keresés



  home   | szocio |  hírek   |  filmekről   |  kult   |  urban/enviro   | 

  fehér
tartalom
jszakai Jrat
A Sziget
Fekete Kefe
Mg Mindig Laktrsat Keresnk
jszakai rsg
Fekete Vz
Fldre Szllt Boszorkny
A Szllt 2.
Ksz Cirkusz
Bringval a nagyvrosban




  2005-09-12

A Sziget
 The Island 2005.

Egyik szemünk, másik szemünk ..

Íme egy film, melynek gyakorlatilag tökéletes a sztorija, sőt a forgatókönyve is, jó a szereposztása, látványosak az akciók, s mégis végül az a benyomásunk, hogy nem sikerült valami jól. Vajon hogyan lehetséges mindez, vajon hogy sikerült elszúrni valamit, aminek minden esélye megvolt ahhoz, hogy jó legyen?





A Sziget igazán kiválóan kezdődik, egy elsőrangú sci-fi-be csöppenünk bele. Adva van egy srác, aki minden reggel ugyanott ébred, ugyanúgy, és ugyanolyan ruhákat ölt magára, hogy ugyanazokat a lebutított napokat csinálja végig, anélkül, hogy bármi fogalma lenne arról, hogy ki ő, és mióta folyik mindez, amiben részt vesz. Szerencsés módon adva van egy helyes lányszereplő is, tokiói és budapesti kedvencünk, Scarlett Johansson, akivel barátunk igazán naiv és édesded kapcsolatot folytat, az elemi szimpátia szintjén - mint az oviban. Minden adott egy igazán jó filmhez.

Később kiderül, hogy ők nem is túlélői egy világkatasztrófának, és nem is arra várnak, hogy a híres lottón kisorsolják őket, hogy a szigetre költözhessenek - a világ megmaradt érintetlen részére, ahol boldogság honol, és friss levegő -, hanem buta klónok. Bizony, klónok, akiket azért hoztak létre, hogy gazdáik számára pótalkatrészeket szolgáltassanak, legyen az egy vese, vagy egy máj, egy tüdő, egy szív, egy agykéreg - ami éppen kell. Klónjainknak fogalmuk sincs a világról, napos csibe módján élnek a keltetőben, és tapsikolnak, ha megnyerik a nagy utazást a szigetre, ami egyet jelent a leölésükkel. Nagyon kemény fikció, ráadásul meglehetősen jól is van kidolgozva, nemhogy alig akad olyan részlet, amelybe kedvünk lenne belekötni, de azt is elmondhatjuk, hogy hiányérzetünk sem igen marad, annyira becsületesen meg van írva, ki van bontva ez a remek történet. A film első harmadáig úgy érezzük, hogy egy valódi 10 pontos filmre csöppentünk be.

Később főhőseink elkezdenek menekülni, és kicsit fura, hogy Scarlett Johansson, aki elvileg még mindig a naiv világában él, és örül annak, hogy kiválasztották a szigetre, szemrebbenés nélkül elkezd futni - és 10-15 kilométer szinte meg sem kottyan neki. Csak fut, mint akit erre terveztek, mint akit erre szereposztottak. A filmben emiatt van is egy rész, amikor jelzi, hogy már nem tud tovább futni, csak hogy addigi sportteljesítményét visszamenőleg is tompítsák. Ewan McGregor-ral detto ugyanez a helyzet, ő is elvileg naiv (a csörgőkígyóról azt sem tudja, mi fán terem), ám hamarosan úgy küzd az őket üldöző autók ellen, mintha valami gonosz kis terminátor lenne, és fehér overálos társnője is csak annyit tud mondani neki, hogy “good job” - jól csinálod.

Amikor a film elkezd mélyrepülni - remekbe szabott komputer-animált, ill. komputer-generált akciók közepette (vasúti kerekek zuhannak az autópályán száguldó autók közé, időnként péppé zúzva azokat) -, még reménykedhetünk, hogy végülis jó lesz, vagy hogy a végső kicsengése pozitívra sikerül majd, ám ez hiú ábránd marad. Visszagondolva pedig arra a megállapításra jutunk, hogy filmünket a rossz rendezés, az érzelmi töltet teljes hiánya, valamint a kiemelkedően rossz filmzene tette tönkre. Pedig a történet nagyon jó, csak kár, hogy egyszerű akciófilmet gyártottak belőle, és külön nagy kár, hogy borzasztóan videóklipesen fényképezték, mintha egy Tony Scott filmet láttunk volna (lásd Közellenség, Tűzben Edzett Férfi).

Bizony, ismét kiderül, hogy egy-egy film sosem a “látványos akciók” miatt az, ami, hanem éppen ellenkezőleg, a nézőt érzelmileg is érintő történet miatt. Egy-egy film (most ismét kiderül) nem valami látványos trükkfelvétel, hanem sokkal inkább egy pszichológiai teljesítmény, amely a néző számára lehetővé teszi, hogy egy történetbe beleélje magát. Itt éppen ezt tette tönkre, ezt a hatást vágta haza a felületes, sablonos rendezés, és a borzasztó filmzene. Van például egy rész, amikor hőseink kijutnak a szabad világba, a városba, akkor már torkig vagyunk a filmzenével, és szívesen meghallgatnánk egy számot, amiben van valami emberi énekhang is - de nincs ekkora szerencsénk. A jó filmekre, melyek érzelmileg is felkavaróak, abszolút jellemzők a jó zenék, az ismert számok, valami zene, ami extázist okoz a nézőnek, de itt erre hiába várunk - a zene csak önmagát ismétli újra és újra, bénán, és még bénábban.



A zene (és a rendezés) legrosszabb formáját abban a jelenetben hozza, amikor a halálra szánt (csodás utazásban hívő) klónok kiszabadulnak. Itt látványban szinte egy csodás British Airways-reklámot látunk - melynek fő hatóeleme az énekhangra, sőt kórusra épülő zene, de a zene ezúttal megmarad a béna heroikus kliséknél, mint ahogy az egykori gázkamrákra komolyan alludáló jelenetsor is végül saját magát csapja agyon az ürességével.

Talán ennyiből is látszik, hogy határozottan csalódottak vagyunk, mert elrontották a játékunkat, elrontottak egy igazán remekül kitalált és megírt filmet - buta klisék alkalmazásával. A kétszeresen bizonyított Michael Bay-re (Bad Boys 1, A Szikla) mostantól a fürdőszobánk berendezését sem bíznánk rá, de ez nem garancia arra, hogy több filmet nem rendez, mert sajnos, tényleg minden lehetséges - mert ez Hollywood.
-jepe-
2005-09-12
 




oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11