microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2009-02-10

Kutya Éji Dala (3. rész / 8)

Bódy Gábor a gravitáció középpontjában


::::: vízió

Ez a fajta filmkészítés kockázatos dolog. Az eredeti gondolatnak forradalminak kell lennie, átütőnek, olyannak, mit egy kulcs, ami mindent nyit - az egész filmben - vagy különben nem történik semmi.

Dupla vagy semmi. Mint egy jó fotós, aki meg tudja találni a szöget, amelyből fényképezve a valóságot a kép kinyilatkoztatás értékű lesz - Bódy Gábor nagysága is valahol abban a fantasztikus tehetségében rejlik, hogy megismerő gondolkodása révén (azért annyira ne lepődjünk meg, hisz ő egy filozófus!, egy gondolkodó-művész!:)) olyan képet tud egy témáról megalkotni, amely a legjobban megragad bennünk, amely a legelemibb. Amikor a témára gondolsz, az ő képe fog eszedbe jutni. Egy filmrendező, akinek van víziója - így mondják ezt manapság.

A Kutya Éji Dala egy nagyon egyszerű gondolaton alapszik: Magyarország egy isten háta mögötti vidék, amely missziós területté vált, értsd a magyar emberek a minimális emberi körülmények alatti szinten élnek. Az emberek Magyarországon szenvednek attól, ami körülveszi őket - és bántják egymást. Ez a borzasztóan egyszerű alapgondolat, kb. mint "a szocializmus egy rossz dolog, és megöli az emberek lelkét" más magyar filmes számára nem tette volna lehetővé egy ilyen csodálatos film elkészítését. Az, hogy valakinek van egy víziója, csakis azért izgalmas körülmény, mert hozzágondoljuk, hogy nála van a kulcs is, ami ezt a víziót nyitja.

A forgatókönyv lebontása (breaking down) az, amin minden eldől. Más filmrendezőknél, illetve hagyományosan ez csupán annyit jelent, hogy kvázi listát írnak arról, hogy az adott jelenet felvételéhez mi mindenre van szükség - azaz képzeletben visszanézik (a jövőből) a felvételt, és visszaemlékeznek, hogy mi minden segítségével hozták létre (szereplők, kellékek, háttér, szállítás, világítás, kameramozgatás, stb, stb). Persze általában nem a jövőből nézik vissza, hanem rutinból (felhalmozott tapasztalat, azaz múlt) - más filmekhez hasonlítják, és azt mondják, ha ahhoz a jelenethez abban a filmben ez kellett, akkor az nekem is megteszi majd. S ha nem te mondod ezt magadnak, akkor a gyártás. A rutin kiváltja a víziót.

Kitaláltál valamit (egy filmet), aminek most egy részét (jelenet) akarod létrehozni, és nyomban ott találod magad egy másik, egy hasonló film forgatásán, egy másik film forgatásának körülményei, paraméterei közé zárva, és azt mondják neked, "tessék", ezen a játéktéren belül hozd létre, amit akarsz, akármi legyen is az. Az ipar rutinja nagyon kemény ellenfél, illetve versenytárs. Kérdéseket tesz fel (mit akarsz forgatni, hol, kikkel és hogyan), te elkezdesz válaszolgatni, s máris rád kényszerítette a logikáját, a preferenciáit, és kisvártatva ott ülsz, mint egy ügyfél egy borbélynál, aki akármit mond, akármilyen egyedi elképzelése is van, végül ugyanolyan rövid frizurát kap, mint a kisváros további 3000 férfitagja - egy hajvágást - egy vágást.

A rutin kiváltja a víziót - és vice versa. Az ipar, a filmforgatás rendszere űrlapszerűen kérdéseket tesz fel neked, de ha gyors vagy, és ott van a fejedben a kép, a vízió, mintha a jövőből néznél vissza, akkor válaszolgatás helyett átveheted a kezdeményezést, és te lehetsz, aki megmondja, hogy mi történjen. Bódy Gábor a Psyché forgatása során, ami gigantikus projekt volt, minden idők legnagyobb filmje (még ha bár költöttek már többet is filmre, korábban is és később is) azt mondta, hogy szó szerint keresztbe metszette a filmipar gyártási struktúráját. Minél hatalmasabb a projekt, az ipar annál nagyobb nyomást gyakorol rád, hogy a kockázatos költői képzeleted helyét biztonságos rutinnal töltsd fel. Ez nem annyira súlyos dolog, csak annyi, hogy az ipar körberajzol számodra egy játékteret, hogy na itt, ezen belül csináld, amit akarsz, akármi legyen is az. Bódy Gábor rendszer szinten is keresztül tudta vinni az akaratát, nemcsak a forgatókönyvét bontotta le, de a rendszert is, és forgatásról forgatásra kerekedett felül a hatalmas gépezeten, és változtatta akaratátvivő mechanizmussá. Immár nem az akarata igazodott a rendszer struktúrájához, hanem annak kellett idomulnia az ő akaratához - a filmhez. Tegyük hozzá, mindenki örömére - a filmgyártás rendszerében ugyanis emberek dolgoznak, kreatív szakemberek, művészek, és mindenki örül, amikor valami rendkívülit, valami egyedi víziót kell kiszolgálniuk saját művészetükkel. Ez azonban csak úgy működik, ha a rendező képes őket rávenni arra, hogy a rutin helyett őt kövessék, ha képes rávenni őket, hogy higgyenek benne. Bódy Gábor mestere volt ennek.

