microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2009-02-10

Kutya Éji Dala (2. rész / 8)

Bódy Gábor a gravitáció középpontjában


::::: a film harmadik dimenziója


Bódy Gábor nem volt egy filmrendező a szó hagyományos, ipari értelmében. Filmeket készíteni hagyományosan, illetve alapban valami olyasmit jelent, mint focizni: adva van bizonyos méretű pálya, adottak bizonyos szabályok, amik a látványosság keretét adják. Mint a függönnyel keretezett kertben felállított színpad - Csehov Sirályában (a darabon belül). Bódy Gábor nem erre a kertbéli színpadra fókuszált, őt a játéktér a tágabb értelemben érdekelte, ami példánk esetében maga a Sirály c. darab. Számára a film egy médium volt, oké, egy "dolog", amellyel jeleket rajzolhatott - és nem egy módja a szállításnak, mint mondjuk metróval, villamossal vagy autóval menni, nem "egy dolog", amin belül gondolkodva, annak eszközeivel kifejezhette magát. A film egy ecset volt a kezében, amivel izgalmas dolgokat tudott művelni, és nem valami szoba, ahova beköltözött, megtanulta a benti nyelvet, és onnan beszélt volna kifelé, mint valami dobozból. Nem a "filmen belül" gondolkodott, hanem használta a filmet, és általa, ha úgy tetszik, azon keresztül gondolkodott. Nem a "filmen belül" gondolkodott, hanem gondolkodásához használta a filmet.

Legtöbb filmrendezőnek a film egy dolog, aminek van eleje, meg vége - "watching someone else's story". Ez is érdekes, de nem ebben rejlik, nem innen származik mindaz a szépség és esztétikum, amit egy film megtekintése kínál. A film nem egy színpad, ahol előadnak egy sztorit. A fim sokkal több - sokkal tágabb keretei vannak. Nagyon szoros szálakkal kötődik a valósághoz.

Két gyerek indiánosdit játszik a kertben, a harmadik pedig filmez. Nos, nem feltétlenül az, amit este megnéznél. De mi van, ha ez 30 éve történt - mi van, ha ez a gyerek most halt meg 38 évesen AIDS-ben, és megborzong a hátad, amint látod őt játszani, mert látod mindazt a szépséget, azt a sugárzó értelmet, melyek egy életen keresztül ragyogtak és bomlottak ki ebből a gyermekből - mint a Philadelphia végén? Ha ez csak egy "felvétel", akkor miért olyan érzés, mintha Bachot vagy Mozartot hallgatnál? Nem egy történetet mesél el? De még mennyire, és nem is akármilyen történet ez ... Az van, hogy a film egy sokkal tágabb kontextusú valami, egy sokkal szélesebb és mélyebb keretű "színpad". A filmben sokkal többről van szó ... és és ez hat is ránk, miközben nézzük. Nem olyan, mint egy ajándék csomagolása - hanem mint az egész, amit a becsomagolt ajándék jelent ...

Amikor a moziban egy filmet nézel, az úgy van összevágva, hogy 99%-ban a történetre fókuszálhass, amit az el akar mondani neked. Ennél viszont több van minden egyes snittben - sokkal több. Általában (iparilag és hagyományosan) a film és a snittjei úgy működnek, mint a kövek, amiket egy patak medrébe fektetnek le, azért, hogy átkelhessenek rajtuk. Kiválogatod a megfelelő köveket, és azokat is úgy forgatod, lapjával fölfelé, hogy mindegyikből csak egy lapos felület látszódjék. Magasabb rendű funkciót szolgálnak - a te átkelőd lapos köveiként, egy vonal mentén felfűzve. Így működnek a snittek a hagyományos mozifilmekben. A snitteknek csak a lapos felszínét látod - csak a jéghegyek csúcsait.

Bódy Gábor már nagyon korán megismerkedett a film e mélységével - amíg mások általában aranyos kis etűdöket, kísérleteket végeznek a filmiskolákban, ő véletlenségből elkészítette ezt az elképesztő, felkavaró gyönyörű filmet, Hogyan Verekedett meg Jappe és Do Escobar Után a Világ címmel. Ez nem egy filmiskolás film, ez egy nagy G-moll, ha Mozart-terminológiában gondolkodunk. Első Világháborús felvételeket használt, meg némafilm (mozifilm) részleteket, amikhez hozzáadta a saját maga által forgatott stílusban a korhoz illeszkedő felvételeket. A saját felvételeit is megtrükközte, hogy úgy nézzenek ki, mint az archív felvételek. Mi ez a koncepció? Nemcsak valami olyat akart, ami vezeti a történet áramát, nemcsak lapos köveket akart, amiken át lehet kelni, hanem ehelyett a film valódi mély mágiájához folyamodott, és mind megnyitotta ezeket a felvételeket valódi, tág és nyers kontextusukban, hogy a felszabaduló szépség hullámai elsodorjanak minket. A sztori végül az lett, ami ezekből a felvételekből kiszabadult, mint szellemek a palackokból. A történet sokkal nagyobb és tágabb dologgá lett, mint két teenager verekedése egy fürdővárosban.

Természetesen a Kutya Éji Dalát tekinthetjük úgy, mint egy fiatal, briliáns és tehetséges művész nagy művét, amit nagyon nehéz lenne másolni, mert annyira eredeti. Lehet úgy tekinteni, mint Mozart Don Juan-ját, mint egy óriási remekművet, ami csak úgy kijött a tehetséges forrásból :) Lehetne, de elvétenénk a lényeget.

