az Andy Vajna projekt / kultforr.2011 (1. rész / 2)

::::: PART 1: ez itt a reform helye

Filmreform: előzmények, csapó -1

Ami a kormány kultúrába történő beavatkozásait illeti, tény, hogy gyakran durva hangnemben fejezzük ki magunkat - de a tét nem kicsi, a tendenciák pedig kristályosak, s így a helyzet pont olyan, mintha egy orvosnak ordítoznánk műtét közben, hogy ne kövessen el műhibát. Orvosnak- orvosként. "Ne vágd le a karját, wazze!" Igen, a kultúrához a kultúremberek picit jobban értenek, mint a politikusok - és ebben nincs semmi degradáló.

Nos, ami a kormány új filmes "reformját" illeti, először is itt van még mindig az előző reformkísérlet sötétlő árnyéka. Miről volt szó egy körrel ezelőtt? Egy központi filmirodát akartak létrehozni, amit simán lehetett akár úgy is interpretálni, mintha a francia modellt akarnák követni. Nagy laza nyílt állami intézmény, amely érzékenyen és sokrétűen támogatja a magyar film összes dimenzióját. Fiatal filmesek forgatókönyveikkel a hónuk alatt sétálnak be, s filmtekercsekkel sétálnak ki, a büfében mindenki vidáman sörözik, málnázik, külön folyosón intézik a városban a forgatási engedélyeket, külön folyosón foglalkoznak a filmek PR költéseivel, és van egy folyosó a szakszervezetnek is.

Persze ugyanezt a nagy filmhivatalt lehet(ett) úgy is látni, mint hol a "pénzekről" politikusok, pártközeli "funkcionáriusok" hoznak döntéseket. Lehetett úgy is látni, hogy egy nagy átláthatatlan hivatal, amely elidegeníti a filmeseket. Lehetett úgy is látni, hogy az élet és halál felett diszponáló hivatal, ahol vagy zöld utat kap egy egy projekt, vagy megy a kukába - apelláta nincs, hiszen támogatást csakis innen lehet kapni.

Tovább árnyalta a képet, hogy e központosított filmhivatal által kiváltott ellenállás közepette a filmszakma pénzcsapjait egyszer csak elzárták. Közben a Hídember giga költségvetéssel forgott, sőt, Káel Csaba (OV barátja, és személyi videósa, a Happy End ügynökség kreatív vezetője - egy amúgy tehetséges fiatalember, csak persze az "amúgy" ilyenkor nem számít) a második legnagyobb költségvetéssel forgathatott filmet. Az egész filmes szakma ezt úgy kellett, hogy nézze, hogy az ő pénzeik meg sem érkeztek. Nos, ez adott erőt a Madzag csoportnak, hogy remek, fiatalos lendülettel a rendszerváltás utáni egyetlen röplapozást megvalósítsák az Uránia moziban (utólag is RESPECT érte Pálfiéknak). Jancsó Miklósék (Grunwalsky Ferenccel) megszervezték a filmes szakmai ellenállást, a kitűzőjükön egy angyal volt látható. Kifejezetten jól sikerült logó volt, mert maga az ügy is pregnáns volt.

Orbánék csináltak Hídembert (vitathatatlanul politikai film volt, Eperjessel, a miniszterelnök barátjával a főszerepben), de csináltak Honfoglalást is, amikor pedig Depardieu-ék itt forgattak valami történelmi lövöldözős filmet, Orbán külön adott nekik valamekkora összeget. Mindezt csak azért említjük, mert az új, 2011-es reformok a koprodukciókon alapulnak.

