Belphégor - A Louvre Fantomja

Ugyanakkor, ez a fantom dolog óhatatlanul felidézi az Operaház Fantomját, amit nem őrzünk a kellemes élmények között, és aminek az egyetlen elfogadható feldolgozását egy Babar-epizódban láthattunk egy közepesen szerencsés véletlen folytán. Lényeg a lényeg, a film eléggé sejtelmesen kezdődik, Egyiptom, ásatások, majd pedig egy múmiát szállítanak hazafelé, ám a legénység öngyilkos lesz, szóval elvileg van miért izgulnunk. Különösképpen azért, mert a fő-ember, az expedíció vezetője úgy pusztult el, hogy percek alatt ötezer éves holtest lett belőle. Vagyis nem sima halál, hanem "látványos" horror halálról lesz szó, és ismerve a szereposztást, máris kezdhetünk amiatt izgulni, hogy Sophie Marceauval ez a szörnyűség ne történjen meg. Nos, ennyit bemelegítésképpen.

Az egyiptomi képeket aztán a Louvre új üvegszárnyának (az a piramis dolog) építkezését mutatták dokumentum felvételről, egyszerű digitális trükkökkel fűszerezve, melyek eredményeként láthattuk, ahogy ezt a múmiát oda szállítják a film helyszínére, a Louvre-ba. Hát jó, mondja az ember, noha már itt kezd összeállni egy végtelenül egyszerű film (rém) képe, amit a későbbi történések csak mind rendre meg fognak erősíteni. Már itt felmerül ugyanis, hogy mi a szöszt lehet kezdeni egy múmiával? Ez most egy "A Múmia Átka" szerű film akar lenni, mármint még egy az eddigi ezer tucat ugyanilyen filmen kívül? Jaj, ne!

És akkor lassan elkezdődik a cselekmény második egysége (a "tárgyalás", amit hivatalosan "second act"-nek hívnak), és nehogy már ne hallgassunk valami arcpirítóan "francia" szöveget, a Louvre fikció-beli igazgatója azzal dicsekszik, hogy nekik van olyan szkennerjük, ami a British Museum-nak, odaát, Londonban nincs. Elképesztő. Ráadásul, mivel ez nem a Discovery csatorna egyik műsora, hanem egy "francia rémtörténet", teljesen kérdéses, hogy valóban így van-e ezzel a szkennerrel.

Lényeg, hogy elkezdik "megszkennelni" a múmiát, de nem igazán derül ki, hogy ennek mi értelme, haszna, vagy akármilyen a cselekményben betöltött szerepe van. Utána elkezdik szétszedni, és egyszercsak kiugrik belőle egy szellem, amit rosszindulatúan rajzfilmfigurának is nevezhetnénk, de most az egyszer nem tesszük. Egy narancssárga szellem, amit az emberek nem látnak, de ami, mint egy szimatoló kutya az összes jelenlévőt körbeszimatolja, hogy eldöntse, melyikbe ugorjon bele.

Találgatni szinte teljesen felesleges, a győztes természetesen Sophie Marceau. És mindez miért? Mert ott lakik a szomszédban, és mert esténként a pincén keresztül gyakran belopózik a Louvre-ba, ő és a nagymamája (!!), és ott rendetlenkedik. Nem semmi!

Persze szükség van egy férfira is, ha nem is a faj fenntartása, vagy a napi bevásárlások lebonyolítása céljából, hanem csak azért, hogy "kilegyen" a létszám. Ez a férfi, mintha valami francia Noé bárkája épülne, nem más, mint Frederic Diefenthal, a Taxi felügyelője. Idáig még minden csak nagyon gyanús, és gyakorlatilag még bármi kijöhet ebből a filmből, de perceken belül elkezdődik a dominó effekt, és az összes gyanúnk kellemetlen valósággá válik.

Először is a lány nagymamája meghal, és nem tudjuk meg miért, mármint hogy milyen célja volt ennek a nagyra becsült dramaturgiában, mint ahogy azt sem tudjuk majd meg, miért látjuk a nagyit feketére festett hajjal (mintha éppen a fekete lyukból menne hazafelé) a temetőben flangálni, mert hiszen semmi jelentősége nincs neki.

A múmiáról, és a szellemről is hamar kiderül az igazság.

