cspv logo
cspv szám: 80 / 05 tartalom
keresés

Porcelánbaba Broken Flowers - Hervadó Virágok Bin-Jip - Lopakodó Lelkek Hazárd Megye Lordjai Ünneprontók Ünnepe 40 Éves Szûz A Ház Kulcsai Egy Szoknya, Egy Nadrág Szívem Csücskei

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 09 00795
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2005-10-27

Egy Szoknya, Egy Nadrág


A független film
Kabay Barna rendező-producer arról híres, hogy a 30-as, 40-es évek magyar klasszikusait újra feldolgozza, a már régóta kultfilmeknek számító Hippolyt, a Lakáj-tól kezdve, a Meseautón át, most az Egy Szoknyáig. A sornak ezzel még nincs vége, mivel az alkotó bevallott célja ebből egy sorozatot készíteni, és láthatóan még csak most értünk el a Latabár-filmekig, a vígjáték-feldolgozások aranybányájáig. El kell hinnünk a modern Egy Szoknya rendezőjének, Gyöngyössy Bencének, ez tényleg egy új film, már csak azért is, mert nem nagyon hasonlít az elődjére.

Valóban nem hasonlít, talán csak a felületén, a történetében, meg néha a kosztümökben. Ha már a hasonlóságoknál tartunk, az új film sok mindent "bevállal" azért, hogy a története ne térjen el az eredetitől. Ennek köszönhetjük azt a fura dramaturgiai megoldást, hogy hőseink kora délután, a napsütésből lépnek be egy éjszakai bárba mulatni, csak azért, hogy meglegyen az a jelenet is, amiben Borsai (Bajor Imre) a bár két részlegében felváltva tűnik fel, mulatságos helyzetek sorát produkálva. Ebbe a vonalba illeszkedik a Sóvári/Dulcinea karakter eltúlzott spanyol fejfedője, ami az eredeti filmben is, és itt is némileg soknak tűnt. De a cselekmény és a kosztümök párhuzamain túl nem sok hasonlóságot látunk a két film között. Míg Latabár az idétlennek tűnő túlmozgásával, a folyton összeakadó hosszú lábaival, és hülye grimaszaival tarolt a filmvásznon, Rudolf Péter főként a hangjára alapozta a női karakterét, meg egy-két direkt arckifejezésére. Latabár minden egyes percben nevettet, Rudolf Péter viszont legjobb képességei szerint megoldja a kettős szerepét, kitalálja, hogyan bújjon bele egy elröppent spanyol nő bőrébe, de közben nem az látszik rajta, mintha nagyon élvezné a Dulcineáskodást.

Rajta az látszik, hogy örül, ha szadizhatja Bajor Imrét (vagyis Borsait), ez a fő mozgatórugója, nyilvánvalóan a káröröm miatt, és a bosszúvágytól hajtva húz női harisnyát, rúzsozza ki a száját. Ez már csak azért is kevés, mert közben nem látjuk rajta (benne) a mai fővárosi színészt, akit játszik, nem látjuk, hogy tényleg beleszeret valakibe, sőt, igazából egyetlen kapcsolatát sem látjuk kibontva, vagyis nuku jellemfejlődés vele kapcsolatban. Erről azonban főként nem Rudolf Péter tehet, legalábbis ezt súgja a megérzésünk. Szerintünk ebben elsősorban a forgatókönyv, és a rendezés a ludas. Egy jól működő filmben az egyes jelenetek szinte egymáshoz simulnak, nincs köztük döccenés, nem keltik azt az érzést, hogy szinte látjuk, hogyan vették fel a jeleneteket, és később hogyan illesztették egymás után őket. Itt viszont éppen ez történik, egyrészt a jeleneteken belül sincs elég kohézió, az egyes szereplők játéka egy csomószor széttart (olyan, mintha egymás mellett játszanák el a szerepüket, nem egymással), másrészt a jelenetek sem kapcsolódnak egymáshoz megfelelően, és emiatt folyton kizökkenünk a film élvezetéből.

