Faust 5.0

Amikor Goethe nevét hallja az ember, óhatatlanul valami eldugott művészfilmes karakter formájában képzeli el, hiszen régen élt, és ma már senki sem ismeri, sem őt, sem a műveit. Pedig ez a kép nem egészen stimmel. Amikor a rendszeres életet élő Goethe egy szép napon megszegte napirendjét, és azután, hogy már lefeküdt aludni, kiugrott az ágyból, hogy a Faust ötletét papírra vesse, maga volt az élet császára. Fiatal volt, népszerű, és szemben pályatársaival, meglehetős jómódban élt. Volt egy híres regény-sorozata, a Werther, amitől annyira népszerű volt, mint Leonardo DiCaprio és Spielberg egy személybe gyúrva. Igazi sztár volt, igazi divatot teremtett, mindenki Werther-cuccban mászkált, egy ízben, egy csaj, amikor felismerte Goethe-t az utcán, szabályszerűen elájult a meglepetéstől. Ez a fiatalember írta a Faust első részét. A második részét gyakorlatilag élete végéig írta, 82 éves koráig, így elmondhatjuk, hogy ez a fiatalkori ágyból kiugrás, ez a hirtelen ötlet egész életét meghatározta. A Faust 1. friss, lendületes, romantikus színdarab, és, szemben a Faust 2.-vel, még rendesen elő is adható. A Faust 2. rendesen beváltotta a sok évtizedes várakozást, egy igazi remekmű lett belőle, de mint színdarab nem igazán működik, olyan, mintha kinőtte volna a színpadot. A Faust 1. a Margrit nevű lánnyal folytatott románcban csúcsosodik ki, úgy is mondhatnánk, hogy a Faust 1-ben Margrit a női főszereplő.

A történet pedig arról szól, hogy az idős, szigorú és merev életet élő doktor egy izgalmas tavaszi napon összefut Mefisztóval, az ördöggel, aki megfiatalítja, cserébe a lelkéért. Egy picike formaság, egy csepp vér, amivel alá kell írnia egy papírt, hogy majd egyszer, halálakor, amikor minden rendes német ember épp a mennyországot célozza meg, ő majd tesz egy rendőrkanyart, és a szerződés értelmében a pokol felé veszi útját. Ez a felkínált fiatalság nemcsak testi, hanem szellemi fiatalság is egyben. Faust doktor tehát viszonylag gátlástalanná válik, felszabadul, és a tudomány és a rend szolgálata, illetve tisztelete helyett a pillanatnak és az érzéki örömöknek kezd el élni. Mefisztó pedig mindent elérhetővé tesz számára.

A tragédia ott jön be a képbe, hogy Margrit, mint rendes lány, az anyjával alszik, így ahhoz, hogy egymással lehessen a pár, el kell altatniuk a mamát. Az altatóról is Mefisztó gondoskodik, és túllő a célon, az anya többé nem ébred fel. A lány ettől úgy érzi magát, mint Dina a Dina Vagyok c. filmben, miközben még terhes is lesz. A bátyja párbajra hívja a gaz csábítót, de jól elveszíti azt, az életével együtt. A végén (mai szemmel nehéz megmagyarázni, de gyönyörű jelenet) a lány kivégzésre vár, a sajátjára, az anyja megöléséért, de már a csecsemőnek és a bátyjának is annyi. A darab műfaja egyébként találóan nem is dráma, hanem tragédia.

A Faust 5.0 ehhez képest borzasztóan egysíkú, sőt lapos film, amely, tegyük hozzá, meglehetősen impresszív módon kezdődik. Először is vegyük a dolog jobbik oldalát, azt, hogy igazi pszichedelikus művészfilm módján kezdődik. Doktor Faustus egy kórházban mászkál fel-alá, telítődik a halál-élményével, nem bírja tovább a sok kómás beteg látványát (hozzá képest mit szóljanak a mentősök, vagy a vészhelyzet nézői), és egyszercsak mindent otthagy. Ez nagyon szép. Nagyon szép az is, ahogy a vonaton utazik, ez egy francia mintájú nagyon gyors expressz, fehér vegyvédelmi cuccba öltözött munkások tisztítják. Olyan beállításokat látunk, hogy tényleg lenyűgöző, le a kalappal. Ezek a vegyvédelemi fehér cuccba öltözött alakok egyébként még visszatérnek. A vonat mellett ott szalad egy kutya, a "Faust 1,0" legpregnánsabb motívuma, Mefisztó először egy kutya képében környékezi meg a doktort. Amikor azt látjuk, hogy a vonat mellett ott szalad egy ilyen csodaszép fekete kutya, úgy érezzük, jó kezekben vagyunk. Később, a konferencia helyszínén a homlokzatot ugyancsak fehérbe öltözött alakok tisztogatják, mint ahogy a vonatút végén a mozdonyról is ők szedik le a kutyát, mert az felkenődött rá.

Ez volt a látványos bevezetés, és most jönne elviekben a történet kibontakozása, de itt a film leakad, tulajdonképpen zsákutcába kerül a Mefisztó karakterénél. Ügyesen mutatja be Mefisztó alakváltozásait, ördögi manipulációit, de ennyi. A dolog ott fut zátonyra, amikor Mefisztó elviszi Faustot egy lakásba bulizni, törni-zúzni, majd végül hazajönnek a lakók. Ez vicces, és az eredeti írás szellemének is megfelel, mely szerint Mefisztó általában csak a szükséges minimumot invesztálja a trükkjeibe. Mindenható, meg minden, de gyakran megelégszik a sima emberi átverésekkel, mint aki megfogadta Konfucius tanácsát az ágyúról, meg a bolháról. Innentől egyszerű lejtőt látunk, és maga a Faust-téma gyakorlatilag nem is bomlik ki, tehát besül. A nagy Margrit-románc, Faust lelke csak annyi a filmben, hogy a főhős valami techno-helyen egy tini-lányt hátulról magáévá tesz. Apropó, a film eléggé, sőt, meglehetősen durva képeket is tartalmaz, pl. boncolást.

Végül nem kaptunk semmiféle történetet, csak azt, hogy egy férfit végig, egész a film végéig kerget, kísért az ördög, hogy az végül felismerje, az élet szép, és nem valami értéktelen dolog. Ez, különösen ahhoz képest, hogy a film felétől már komoly ásításrohamokkal kell megküzdenie a nézőnek, kevés. Így, ha Faustot akar valaki, irány a könyvtár, ha pedig filmet, irány a mozi, csak egy olyan mozijeggyel, amely valami más filmre szól.