A következőkben az fog történni, hogy éjjelente egy fekete köpenyes alak mászkál a Louvre-ban, fekete álarc mögött (Belphegor, illetve maga az ördög), és tréfát űz majd a biztonsági őrökből. Ez a tréfa úgy néz ki, hogy minden embernek a legborzasztóbb rémálmát jeleníti meg. A gyengébbek kedvéért a film mutat egy szédelgő őrt, akit megviselt egy injekciós tű látványa, majd amikor később szembekerül Belphegorral, azt ordítja, hogy "csak ne a nyelvembe", de Belphegor bizony pont a nyelvébe szúrja az injekciós tűt, amitől a fickó keresztül dobja magát egy korláton, és nagyot esik, és meghal. Hm. Ez volt az injekciós-tű fóbia. Volt aki darazsaktól félt, volt aki az olyan kutyáktól, melyeknek a fejükön belül az Alien mintájára kijön mindig egy kisebb kutyafej, és meg akarja őket harapni, eléggé fóbikus éjjeliőrök dolgoznak a Louvre-ban, annyi szent. Olyan egyszerű fóbiát azonban nem jelenítettek meg, mint a tériszony, vagy az, hogy valaki attól fél, hogy elfogy a pénze, vagy hogy nem jön neki össze egy szexuális aktus, noha az ilyen fóbiák megjelenítése során mi is jobban szórakoznánk, illetve szórakoztunk volna. Sajnos az van, hogy ez a film nem egy konzisztens darab, önmagával nem egybehangzó, nem következetes, de még egy kicsit sem. Vagyis a cselekményt és a dramaturgiát illetően gátlástalan, össze-vissza pakol dolgokat a vászonra, és azt hiszi, hogy senki nem fog a végén kérdéseket feltenni. Ezt mellesleg jól hitték, noha szívesen elmentünk volna egy premier utáni sajtótájékoztatóra, ahol feltehettük volna a kérdéseinket. Például: Sophie Marceau volt Belphegorban, vagy az a szellem volt Sophie-ban? Végül miért nem érdekelt senkit az a sok írásjel, amit Sophie a fürdőszobájának a falára írt? Miért kellet a nagyinak meghalni, és miért kellet őt látni a temetőben? Miért ölte meg Belphegor az embereket az elején, és később már miért nem? Pontosabban, miért nem derült ki az elején, hogy Belphegor nem is gonosz, ha nem néznek a szemébe? Miért volt a múmia fején egy hatalmas lyuk? Egyáltalán miért volt szükség múmiára, amikor Belphegor elvileg bárkinek segíthetett volna, hogy rendesen átjusson a túlvilágra? De ezt az utóbbi kérdést fel sem tennénk, mert tudjuk a választ. Az egyszerű francia agyvelőről van itt szó. Csináljunk egy francia múmiát! Gondolták a fejek, és az a vicc, hogy meg is tehetik, mert a francia közönséget teljesen felhevítették az Amerikai filmek ellen, vagyis az csinálnak a saját körbevizelt piacukon belül, amit csak akarnak. Azt adnak el, amit kedvük van, a Múmia sikerét szemlélve hasára üt valaki: csinálnunk mi is valami múmiás őrületet! És kész is. Mármint elkészült egy olyan film, amit egy 10 éves amerikai (vagy magyar) kiskölyök már nem nézne meg, mert azt mondaná, minden jelenetét már látta valamelyik másik filmben, plusz semmi nincs meg benne abból, amit utánozni szeretne: az amerikai eredetikben.

Itt egy vadiúj felismerést tehet az ember, ha figyelmesen nézi a kérdést. Igen, az amerikaiak feldolgozzák a francia filmeket, és akár egy az egyben lemásolják őket, lásd Nikita, Vágyak Vonzásában. De ők fizetnek ennek a jogáért, és ráadásul az értékes francia filmek közül válogatnak feldolgozás céljából, és a végeredmény is abszolút minőségi. Ezzel szemben a franciák okosabbnak hiszik magukat, gúnyosan nevetnek az amerikai filmeken, hogy az nem is igazi film, de ugyanezek a fejek amikor pénzt akarnak keresni, hasukra ütnek, és lemásolnak egy viszonylag friss amerikai sikert. Ebben a legrosszabb az, hogy mivel teljesen amerikai film ellenesek, senki soha nem hasonlítja össze ezeket a tematikus koppintásokat, egyetlen eredetivel sem, vagyis nincs verseny. Megkockáztatjuk, amikor arra utalnak, hogy milyen rosszak az amerikai filmek, lehet, hogy nem is az eredetikre gondolnak, hanem az általuk készített gagyi másolatokra.

-floyd-