ez már nagyon is ránk fér.

Drukkolunk, hogy ez a szabad életforma hazánkban is elérje a kritikus tömeget, és széles körben elterjedjen. Ennek érdekében fontos lehet az is, hogy a mostani - némelyekre esetleg bosszantóan ható - felvonulás után különös tisztelettel kezeljük a gyalogosokat, hiszen ne feledjük, holnap talán már ők is bringásként ébrednek. Drukkoljunk nekik, drukkoljunk magunknak.

-jepe-
2005-09-23
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11