cspv logo
cspv szám: 41 / 02 tartalom
keresés

cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 11 00161
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2002-07-31

Manitu Bocskora

Miután a legjobb indiános filmek annak idején nyugat-német-jugoszláv koprodukcióban készültek, teljesen jogosnak tűnik, hogy egy fiatal német rendező készítse el a Winnetou-s történetek filmes paródiáját.

Westernparódiában eddig csupán Jackie Chan volt az, aki tudott bánni ezzel a műfajjal, amit kiválóan bizonyít az Új Csapás c. filmje is. Amíg ez a film mulatságos és kedves volt, addig a hatalmas reklámkampányú (és költségvetésű) Wild Wild West (Vadiúj Vadnyugat) szépen megbukott mindenhol. A Manitu Bocskora valahol a kettő között foglal helyett: idétlen, de szórakoztató a humora, nagyon egyszerű a stílusa, egy kellőképpen összerakott történettel rendelkezik, de helyenként erőltetettnek tűnnek a párbeszédei és a gegjei. A film szülőföldjén állítólag rekordbevételeket ért el, ami akkor is szép teljesítmény, ha ott is éppen nyár közepére időzítették a bemutatását. (Valódi nyári filmről van szó, annak minden könnyű vonásával együtt). A film rendezője, Michael Herbig kicsit "bemohózott" a film körüli tennivalókkal, mert nem elég, hogy írta, rendezte és producelte a filmet, még egy kettős főszerepet is kihajtott magának, úgyhogy ezek után minimum azt mondhatjuk, hogy ez a film Michael Herbig filmje.

Miután egy Winnetou-s paródiáról van szó, itt is felbukkan egy prérivadász (Ranger/Christian Tramitz) és egy indián (Abahachi/Michael Herbig), akik vértestvérként járják a vadnyugatot. A film ki nem mondottan arra törekszik, hogy egyetlen perce se teljen el idétlenkedés, komolytalankodás, humorközeli párbeszédek, vagy mosolyt fakasztó arcjátékok nélkül, és ezért a célért elég sok mindenre hajlandó is. Ilyen erős "bevállalást" jelent például a rendező dupla szerepének a fele, a homoszexuális Winnetouch figurája is, aki valami olyan ősrégi meleg-sztreotípia mentén mozog (nyávogós hang, finomkodó mozdulatok, divat-szakértelem), amiről már régóta azt hittük, hogy kikopott a filmekből. De mégsem, mint egy időutazásban, itt ismét elemi formájában látjuk ezt a hihetetlenül egyszerű megoldást, és ezzel még nem zárult le a nyári filmes könnyed stílus. A nehéz helyzetekben, amikor főszereplőinket a tűzhalál, vagy egyéb veszély fenyegeti, rendre elkezdenek -amolyan Bad Boys-os stílusban- egymással veszekedni, zsörtölődni, vagy egymás hibáit felhánytorgatni. Ez, azon kívül, hogy százszorosan lerágott csontnak számít a filmekben, még lehetne humoros is, de filmünk esetében bizony nem az. Ez annak köszönhető, hogy a párbeszédek alapjáraton gyengék, úgyhogy egy olyan jelenet, ami a vicces párbeszédre épül, eleve nem működhet. A könnyed szórakoztatásért semmi sem túl drága: ez lehetne a film mottója. Ha egy halálraítélttől megkérdezik, mi az utolsó kívánsága, akkor egy vadnyugati dalt kér a főgonoszoktól, akik ezt -kisebb betétszámként- rögvest elő is adják nekünk, énekelve, táncolva.

Az biztos, hogy ehhez a filmhez kell egy bizonyos fokú nézői ellazultság, és az, hogy fogékonyak legyünk az egyszerű humorokra. De ha nincsenek kifejezett elvárásaink a filmmel szemben, akkor jól szórakozhatunk rajta, hiszen ez a film pont azt nyújtja, amit nyáridőben egy paródia-vígjátéktól elvárhatunk: idétlen, vagyis mulatságos, egyszerű, tehát könnyen befogadható. Nyári limonádé, ahogy az idősebbek mondanák.

-junior-
2002-07-31
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11