a reform: Get Shorty - get Andrew G. Vajna

Orbánék politizálásában az a legjellemzőbb és a legdurvább, hogy az emberektől valójában el vannak szigetelve. Propagandájukban persze azt mutatják, hogy ők farkasokkal táncolókként együtt mozognak, együtt gondolkoznak "a néppel" (mindenki így csinál, ez a modern hatalomgyakorlás alapja), ezért különösen ordító a kontraszt, valahányszor kiderül, hogy "a nép" egyáltalán nem érzi úgy, hogy a kormány együtt gondolkodik, vagy akárcsak együtt érez vele. Orbánéknak az erre vonatkozó stratégiájuk igaziból egy rendfenntartó stratégia, olyasmi, amit az USA folytat a megszállt (felszabadított?) területeken.
Kiemelnek valakit a helyiek közül, valakit, aki tekintély, és azt mondják, mostantól te vagy a helytartó, szabad kezet kapsz a területeden, valósítsd meg az álmaidat. Ami Andrew G. Vajnát illeti, vitathatatlan, hogy nevéhez kötődik a magyar sikerfilm egyik ága, ami a Miniszter Félreléppel kezdődött (?). Vajnához köthető az Intercom, a 20th Century Fox magyarországi forgalmazója, a Hollywood-i sikerfilmek fő és legrégibb forgalmazója a UIP DunaFilm mellett, de úgy, hogy sokáig az Intercom hozta be a legtöbb filmet, többet, mint a többi forgalmazó együtt.

Andrew G. Vajna legjelentősebb alkotása természetesen a Szabadság, Szerelem - amit sokan azért utálnak, mert ... valahogy "baloldalon" nem kapott jó kritikákat. A Szabadság, Szerelem egy nagyszerű kompozíció: értsd már a produkció szintjén. Amíg a fejlődő országokban úgy hiszik a népek, hogy a filmeket a főszereplők készítik, a fejlettebb országokban már tudják, hogy nem is, hanem a rendezők. Kevesen látják ugyanakkor, hogy a filmeket gyakran producerek építik. Mindegy, erről sokat lehetne írni, a lényeg az, hogy a produkció dizájnja mindent eldönt, kit kér fel először, hogyan, stb. A film alapanyaga, sok esetben a forgatókönyv, sőt, a legtöbb esetben egy sztori vagy egy ötlet. Nos, ezek a tipikus produceri filmek, ahol a producer hozza be a filmhez az alapanyagokat: a forgatókönyvírókat, nemcsak a rendezőt és a színészeket, de a forgatókönyvírókat is. Ilyenkor a produkció hamarabb létezik, mint maga a forgatókönyv.

A Szabadság, Szerelem egy nagyon jó kompozíció, Eszterhas + Bereményi. Magyarország nemcsak belülről, de kívülről is nézve - nemcsak kívülről, de belülről is. Tökéletes. A rendezőválasztás pedig azt mutatta, Vajna egy médiumot keres, aki megvalósítja, amit látni szeretne. Nagyon jó produkció, a film is egész jól sikerült, de a legszebb az egész történetben az, hogy Vajna úgy bukkant a sztorira, hogy (a cége) producelt egy dokumentumfilmet, a Szabadság Vihara (Freedom's Fury) címmel. Tehát nem mint mega-producer, aki díjat ír ki a legjobb sztorira, hanem mint egy 56-os dokumentumfilmet producelő, amerikai magyar producer.

a reformok és deformok

Az, hogy Orbánék Vajnának egy óriási mozgásteret adtak, egyáltalán nem lenne rossz dolog, ha ezt nem az egész szakma rovására tették volna ismét, ha ez nem egy központosítás lenne - ismét. Mert abban a percben, ahogy a magyar filmgyártást egy darab producernek rendelték alá, olyan durva folyamatok indulnak be, amelyek még Vajna és stábja legőszintébb jó szándéka mellett is destruktív kimenetelű lehet csak.

A kultúra egy élő szervezet, annál pedig, amit ma a kultúrával művelnek, még egy faültetés is nagyobb gondot igényel. A magyar film a szocializmus, az Aczél korszak óta egy bizonyos pályán halad. Reformra szorul - de nem napalmra.

A kialakult tradíció az, hogy nálunk ahelyett, hogy filmekre, forgatókönyvekre adnának pénzt (sőt, nem is kész forgatókönyvekre, hanem forgatókönyv előhívásra), nálunk tradicionálisan rendezők kapnak pénzt, tulajdonképpen arcra, névre - hogy megcsinálhassák aktuális filmjeiket. Kvázi: "the message is the filmrendező". Láttad az új XY-t? Mennyit kapott rá?

