Még Mindig Lakótársat Keresünk

A Lakótársat Keresünk-et elég jól fogadtuk két éve a Francia Filmnapokon, bár annak a forgatókönyvnek is voltak hibái, azért kellemes volt egy nemzetközi kis csapat mindennapjait látnunk, többnyire működtek benne a romantikus szálak, voltak humoros jelenetei is, és összességében egy jó hangulatú fiatal-film kerekedett ki az egészből. Most itt a folytatás, aminek már nem a Spanyol Fogadó az eredeti címe, hanem az, hogy Orosz Babák, ami egyébként az egymásba rakható, növekvő méretű majolikababákra utal.

Kicsit meglepődtünk azon, hogy ez az eredeti film is kapott egy folytatást magának, hiszen a Lakótársat Keresünk egészen szépen zárult le, megnyugtatóan, és akkor úgy tűnt, végleg. De tévedtünk, mert ami akkor a végkifejletet jelentette (Xavier nevű főhősünk író lesz, és a körülötte levő 3-4 lány közül végülis nem lesz egyikkel sem), abból most egy egész új film bontakozik ki spontán.

Xavier barátunk továbbra is író, de miközben szenved a második regénye megírásával, közben tv-sorozatoknak ír scripteket, és fiatal hírességek memoárjait rögzíti. Ann-Sophie, az unatkozó feleség, akivel az első filmben szűrte össze a levet, már nincs a képben, de jelen van a leszbikus belga barátnő, Isabelle (Cécile de France), csak sajnos most egy ronda és túlférfias leszbinek beállítva, az Audrey Tautou által játszott Martine, a volt barátnő, most már egy gyerekkel "kibővítve", illetve az angol Wendy, aki az első filmben a természetes szépségével tűnt ki, most viszont minden jelenetben annyira túl van sminkelve, hogy alig lehet ráismerni. Ők azok a csajok, akik körülveszik Xaviert, hozzájuk fog csatlakozni még egy topmodell, Celia is, de ő csak azért, hogy rajta keresztül megtudjuk, mit gondol Klapisch a csábító szépségről, úgy általában.

Egy rosszul sikerült, és nagyon intellektuális forgatókönyve van ennek a filmnek, a szó negatív értelmében. Ahelyett, hogy ismét összeállna Európa valamelyik pontján az első filmben már bevált multikulti társaság, és megint a fiatalos életmód vicces és komolyabb aspektusai vonulnának fel, a tolerancia, a barátság és a szétszórtság jegyében, ez a film csak egy íróra koncentrál (aki tuti, hogy Klapisch alteregója), arra, hogy mennyire nehéz az írói hivatás a hétköznapokban, és hogy mennyire nehezen boldogul a csajozással egy fiatal író, aki mellesleg bármikor lekurvázza leszbikus barátnőjét, volt és leendő csaját, és közben semmi másra nem vágyik, csak hogy egy topmodell mellett ébredhessen. Lehet, hogy a fiúnézők egy részének ez egy rokonszenves dilemmának tűnik majd, és emiatt megbarátkoznak a filmmel is, de lánynéző szemmel nézve ez egy mesterkélt és intellektuális írói vonal, amiből minden kisül, csak egy romantikus vígjáték nem.

Ráadásul hihetetlen, de az első film nemzetközi csapata csak a film utolsó perceiben bukkan fel teljes létszámban, kb. a 115-ik percnél, addig csak Isabelle és Wendy játszik, illetve Wendy öccse, William. Már az első óránál gyanút fogunk, hogy ez nem lesz egy rendes, jól kitalált második rész, hiszen addig csak Martine kiborulása, Xavier kavarásai és folytonos dilemmái, illetve Isabelle csajozásai töltik ki az időt. Aztán egy óránál felbukkan Wendy is, az angol barátnő, aki az első filmben már eléggé szimpatizált Xavierrel, és aki most éppen egy teljesen elrontott kapcsolatban evickél.

Wendy, micsoda meglepetés, sikeres írónő lett azóta, London egyik kedvence, aki a forgatókönyv némi erőlködése után végül együtt kezd el dolgozni Xavierrel, egy angol nyelvű tv-sorozaton. Végül ebből a vonalból végre-végre kikerekedik egy romantikus szál, éppen azelőtt, mielőtt már végleg feladnánk, és jól leírnánk a filmet. Egyébként ez sem tudja már megmenteni az egészet, mert ez a vonal sem működik igazán jól, Xavier és Wendy kapcsolata folyton lavírozik a barátság és a szerelem között, és itt is az a legfontosabb, hogy fiatal íróbarátunknak milyen képe van a nőkről és a csajozásról, ha eddig még nem untuk volna ezt eléggé.

