Elemi Ösztön 2.

Ha van olyan állapota az embernek, hogy egyszerűen hátradől, és nézi, ami a vásznon elébe tárul, ez a film abszolút ezt adja meg a nézőinek. Mivel tudjuk, hogy Sharon Stone a főszereplő, és hogy a továbbiakban, az "első rész" logikáját követve arra megy majd ki a játék, hogy Sharon Stone vagy gyilkos, vagy ártatlan, nem sok izgulnivalónk van.

Emiatt egy "akármi jöhet"-érzés lesz úrrá a nézőn, ami tulajdonképpen nem is rossz hír, hiszen a "mozizás" éppen erről szól. Izgalmas borzongás jár át bennünket, gyönyörűen fényképezett (világított) jelenetek és gyönyörű ruhák kápráztatnak el bennünket, s közben régi kedvencünk, Sharon Stone jelenlétét is élvezhetjük a vásznon. Ami a fényképezést illeti, azért Pados Gyula a felelős (!), és ez jó pont Vajna producer számláján. Pados Gyula e filmbeli műve egyáltalán nem csak azért jelentős, mert így elmondhatjuk, hogy a filmet egy magyar művész fényképezte, dehogy. Sőt, még csak nem is azért tesszük szóvá, mert hogy olyan szépen van fényképezve, mintha egy tehetséges amerikai DP (director of photography) fényképezte volna. A helyzet az, hogy a film kiemelkedően szépen van fényképezve, mindenképp "kénytelenek lettünk volna" megjegyezni a nevét, akárki is állt a kamera mögött.

A film a 90-es évek fémes, üveges high-tech, Tőzsdecápás miliőjében játszódik, ami a mai néző számára másodpercek alatt kiszámíthatóvá, lapossá, közhelyessé és unalmassá válhat. Ráadásul a film túlnyomórészt belsőkben játszódik, szereplőből sem látunk túl sokat, így gyakorlatilag egyedül a fényképezésen múlott, hogy nem egy kamara-történetet láttunk, hanem egy intenzív thriller-t (már ami a képeket illeti). A fényképezésnek egyetlen egy rossz eleme volt, és ez a film elején látható komputer-generált autós ámokfutás - ezek a műanyag képek egyszerűen fárasztóak, szerencsére azonban ez csak erre a jelenetre korlátozódik. Később (bár ez csak találgatás) a komputer-generált képeket sokkal észrevehetetlenebb módon, igazi profik módján alkalmazták (pl. egy hulla megjelenítésére - ha sejtésünk igaz). A másik jópont Vajna számára, hogy ismét kedvenc ruhatervezője, Beatrix Aruna Pasztor tervezhette meg, hogy milyen ruhák legyenek a filmben - ez a film második látványossága. Pont olyan, mintha egy videóklippet néznénk, új jelenet, új ruha, új Sharon Stone-jelenés.

A történet ezzel együtt eléggé gyenge, és a film vége felé szinte követhetetlenné válik. A sok-sok csavar miatt. A csavarokkal az a helyzet, hogy időnként meg kellene döbbennünk, hogy szegény pszichiáter most (már megint) teljesen fordítva látja a világot, hogy ki a gyilkos, és ki az ártatlan kavarógép. Ilyenkor azonban megdöbbenés helyett mindig csak unottan hallgatjuk végig ugyanannak a sztorinak a B-verzióját - tele unalmas nevekkel. Ennél tulajdonképpen egy mezei Derrick-epizód is jobban szinten tudja tartani a néző érdeklődését, és ha őszinték akarunk lenni, számunkra gyakorlatilag édes mindegy, hogy ki a hunyó.

Ha már a csavaroknál tartunk, az eredeti Elemi Ösztönben Michael Douglas rendőrt játszott, és a pszichiáternő - az ő barátnője - volt a gyilkos. Most a férfi főszereplőnk (David Morrissey) pszichiáter, és nem rendőr. Ezt tekinthetjük csavarnak is, bár szerintünk sokkal inkább arról van szó, hogy 1992-ben két film jelenet meg, tulajdonképpen két "elemi ösztön". Az egyik volt az Elemi Ösztön, a másik pedig a Dermesztő Szenvedélyek (Final Analysis), amelyben Uma Thurman, Kim Basinger és Richard Gere voltak a főszereplők. Richard Gere pszichiáter volt benne, és a történet San Francisco-ban játszódott. Azt gondoljuk, hogy az Elemi Ösztön 2 gyakorlatilag az első rész és a Dermesztő Szenvedélyek montázsából jött most létre, így, ebben a formájában.

A sors iróniája, hogy a film leggyengébb pontja éppen az, ami miatt az "első rész" és a Dermesztő Szenvedélyek is jó volt. A szex és a pszichológiai fordulatok. Ami a szexet illeti, ma már egyszerűen nem működik ez a fajta erotikus jellegű csábítás. Éppen az olyan filmek, mint az Elemi Ösztön, meg egyéb Michael Douglas-es filmek (mint Zaklatás, Végzetes Vonzerő, Játssz / Ma) tanították meg az embereknek, hogy a fejükkel gondolkozzanak, és ne mással. Ma már bármilyen erotikusan vonaglana is Sharon Stone, vagy bárki, bármilyen rendes főszereplőtől elvárnánk, hogy simán keresztülnézzen rajta. Az erotika-vonal így gyakorlatilag ki van lőve, sőt, kifejezetten ez a legfárasztóbb eleme a filmnek, kezdetben még nevetünk, amikor Sharon Stone maszturbációról beszél, meg kielégülésről, később azonban a kacajt ásítás váltja fel.

Az erotikához hasonlóan a pszichológiai meccsek sem dobnak fel ma (2006-ban) minket, amikor például a kérdésre, hogy "megölte őt?" azt feleli, hogy "elhinné, ha azt mondanám, hogy nem?" - kicsit sem hat meg bennünket, ezt egyszerűen nem tekintjük fordulatnak.

Ha ma, 2006-ban megnézi valaki a '92-es Elemi Ösztönt, azaz az "első rész"-t, nem valószínű, hogy kedvenc filmjei között fogja eltárolni, de biztos, hogy nézhető, érthető filmként gondol majd rá - lévén, hogy autentikus. Abban a korban gyökerezik, amelynek jellemvonásait viseli, és ezért azok a hibái, melyek az időszakadék miatt lépnek fel, nem hibaként jelennek meg, hanem sajátosságként. Ezzel szemben a "második rész" az összes hibát hibaként örökölte volna, még akkor is, ha ez most egy profin megírt film lenne. Pedig nagyon nem az. Annyira nem, hogy igaziból még "második rész"-nek sem nevezhetjük jó szívvel. Inkább nevezhetnénk egyfajta paródiának - bár ezzel meg az a baj, hogy nem vicces. A "remake", illetve "feldolgozás" kategóriák talán jobban lefednék e film mibenlétét, legeslegjobban azonban egy tévésorozat verzióhoz hasonlít, mintha egy "Elemei Ösztön" című erotikus krimi-sorozat pilóta-filmje (első epizódja) lenne.

Sharon Stone nagyon szép, a képek is szépek, meg a ruhák is. Láthatjuk Dobó Katát is egy pillanatra, az elmaradhatatlan pár másodperces statisztaszerepben (ezúttal egy mondata sem volt). Az is érdekes, hogy a film Angliában játszódik, s ezért jobbára angol szereplők angol akcentusát hallgathatjuk. Érdekes még az "első rész" időnként felbukkanó filmzenéje is. Mindez azonban nem ment meg minket az álmosító unalomtól - sajnos.