Ámen.

Egy Holocaust-történetről van szó, ami már alapban megszabja a film műfaját és hangulatát: egy drámát látunk, ami az első perceitől az utolsókig tragikus történéseket mutat be, és ezek alatt, illetve mellett még két ember személyes sorsát is végigkövethetjük, akik a náci Németországban próbálnak meg valamit tenni a zsidók deportálása ellen. Kurt Gerstein (Ulrich Tukur) egy fiatal SS-tiszt, aki saját tudomása szerint a kényszermunkára ítéltek barakkjainak a tisztítását felügyeli. Valójában a "tisztító" munka a deportáltak tömeges kiirtását jelenti, és Gerstein-t nagyon megtöri ennek a felfedezése. Embersége és jó lelke azt diktálná, hogy azonnal otthagyja a Gestapót, de ő egy nehezebb utat választ: a helyén marad, és igyekszik tudósítani a világot ezekről a borzalmakról, úgy, hogy felveszi a kapcsolatot a protestáns egyházzal, illetve a külföldi képviseletekkel. Veszélyes manőver, és mi igazán izgulunk főhősünkért, akit ekkorra már nagyon megkedveltünk.

A film egyszerű eszközökkel dolgozik, valójában inkább sejteti a borzalmakat, mintsem bemutatja azokat, és a szereplők személyiségének kibontására külön figyelmet szentel, ami egy igazi drámánál elengedhetetlen. A másik főszereplőnk egy jezsuita pap, akit Mathieu Kassovitz játszik, olyan átérzéssel, ami folyamatosan meghat minket. Gerstein és Riccardo együtt próbálják a világ és az egyház figyelmét felhívni a népirtásra, Riccardo ezügyben mégmagához a pápához is eljut, de mindhiába. A katolikus egyház -a film szerint- nem tett semmit a tömeges deportálások ellen, bár ez így egy nagyon kemény kijelentésnek hangzik, a film nem hagy kétséget afelől, hogy szerinte a pápa egyszemélyi kiállása sok ember életét menthette volna meg. Komoly erkölcsi kérdésekről szól tehát a film, feszültséggel teli jelenetekkel és megrázó helyzetekkel, vagyis ne számítsunk egy könnyed szórakoztató moziestére, ha ezt a filmet választjuk. A történelmi alapok miatt sajnos nem lehetnek kétségeink a történet rossz végkifejletét illetően, de azért még izgulhatunk a főhőseink sorsa miatt, és drukkolhatunk nekik, hogy túléljék az életveszélyes, és önként vállalt küldetésüket.

A két színész fantasztikusan játszik, a dramaturgia rendes tempóban halad a maga útján, mi pedig nem tudjuk kivonni magunkat a film drámai hatása alól. Ezért is jó a film, nemcsak azért, mert komoly történetet dolgoz fel, hanem mert mindezt nagyon átélhetően és megrázóan teszi, vagyis el tudja érni azt a hatást, amit kívánt.

Costa-Gavras, a rendező (Őrült Város) Rolf Hochhuth "Helytartó" c. könyvét filmesítette meg, vagyis inkább azt mondhatnánk, hogy dolgozta át filmmé. A rendező szerint a film 3 elemre épül: a valóban létezett Gerstein alakjára (aki tényleg buzgó protestáns volt), Riccardo kitalált figurájára, akit valóban létezett katolikus papokból gyúrtak össze, illetve harmadik szereplőként magára a történelemre, akit Costa-Gavras szerint a cinikus, gonosz és mindent túlélő Doktor személyesít meg.

Akárhogyan is, az Amen. egy jól sikerült és elgondolkodtató film, olyan, amit nem lát minden héten az ember. Kár lenne kihagyni - és nemcsak Kassovitz miatt.