A film láttán hajlunk arra, hogy nem kellett volna egy-az-egyben átvenni az eredeti történetet. Már élből nem írjuk alá, hogy egy színész arra a bántó kifejezésre, hogy ripacs, csak azzal tud visszavágni, hogy spanyol nőnek öltözik. Itt az bizonyítja, hogy Sóvári Péter jó színész, hogy el tudja játszani Othello-t (mi mást, mint Shakespeare-t), másrészt, hogy képes kisminkelve, magas hangon egy nőt megjeleníteni. Latabár korában, illetve vele ez egészen más alapokon nyugodott, egy olyan ős-komikusnál, mint amilyen ő volt (vagy Kabos Gyula), a női alak csak egy plusz útja volt annak, hogy bemutathassa vígjátéki képességeit, a történet pedig illeszkedett az akkori kor szokásaiba, amit a mostani korba lehetetlenség átrakni. Mennyire életszerű egy mai itthoni színész-sztár, aki majdnem limuzinon érkezik a film-premierjére, esténként pedig egyedül üldögél a kandallója mellett, whisky-zve, szivarozva? Semennyire. Mennyire átgondolt az a forgatókönyv, amiben a spanyol Dulcineáról kiderül, hogy mexikói szappanopera-producernő? Vagy az, hogy a modell-szépségű Oroszlán Szonja hip-hop beleszeret a Bajor Imre által játszott karakterbe? Amit mellesleg szintén nem érzékelünk a játékok szintjén, mert egyikük sem igyekszik még csak jelezni sem azt, hogy köztük romantikus kapcsolat van. Egyáltalán nem életszerű. De ezeken láthatóan senki sem akadt fenn a stábban, elkészült a forgatókönyv (rosszul), a színészek betanulták a szerepüket, és később előadták azt, ami rájuk vonatkozott, de az egészből nem állt össze egy karakán film, ami mellesleg elvileg egy vígjáték lenne. A rendezés biztosan nem volt a toppon, és főként emiatt lett döcögős és humortalan a cselekmény.

Hát igen, a humor. Ez egy vígjáték remake-je, amiben helyzetkomikumok sora bukkan fel, félreértések és grimaszok, átverések és huncutságok vannak képben, mégis, ezen a filmen mindössze egyszer sikerült elmosolyodnunk. Rudolf Péter alapban jó színész, de az ő filmbeli magas hangja és csetlés-botlása egy idő után már nem annyira mulatságos (az pedig, ahogy kineveti saját magát a csókjelenetben, szinte már bántó). Bajor Imre szintén igyekezett, de neki még kevésbé sikerült élettel kitöltenie a mezőgazdasági tv-műsor vezetőjének (?) a karakterét. Oroszlán Szonja mintha egyáltalán nem is játszott volna, megelégedett "a szép lány"-féle dekorációs státusszal, hogy Scherer Péter és Mucsi Zoltán erőltetéseiről már ne is beszéljünk. (Nekik nem kellett volna elvállalniuk ezeket a szerepeket, kivéve, ha nem akarják tovább erősíteni a már meglevő skatulyájukat). Kern András a szokásos formáját nyújtotta, de neki nagyon kicsi volt a szerepe ahhoz, hogy bármit is változtasson az eredményen. Szó, mi szó, humorban nagyon gyengén teljesített a film, a kapcsolatok bemutatásában szintén, hogy a totál elmaradt jellemfejlődésről ne is beszéljünk.

Sóvári Péter a film legelején egy önmagától elszállt rosszfej, aki a történet során elvileg új dolgokat él át, szerelmes lesz, és a folytonos szerepjátszása közben újra átgondolja önmagát, és a kapcsolatait. Ha a legelején szemét módon és lekezelően viselkedik hűséges segítőjével, Zsigával (Szerednyey Béla), akkor a legvégén ki kell őt békítenie, és egy új alapokra kell helyeznie a kapcsolatukat. Ha az elején csak csajozni készült, de közben beleszeret Dulcineába, akkor a végén mint egy új, már jófej színészként kell távoznia a színről, vagyis kellene, mert ez is kimarad. Nincs látható személyiség-fejlődés, pedig enélkül nehéz jó filmet, vagy vígjátékot készíteni.

A sok hiányérzet mellett végül mit kapunk a jegyünkért cserébe? Egy mai magyar filmet, a könnyed, szórakoztató, stb. fajtából, ami attól függetlenül, hogy nem hasonlít az eredetijére, annak a népszerűségére támaszkodik. Aki már látta valamikor a Latabár-filmet, biztosan kíváncsi lesz a Rudolf Péteresre is, hiszen elvileg ugyanaz mind a kettő, csak más korban játszódik. A sok-sok plakát és reklámkampány megteszi a hatását, és a továbbra is könnyed szórakozásra vágyók (akik mellesleg inkább fizetnek egy magyar filmért, mint egy amerikaiért) megveszik a mozijegyet, megnézik, és kész. A történet nem annyira rossz, hogy kiakadnának tőle, a színészeket ismerjük már, a főcím-dal elég jól sikerült, és hát az is fontos szempont, hogy mivel mások is megnézik, legyen egy közös beszélgetési pont a következő társasági eseményen, ahol akár még le is húzhatjuk a filmet (vagy dícsérhetjük is), a lényeg nem változik, az alkotók, forgalmazó, stb. már megkapták a jegyünk árát. Mindenki boldog, és hát végülis senki nem mondta azt, hogy ez egy tuti jó film lesz, csak azt, hogy ez egy más film, mármint független az eredetitől, és ami a legfontosabb, szórakoztató. Ez kell nekünk, főként szombat este.

-olasz-
2005-10-27
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10