A kuratórium úgy döntött "a pénzekről", hogy amikor például XY filmjéről szavaztak, addig XY kiment cigizni egyet, hogy ne befolyásolja a többieket a 100 milliós nagyságrendű összeg sorsa feletti döntésükben. A rendszer, mint Budapesten a legtöbb ősi rendszer, magán a korrupción alapszik. A magyar, illetve budapesti korrupció (amely megdöntötte a szocializmust, majd utána a rendszerváltást is) különleges jelenség, mert szinte nem is cselekvés, nem is történés, hanem egy állapot. Egy furcsa, elvarázsolt szitu, amiben valahogy semmi sincs pont a helyén, és ezért semmi sem úgy működik, ahogy kellene, és persze senki sem tehet semmit. Ez a fura állapot olyan kiváló elméket is megérintett, mint Gothár Péter, akinek Magyar Szépség c. filmje (az Amerikai Szépség 1:1 koppintása) nemcsak a kuratóriumon csúszott át simán, de még a filmszemlén is megkapta az első díjat. Mindegy, rég volt - mégis durva (Gothár Pétert ettől függetlenül bőven van miért tisztelni). A legutóbbi időkből pedig az a jellemző filmgyártási "minta", hogy a filmek visszatérítendő támogatásait (esetenként 10-20 milliókat) rendszeresen elfelejtették visszaadni, sőt, visszakérni is.

Nos, adott egy durva helyzet, amit úgy lehetne jellemezni, hogy az egykori "rendszerváltás" (állítólag létező, létezett) napsugarai bizonyos szférákba, bizonyos zugokba nem hatoltak be, és ott még mindig a szocializmus trutyija az uralkodó közeg. Nem az emberek hibásak, hanem a közeg - és másod fokon az emberek, amiért nem írnak és nem beszélnek erről.

Ide csap be most az Orbán mennykű, a mintavillám - sokak nézetével egybehangzóan, miszerint ezt az egész kócerájt fel kell robbantani, úgy, ahogy van. Budapest egy bűnös város, az egész értelmiség, a művésztársadalom váljon nyugodtan sóbálvánnyá, amiért ebben a korrupt rendszerben részt vett.

Könnyedén kiszámítható, hogy mi lesz e sztori kimenetele, mert ez egy nagyon olcsó forgatókönyv. Vajnáékon túl nagy lesz a nyomás, ráadásul nem gazdasági, hanem politikai, ami Vajna számára ismeretlen dimenzió. Emiatt funkcionális zavarokat fognak produkálni. Ez sajnos, Orbánéknak éppen megfelelő, hiszen ők pont azt akarják, hogy a helytartóik függjenek tőlük, önmagukban nem kell, hogy sikeresek legyenek, mert akkor kormányváltáskor átmennének a másik oldalra, és hagynák elsüllyedni a pártot, amely lehetőséget adott nekik. Világos, hogy Andrew G. Vajna nem fog elsüllyedni kormányváltáskor, de a rossz szájíz, az ugly divorce garantált. Persze lesz 2-3 sikerfilm, amely a népeket majd kielégíti, hogy "lám, ez az új magyar film milyen szuper, lásd, a legutóbbit is mennyien megnéztük!". Lesz Hídember 2, vagy bármi más - de vagy a közönség fogja díjazni a filmeket, vagy Orbánék (és ne feledjük, vannak Kabai Barnáink, van Sas-Köbli-Kaszás triónk, van Herendink, van Tímár Péterünk, akik a kereskedelmi filmverseny színvonalát meghatározzák). Azaz: Vajnáék vagy népies maszlagot, vagy ipari gagyit fognak tudni gyártani - pénzzel és amcsi színészekkel kitömve (megjegyzés: Kanadában csak az minősül állami támogatást érdemlő kanadai filmnek, amiben a főszereplők kanadaiak).

A dolog ott van elszúrva (és nemcsak hozzá nem értésből, de hatalmi arroganciából is), hogy Vajna úgy kap szabad kezet, hogy a teljes magyar film közben kegyetlen megszorításokat szenved el. Úgy kap szabad kezet, hogy a kezébe nem egy valag pénzt nyomnak - hanem egy csontfűrészt. Ez rossz a szakmának, de rossz Vajnának is. Megint: az összes csap elzár, ha kenyeret kérsz, egyél a tenyerünkből. Vajna, akár akarja, akár nem, a hatalom tenyerévé válik, már a nulladik pillanatban. Már akkor, amikor arról tudósított valamelyik lap, hogy azok, akik értelmesebbek, vagy élelmesebbek (?), már adtak is le forgatókönyveket az új filmmikulás irodájába, krampuszai pedig már szorosan olvasgatják is őket. Vajnának minden mozdulata óriási kínokat okoz mad az értelmiség köreiben - és ... ez nem a legjobb hír, ha a filmeket el is akarják adni.

