A Muskétás

Ettől persze még majdnem ugyanazt a történet kapjuk, amit már megszoktunk, a különbség a megvalósításban rejlik. A '93-as, Walt Disney-féle Három Testőr a maga módján működőképes feldolgozás volt, bár híven követte a könyv szellemét, ezenkívül nem adott hozzá semmit, és így egy átlagos, amolyan Disney-ízű kalandfilm lett belőle. A főszereplők, Chris O'Donnell, Kiefer Sutherland, Charlie Sheen és Oliver Platt tették a dolgukat, de utólag úgy látszik, nem eléggé, mert a nézők nem voltak oda a végeredményért. Aztán '98-ban Leonardo DiCaprioval a főszerepben megjelent a Vasálarcos (The Man In The Iron Mask), amit Dumas az "Az Ötödik Muskétás" című könyve alapján készült, már nagyobb sikerrel. (Gabriel Byrne volt benne D'Artagan).

És most, 2003-ban előbukkan egy bevallottan nagyon laza feldolgozása Dumasnak, olyannyira, hogy itt D'Artagan az abszolút főszereplő, a harcok pedig a kínai Tigris és Sárkány stílusára emlékeztetnek.

Peter Hyams rendező, aki ezt a filmet jegyzi, több elég rossz filmet is csinált már életében, úgy mint A Bestiát, vagy az Ítéletnapot, egy filmjével viszont nagyon belopta magát a szívünkbe, és ez a '94-es Időzsaru volt, " a belga bicepsz-szel", vagyis Van Damme-mal a főszerepben. Az Időzsaru több volt, mint egy normál sci-fi (nem is kedveljük a normál sci-fit), és bár képregény volt a forgatókönyv alapja, ez a jól kiválogatott színészek jól működő munkája után nem tűnt fel senkinek.

Most ugyanez a rendező fogja magát, és egy szinte elronthatatlan történetet kap elő, hogy aztán végül a világ egyik legvértelenebb filmje kerüljön ki a keze alól. A Muskétás sajnos nem emlékeztet minket semmi jóra, már ami Dumas-t, a kalandfilmeket, vagy éppenséggel a Három Testőrt illeti, de mondhatnánk azt is, ami a "rendes" filmeket illeti. Hyams beújított: európai helyszíneken, Franciaországban és Luxemburgban forgatott, kiadta magát operatőrnek is, a harci jelenetek egy részét egy kínai szakértővel, Xin Xin Xiong-gal koreografáltatta, és végül egy ismeretlen modell/színészt talált meg D'Artagan szerepére, akit eddig csupán a Szeretném, Ha Szeretnél (The Wedding Planner) egyik csöppnyi mellékszerepében láthattuk. Rossz kezdet, még bénább a folytatás. Justin Chambers (D'Artagan) valóban nem tűnt jó színésznek, mert miközben tagadhatatlanul jól nézett ki végig a film alatt, szinte a szeme sem rebbent a cselekmények sodrában, vagy inkább menetében. Tökéletes faarccal küzdött bárkivel, akivel kellett, a bosszúvágy, a düh, vagy az ébredező szerelem érzése kb. hasonló arckifejezést csalt az arcára (talán töprengőt), és olyannyira nem tudta semmi sem kizökkenteni, hogy végül már egy ifjú buddhának tűnt, aki teljesen véletlenül csöppent a 17-ik századi Franciaországba.

Egyébként az ötgyermekes családapa Chambers játéka még jónak mondható a többi színész között, a többiek, ha lehet, még álmosabban csinálták végig a filmet, kezdve az örök gonosz Tim Roth-tal (Vatel, Rob Roy), aki még éjszaka közepén felébresztve is bármikor tud ennyire gátlástalan lenni, folytatva Mena Suvarival, aki éppen csak hogy jelen volt a filmben, és ezt is a szokásos tinifilmes stílusában tette, és végül Catherine Deneuve-vel, aki fenséges jelenség ugyan, de láthatóan unatkozott a filmben. Az alibi színészi alakításokat Peter Hyams kínai harci koreográfiákkal próbálta pótolni, amiből néhány nagyon érdekes jelenet kerekedett ki. A direkt erre szerződtetett Xin Xin Xiong koreográfus spontán módon berendezett egy pajta formájú magas helyiséget létrákkal, és a két főszereplőt azokon mozgatta, pontosabban harcoltatta egymással.

Aki látta a Tigris és Sárkányt, az tudja, milyen egy ilyen kötelekkel megoldott jelenet, ahol a gravitációt megcsúfolva röpködnek a harcosok a levegőben, most is ez történik, csak éppen egymást keresztező hosszú létrákkal megküldve. Érdekes jelenet, bár szerintünk biztosan drágább volt, mint amennyire hatásos. Ráadásul hamarabb megunjuk, mielőtt vége lenne a jelenetnek, ugyanúgy, mint a hasonlóan "köteles" falmászós jelenetet, ahol D'Artagan elindul a királynő és Francesca (Suvari) megmentésére.

A film egyébként meglepően sokba került, 40 millió dollárba, ahhoz képest, hogy nem egy nagyszabású Hollywood-i produkcióról van szó, sztárokkal és egyebekkel, hanem egy európai forgatású filmről, összesen két sztárral a fedélzetén (Deneuve és Roth). A sok pénz végül nem térült meg, sőt, azt is mondhatnánk, hogy anyagi bukás lett a vége, de ez kevésbé rossz, mint az, hogy egy ennyire vértelen és közömbös kalandfilmet kaptunk ki egy rendes Dumas-feldolgozás helyett.