Van egy jelenet a Krisztus Utolsó Megkísértésében, amikor Willem Dafoe-tól azt kéri a piacon összegyűlt tömeg, hogy adjon valami jelt, és akkor követik - a harcba. Akkor a gondolatból cselekvés lesz. Dafoe átérezve a helyzet tragikumát és kontraproduktív voltát, tehetetlenségbe merevedett, nem tudott jelt adni, úgy, ahogy azt várták tőle. Bódy Gábor mestere volt annak, hogy olyan helyzetekben, amikor erős várakozás ébredt vele szemben, képletes értelemben, mintha "azt követelnék tőle, hogy tegyen csodát", mindig tudott mit mondani, vagy tenni. Értelmét és érzékenységét a végsőkig feszítve mindig képes volt előállni a "válasszal" (response), képes volt megpillantani a megoldást.

Tette ezt az élet és az alkotás legkülönbözőbb szintjein. gyakran elképzelte, hogy mit csinálnak éppen a barátai. Mi ez, ha nem egy "megoldás"? - egy olyan kérdésre, amire a legtöbben azt felelnék: fogalmam sincs. Egy film is pont így készül, a vízió birtokában annak legapróbb részleteit is képes kell, hogy legyen megpillantani. Ungvárnémeti Tóth bejön a képbe, kezében egy könyv - miféle könyv? Mit olvas? Tudnia kellett - meg kellett tudnia pillantania ezt a részletet is - és persze, meg is tudta.

Szinte mintha konkrétan erről a jelenségről beszélne, amikor abban a jelenetben a valódi pappal (Hollósi Frigyes) beszélget, és azt mondja, "Isten görbe sorokkal is egyenesen ír", meg azt, hogy "és minél több terhet ró ránk, annál több erőt is ad a feladatok elvégzéséhez". Mintha az alkotás válasz- illetve megoldás kereső folyamatáról beszélne egy gyakorlatilag forgatókönyv nélküli film forgatásán - ahol a válasz, a megoldás olyasmi, mint egy jó fotósnál a megfelelő, a végső beállítás - "a beállítás".

Hogyan nézzen ki pontosan ez és ez a jelenet? Egyszerű - mindenki számára, aki a forgatókönyvet akarja megcsinálni, leforgatni. Bódy Gábor azonban mindig szét akarta feszíteni a kereteket, és egy-egy jelenetbe olyan dolgokat pakolt bele, mintegy felülről/kívülről, meglepetés gyanánt (mint a potyogó almák), amelyek filmjének a magasabb szintű (harmadik dimenzióban megjelenő) történet-áramlásába illeszkedtek.

Bódy mindig szolgált valami meglepetéssel, mintha úgy tekintette volna, hogy egy-egy jelenet is egy-egy feladvány, rejtvény, kihívás, amit restség lenne csak pont úgy megoldani, ahogy első ránézésre adódna. Rejtvény, kihívás, fantasztikus lehetőség arra, hogy valami újat alkoss. Ahogyan DiCaprio a Titanic-ban azt mondja, élj úgy, hogy minden nap számítson, Bódy Gábor úgy forgatott filmet, hogy minden jelenet számítson. Egyszerűen semmit nem akart kiaknázatlanul benne hagyni egy jelenet által kínált lehetőségben. Az elég kevés volt neki. A tökéletes szokványos. Áttörést akart mindenben, amihez hozzányúlt, minden jelenetben. Kinyilatkoztatást. Valami különlegeset, amire senki sem számított - még ő sem.

Ez az aktív kereső üzemmód az életmódjává vált. Kozmikus játékossága az arcán ilyenkor gyakran a blöffölés látszatát keltette, mint amikor e filmjében mint "álpap" a visszautasított nagy megbízatásról beszélt, majd a kínai kosztra terelte a szót. Ugyanezt a hamiskás mosolyt látjuk az arcán, amikor a videóról beszél Walter Gramming-vel. Ilyenkor válaszokat oszt szét a jelenben, a jövő aspektusából, felvállalva annak feladatát, hogy a dolgokat a jövő irányába mozdítsa. A kínai koszt és a megbízatás említése között egyébként éppen a "Magyarország missziós területté vált" gondolatát helyezte el, ami az akkori időhöz képest majd csak 8-10, vagy még több év múlva volt megjelenendő az emberek zömének a számára, amikor az akkori rendszer már nem is létezik.

Bódy Gábor a valóságot nagyon intenzív módon látta, élte át. Roppant érzékeny művész volt, de egy tábornok hatalmával és eszközeivel felfegyverezve. Egy látomásos költő - egy filozófus pengeéles és kristályosan tiszta elméjével. Képes volt lemenni az álomvilág legmélyére és mégis teljesen ébren átélni, sőt, felhozni mindazt, amit ott látott. Van olyan, hogy az igazság pillanata - amikor elegendően felfokozódtak az érzékeink ahhoz, hogy megpillantsuk, mi fog történni. Bódy ebben az állapotban, egyfajta transzban élt és alkotott, az anyagiasult világ és az ideák világa között közvetített az utóbbi oldalán. Képes volt minden helyzetben, minden feladvánnyal szembesülve megpillantani a megoldást. Ha már egyébként érzékenységről beszélünk: nem ölte meg magát - ezt csak az információ kedvéért fontos leírni.





következő fejezet: viszony a valósághoz
a cikk fejezetei:
-jepe-
2009-02-10

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Kutya Éji Dala info-file
:::::::
 Dog's Night Song 1983.