Angyali Szemek

A film nagyon jól kezdődik, egy autó-baleset áldozatának szemével látjuk a világot, persze nem hozzá tartoznak az angyali szemek, hanem ahhoz a nőhöz, aki folyamatosan beszél hozzá, és tartja benne a lelket, amíg a mentők megérkeznek. Ez a nő egy rendőrnő, és Jennifer Lopez alakítja, úgyhogy máris helyben vagyunk, mintha egy kimondatlan kívánságunk teljesült volna (ami tudat alatt a Mint A Kámfor alatt fogalmazódhatott meg bennünk), hogy bárcsak látnánk még egyszer Lopezt rendőrnőként.

Hát most itt van, és az az igazság, hogy meglepően jó benyomást tesz az emberre. Először is, a pop-zenéje, meg a P. Daddy-történet miatt nemrég még úgy tekintettünk rá, mint a hiteltelenség határát alulról súroló, tök ellenszenves nőre. Ebben a filmben viszont nagyon jó, jól áll neki az egyenruha, ha lenne eszük a rendőröknek, a díszdoktorság mintájára megválasztanák őt tiszteletbeli dísz-rendőrnővé. A remek megjelenésen kívül egészen jó színészi játékot is űz a vásznon, emlékeztetve ezzel az időközben elkóborolt rajongóit arra, hogy őt eredetileg színésznőként ismertük meg a Mint A Kámfor-ban. Jennifer Lopez egyáltalán nem rossz színésznő, sőt, meglehetősen jó, a játéka annyira természetes, mintha csak levegőt venne, és tegyük hozzá, nehéz ilyet mondani arról, akit az év 365 napjában nem kedvelünk. És ha már az esetleges rosszindulatnál tartunk, J. Lo-t mindenki az alakjával szokta betalálni, hogy dagi, meg minden. A videóklipekben röpke másodpercekre láthatóak a soványság-mentes combjai, meg a többi, és akkor is nagy valószínűséggel valaki másét látjuk. Ebben a filmben azonban tök tisztán beáll nekünk egy szál fehérneműben, és így jól megnézhetjük, milyen is az ő alakja valójában. Nem sovány, ám, hozzá kell tenni, teljesen rendben van, abszolút jól néz ki. Ezért a filmért 9 milliót kapott (ugyanúgy, mint a rosszemlékű Szeretném, Ha Szeretnél esetében), szóval, a producerek bizonyára úgy gondolták, hogy ha már a 38 milliós költségvetésből 9-et Lopez tesz ki, megérdemlik, hogy lássák fürdőruciban. Bárhogyan is alakult ez, Lopez jól állta a sarat, a jelenet folytatásaként pedig utána egy elegáns fejesugrással dobta be magát a tóba, vagy 8-10 méter magasról, rendesen lehengerelve ezzel elkóborolt híveit. Tényleg, le a kalappal előtte, amiben ugye az is benne van, hogy kalap, tehát férfiak hajtanak fejet egy nő teljesítménye előtt, noha férfiakat aligha tesznek próbára olyan alapon, hogy hogy néznek ki.