Amint Vajna a hatalom tenyerévé, sőt karjává vált, annak az esélye, hogy jó forgatókönyvek keletkeznek, a nullát egészen szorosan megközelíti. A szakma alkalmazkodóbb szegmense meg fogja várni, hogy valakik kapjanak pénzt valamire, és akkor annak a mintájára fognak filmeket kiötleni. Már most is nyilván mindenkinek a Miniszter Félrelép az egyik viszonyítási alap, no és a krampuszfilmek, a Goda-Divinyi páros filmjei, amelyek jegyezzük meg, a nyugati know-how mellett nem sok mindent mutatnak fel, és valahol Köbli Norberték szintjén mozognak. A God és a Divine? Nem túlzás isteneket csinálni két (amúgy tehetséges, de ez ilyenkor nem számít) lányból? Az egész struktúra teljesen roppanékony.

A legsúlyosabb természetesen az, hogy Vajnáék állami produkciós cége - bár nem kéne, hogy így legyen, de idegen testként hatol be a magyar filmbe. Tőrként - a rendszer ökleként, összhangban a kormányzat kulturális forradalmával. Amit Vajnáéknak tenniük kellene, az egy alternatív (választható) magyar film létrehozása lenne. Feltérképezni a magyar filmgyártási struktúra sajátságait, ezekről tanulmányokat megjelentetni, kvázi átvilágítani a magyar filmet. Elemezni, beszélni róla, publicitást csinálni a magyar filmnek, úgy is, mint témának. Erre esélyük sincs.

Megteremteni bizonyos (infra & )strukturális alapokat, kidolgozni (mondjuk egy év során) egy újfajta, filmfinanszírozási modellt, ami a forgatókönyvekre és a forgatókönyv-előhívásra alapoz, alapul lehetne venni például Kanada filmgyártását, és meghívni más producereket, például András Hámori-t. Kapcsolatokat kiépíteni olyan izgalmas epicentrumokkal, mint Berlin, amely város Bódy Gábor óta Budapest-közeli város, és megteremteni a lehetőségét, hogy a budapestiek, a magyarok a német, s azon belül is a berlini kultúrával jobban megismerkedjenek. Értsd: létre kell hozni a magyar film új, értelmes közönségét, s az itt keletkező friss levegőt ráengedni a "szakma" kreatív szegmensére is. Segíteni kell az új közönségnek, hogy létrejöjjön, inspirálni kell. Amint van új közönség, amint van a közönségnek egy új látásmódja, amely révén egy entitásról, létező publikumról beszélhetünk, és nem egy mediatizált, amerikanizált fogyasztói tömegről, máris létrejön az új magyar film, az eddigi magyar film egyenes folytatásaként. Bármiféle filmes reform csakis akkor működik, ha összehozza a közönséget az alkotó szakmával, ha inspirálja mind a filmkészítést, mind a film befogadás közegét - és nem szovjet stílusú kvótarendszereket vezet be, kitűzött számszaki célokkal, meg ilyenek.

Igen, a régi-, a mostani magyar filmet mindenféle inspiráló oltóanyagokkal motívumokkal kellene beoltani. Katalizálni, serkenteni - előhívni. És nem ledózerolni, hogy tiszta legyen a kép, a szemétdomb közepére pedig beültetni valakit, akinek a nevéhez a siker elegendő mértékben hozzánőtt. Homeopátiára van szükség, és nem amputációkra, meg napalmra. Ilyen ostobaságra csak egy politikus képes, mindenki más tudja, hogy nem lehet magyar filmet csinálni a magyar filmesek nélkül, a magyar filmesek ellenében.

• PART 1: ez itt a reform helye
• PART 2: Magyar Movie Magic