Képzelj el 2-dimenziós lapos lényeket, akik világuk síkján éldegélnek, mennyire meglepődnének bármely 3-dimenziós objektummal való találkozáskor. Gondolj csak egy gömbre - ami egyszer pontnak tűnik, aztán ellipszisnek, ami gyorsan változtatja az alakját, és egyszer itt van, egyszer eltűnik, aztán megint felbukkan. Hihetetlen jelenség - nagyon nehéz kiismerni a természetét, a működését. Egy gyerek számára azonban, aki otthon van 3 dimenzióban, totál egyszerű: egy pöttyös labda, ami a földön pattog :)

Ha így tekintünk erre a filmre, mindent nagyon egyszerű és természetes lesz megértenünk. Bódy Gábor egyszerűen "csak" elhatározta, hogy készít egy szociográfiai filmet (barátja, Csaplár Vilmos novellája alapján - melynek címe Szociográfia:)). Máskülönben - ha csak úgy néznénk e filmet, mit egy briliáns magyar filmet, csak ámulhatnánk, hogy hogyan tudta elérni az összes részlet ilyen fokú, szinte mágikus klappolását, értsd, ha beengednének egy vágószobába, sem elvenni, sem hozzátenni nem tudnál, annyira tökéletes. És tényleg nemcsak az egész, de minden egyes részlete.

Mi történt itt? Mr. Varázsló hatalmas projektbe vágott bele, és a természetfeletti képességét bevetve

olyan részletgazdag képet alkotott a magyar valóságról, amilyet még semelyik másik filmben nem láthattunk? Más szóval, tényleg a részletekben rejlene a művészete? Abban, hogy odafigyel mindarra a rengeteg részletre, amik egymással versenyeznek ebben a szemiotika fekete öves szintjén zajló concertoban, a audio-vizuális történés megannyi szintjén?

Egy kétdimenziós lény számára igen, amúgy pedig nem, abszolút NEM. Bódy Gábor nem a részletek művésze, hanem az egészé. Ami 2 dimenzióban úgy tűnhet, mint egy nagy bonyolultsági fokú műalkotás, amely lenyűgöző, tökéletes és részletgazdag, az valójában egy nagyon szabad és laza és elegáns expresszió. Kemény munka helyett könnyed és egyszerű - mint egy Coltrane dallam (vagy Mozart)). Bódy Gábor kozmikus játékossága tükröződik benne.

Bódy Gábor nagy munkája nem az volt e filmben, hogy részleteiből építsen fel egy világot, hanem hogy megtalálja azt az eredeti gondolatot, a film Platoni ideáját, amelyből az egész projekt majd kibomlik. A filmforgatás e gondolat előhívása volt, a film előhívása. A részleteket nem az alapoktól komponálta az egyre magasabb szintekig, hanem fordítva, mindet az eredeti idea kormányozta odafentről - lefelé, a legapróbb részletekig. Ez éppenséggel nem a szokásos eljárás, ahogyan a filmesek filmeket készítenek:)

Ami általában történik, az az, hogy van egy sztori, abból írnak egy forgatókönyvet - jelenetek egy sorozatát, amik kiadják a történetet. Megkülönböztetik még azokat a felvételeket is, amikben nincsenek benne a főszereplők (ezt rögzíti a 2nd Unit). A sztori minden, a sztori minden felett teljes dominanciát élvez. Ez egy csapatmunka, ahol minden a főnököt szolgálja. Vágók "sötét kamráikban" mindent elkövetnek, hogy a sztori a lehető legerőteljesebben jelenhessen meg a vásznon. Ennyit a 2-dimenziós filmről. Ennyit a színpadról a kertben - a Sirályban.

Ami Bódy Gábort illeti, ő egyszerűen és teljesen más. Ő nem azért forgat, hogy meglegyenek a snittjei, amikből össze lehet rakni a jeleneteket, amik kiadják a sztorit. Ő "jeleneteket" forgat, amikről úgy hiszi, építeni fogják a nagyobb sztorit, a tágabb kontextus sztoriját - a Sirályt. A kerti színpad nem nagyon izgatja, az, hogy elmesélje egy álpap történetét, mint cselevések egy sorozatát. Ha ezt akarta volna, akkor látnánk, amint e pap belép a házba, reggelit vásárol, vár egy telefonhívást, stb .. Ehelyett azonban a papot, csakúgy, mint a többi karaktert is, komponensekként kezeli egy kísérletben. A kísérlet olyan, mint olaj után fúrni. Van egy koncepció, egy terv, aztán lefúr, és várja, hogy feltör-e az olaj. Az egész filmforgatása egy sorozat fúrás. Egy fúrás sikere a feltörő olaj, azaz, hogy egy jelenet működik, megvan a súlya, az energiája, és van mélysége is - szóval ha olyan dolog születik, amit meg kell tartani.

Általában a rendezők a vágószobákban a jeleneteket alkotó snittek legjobb verziói után kutatnak. A jeleneteknek megvan a majdnem fix helyük a történetben. Bódy Gábor viszont inkább a jó jeleneteket keresi. Teljesen nyílt szellemű. Jeleneteinek nem kell egy sztori vonalába illeszkednie, a film alapgondolata egy sokkal magasabb prioritás. Sosem rakna bele egy jelenetet csak azért, hogy a "sztori" komplett legyen (ez megkülönbözteti őt az összes olyan rendezőtől, akik először a legjobb elérhető verziót keresik a jeleneteikből, és csak akkor adják fel, ha az tényleg nem működik). Bódynál csak akkor kerül be egy jelenet, ha tökéletes, jelenetei egyedül és kizárólag az eredeti gondolatot szolgálják - és nem egy sztori vonalát.





következő fejezet: vízió
a cikk fejezetei:
-jepe-
2009-02-10

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Kutya Éji Dala info-file
:::::::
 Dog's Night Song 1983.