Lényeg, hogy Lopez nagyon jól szerepelt a filmben, ám ő egyben a film legnagyobb hibája is, tehát nem érte meg a pénzét. Arra gondolunk itt, hogy rossz volt a koncepció. Ezt a filmet nem lett volna szabad 38 milliósra növelni, és a végén mindent arra építeni, hogy majd Jennifer Lopez elviszi az egészet, majd miatta bemennek a nézők a moziba, sőt, utána még dicshimnuszokat is fognak zengeni a filmről. Nagyon rossz koncepció volt, és a film az USA-ban nem is hozta be az árát, kábé 24 milliónál megrekedt, ami bukás. Ezt a filmet éppen hogy 4-8 millióból kellett volna kihozni, és ennyi. Le kellett volna mondani a sztárnőről, mert a történet nem olyan, egyáltalán nem nagy közönségnek való. Inkább finomítani kellett volna a rendezésen, lemondani a túl egyszerű megoldásokról (a moziból kijövő fiatal lányok például arra panaszkodtak, hogy ahogy belekezdett valaki egy mondatba, máris lehetett tudni, hogy mi lesz a befejezése, csak sajnos ki kellett várni, mert nagyon lassú volt). És ezzel helyben is vagyunk már. Az Angyali Szemek egy lassú, mégpedig nagyon-nagyon lassú művészfilm, ennek összes hátrányával, és majdnem minden előnyével. Bizonyos előnyök kimaradtak, mégpedig pont olyankor, amikor az olcsóbb, értsd: közérthetőbb megoldások irányába hajlott el a produkció. Az egyik ilyen pont a film legvége, a zárókép, amiről azt gondoljuk, hogy "nem lehet valaki ennyire egyszerű", hogy ezt gondolja ki nekünk egy ilyen iszonyat hosszú film végére. Hát ez van akkor, amikor rossz az alapkoncepció, amikor nem találják meg a forgatókönyvnek megfelelő kalibert, és egy művészfilmet butítanak le közönségbarátibb szintre. Ennyi lassúzás után nem kell a közönség-barátság, akkor már azt akarjuk, hogy legyen dráma, legyen dramatikus feloldás, szenvedjünk meg a pénzünkért, csak amit kapunk, az intenzív legyen, és ne tingli-tangli. Fel kellett volna rendesen vállalni a forgatókönyvet, és neves fesztiválok megnyerésével próbálkozni (közönségvonzó-erő gyanánt), nem pedig Jennifer Lopezzel, és egy meglehetősen költséges fényképezési stílussal, amit ez a film nem engedhetett volna meg magának.

Amúgy, ezek a hibák nem minket sújtanak, hanem a producereket, mert amit mi kapunk, az nem is annyira rossz, sőt. Éppenséggel egy nagyon lassú, de normális filmet láthatunk, szerényebb színvonalú művészi értékekkel, vagyis, ha erre fáj a fogunk, nem járunk rosszul, mert hangulata az van.

Nemcsak hangulata van, de története is, nagyon jól "kijön", hogy mennyire nehéz lehet valakinek feldolgozni egy tragédiát. Ezt végül a filmben esztelenül rosszul mutatták be, bárcsak a képzeletünkre kellett volna hagyatkoznunk, a pénz is megmarad, és a hatás sem romlik le. Az ominózus karambol, amelyben Catch, a férfi elveszíti feleségét és gyermekét, úgy néz ki, hogy a gyerek, akinek éppen szülinapja van, hátul irgalmatlanul rosszul viselkedik, sőt, fenyegetően, mint az a bizonyos gyerek a FIDESZ plakátján, amely a Sikoltók (Screamers) c. horrorfilmet idézi fel, és nem kellemes élmény. Ez a gyerek most nemcsak sikoltozik, de még egy játékot is jól hozzávág a volán mögött ülő apucikájához, amire az apa hátrafordul, és kész a baj, még akkor is, ha Jennifer Lopez szerint a kamionos volt a hibás, és nem lehetett volna kivédeni. A filmnek, ha belegondol az ember, eléggé sok ilyen hibája van, például, a lány, akit Lopez alakít, Sharon az apjával van fasírtban már vagy x éve, mert amikor a férfi bántalmazta Sharon anyját, a rendőrlány jól letartóztatta. Mármost ez idáig rendben, de ezt a konfliktust végig nem sikerül sem kibontania, sem feldolgoznia a filmnek. A végén például a lány elmondja a nagy beszédét, az apa hullat néhány könnyet, de ennyi, nem bocsát meg neki, és ekkor még nem gondoltunk bele abba, hogy miért kérné valaki annak az embernek a bocsánatát, aki bántalmazta az anyját?

Hát igen, ilyen ez a film, jó erős és kellemes hangulata van, produkálja, amit egy lassú (38 milliós) művészfilmtől várunk, két ember magánya, majd egymás életébe való belépése a téma, végül azonban mégis úgy tűnhet, hogy amit láttunk, az részleteiben ingatag. Ahogyan ezt a moziból kiáramló néző megfogalmazta: béna, de jó film, vagy ahogy mi mondanánk, nem rossz film, de béna - a sorrend tulajdonképpen mindegy is.

-jepe-