Azon kívül, hogy lassúnak tűnik az egész film, még szakadozott is, vagyis nincs egy gördülékeny stílusa. Egy sor olyan részlet bukkan fel benne, ami nem tart sehova, és ezért nem is értjük, miről szól. Például Xavier mindenképp szeretne egy lányt bemutatni a nagypapájának, mielőtt meghalna (elég rosszul hangzik, nemde?), és ezért jobb híján elcipeli hozzá a nemcsak leszbi, de ezúttal szuper-férfias Isabelle-t. Ez a jelenet elvileg vicces akar lenni, de gyakorlatilag nem az, mert rosszak a párbeszédei, és az elég kevés még egy mosolyra is, hogy Isabelle, megfeledkezve magáról, a nőies ruhájában egyből férfiasan ül be. Ennek a jelenetnek sem lesz folytatása, nem lesz később utalás rá, tehát elhal szépen, ugyanúgy, mint pl. a gyönyörű fekete bolti eladó lány, Kassia szála is, akivel össze akar jönni Xavier, de aztán hirtelen lekurvázza, és többé nem látjuk őt. Ilyen sehova nem futó részlet az is, hogy Isabelle-t látjuk az utcai kivetítőkön, ahogy elemzi a tőzsdei híreket, aztán másodszor helyette már egy férfi mondja ugyanezt - de nem tudjuk meg soha, mi ennek a jelentősége.

Alapvetően rosszul megírtak a párbeszédek, egy csomószor erőltetettek, és sokszor nem érezhető mögöttük az a valóság, amiből elvileg táplálkozniuk kellene. Például amikor Xavier meglátogatja Wendyt Londonban, megkérdezi tőle, hogy a környék, ahol lakik, jónak számít-e. Erre Wendy elmondja, hogy igen, bár régen még olcsón vette az apja a lakást, ma már hihetetlen ingatlanárak vannak arrafelé. Na most, komolyan, ez ki a csodát érdekel? Szerintünk magát Klapisch-t, őt foglalkoztatják az ilyen kérdések, és ezért kerülnek bele a filmjébe, ahelyett, hogy valamirevaló rendes párbeszédeket hozna össze. Mi speciel kihagytuk volna azokat a jeleneteket is, amik Xavier eredeti szappanoperájával kapcsolatosak, amik szintén úgy néznek ki, hogy nem szólnak semmiről, csak beállnak a sorozat szereplői egy-egy jelenetbe, és többféleképpen előadják a párbeszédeket, mintha Xavier gondolatai alakítanák folyton azokat. Nemcsak üres, de uncsi is ez a menet.

Az első film szereplői, az olasz, német, dán srác, és a spanyol lány csak a film utolsó perceiben bukkannak fel, mintegy kötelezőképpen, de tényleg csak pár percre. William, Wendy kicsit idióta öccse megnősül, elvesz egy orosz balerinát, Szentpétervárott, és ott láthatjuk az esküvőn ismét együtt az első film nyerő csapatát, végre. Az orosz helyszín külön nem dobja fel a filmet, azonkívül, hogy láthatjuk, milyen zsúfoltan és szegényen élnek manapság az oroszok, nem sok vizet zavar az egzotikus orosz vidék.

Nem sikerült a Lakótársat Keresünk második része, ami már a rosszul kitalált és megírt forgatókönyvnél elbukott. Ahelyett, hogy folytatta volna az első film erősségeit, ahelyett Klapisch egy 1 szereplős drámát kanyarított belőle, ami egyszerűen nem tud annyira érdekes lenni, hogy kitöltsön egy egész filmet.
Nem érti Xavier a saját érzéseit, nem tudja kezelni a lány-kapcsolatait, egy csábító topmodell ki tudja zökkenteni egy kezdődő szerelemből, miközben folyamatos írói válságban szenved? Igen, de akkor mi is van? Erről csináljunk/nézzünk meg egy 2 órás filmet? Inkább ne, ha nem muszáj. Xavier szenvedései nem humorosak, tehát a film nem lett vígjáték, a szerelmi szál pedig annyira túlbeszélt, hogy ezzel szinte ki is oltódott, vagyis nem lett romantikus sem.

A fontos mellékszereplők elfelejtése miatt a barátság-vonal is háttérbe húzódott, a fiatalos életvitel-szállal együtt, és ami maradt, egy fiatal író útkeresése és folytonos dilemmázása, illetve a Klapisch-Xavier karakter messzirevivő gondolatai a lányokról és a szerelemről. Ez egyrészt túl sok, másrészt pedig édeskevés. Hova tűntek azok az izgalmas barcelonai napok?