Szép Napok

E film története másodlagos szerepet élvez a tálalás mikéntjéhez képest, amit leginkább úgy lehetne leírni, hogy naturalista, de ez persze így nem sokat mond, szóval lássuk közelebbről, miről is beszélünk. Az első jelenet például egy mosodában játszódik. Jó hosszan látjuk a főszereplő lányt, Maját, amint titokban megszüli a gyermekét, látjuk a másik lányt, aki megvásárolja tőle, látjuk a szülést, a csecsemőt, na és látjuk a főszereplő srácot, aki látja mindezt. Mire túl vagyunk ezen a bevezető jeleneten, lesz fogalmunk arról, hogy mire is fizettünk be. Nem is feltétlenül naturalista, hanem sokkal inkább viszolygást keltő stílusban halad előre ez a film. Minden bokornál megáll, ahol adnak valami durvát, valami émelyítőt, valami drasztikus dolgot, amivel a nézőre hatást lehet tenni. A ronda szavak használata kötelező, és a filmben szereplő személyek olyanok, mintha egy állatkertben járnánk, és egy furcsa faj életét tanulmányoznánk. Minden nagyon primitív, iszonyatosan az, és persze szándékosan.

Mundruczó Kornél előző nagyfilmje, a Nincsen Nekem Vágyam Semmi nem aratott nagy sikert kis szerkesztőségünkben, de még komolyabban adta fel nekünk a labdát az Afta című rövidfilmje, melyet a 2000-es filmszemlén ismerhettünk meg. Az Afta egy nagyon érdekes film, egy vízválasztó, vannak emberek, akik számára nem is film, mert nincs benne történet, nem lehet érteni belőle semmit, nem követhető, és egészében egy nagyon kellemetlen élmény. Mások azonban arról számolnak be, hogy az Afta egy nagyon erős film, nagyon komoly, nagyon radikális, és nagyon komoly művészi színvonalat képvisel. Mi az előbbi nézetet képviseljük, de azt is el tudjuk fogadni, hogy ez egy radikális film, ahol a rendező semmilyen engedményt nem tesz a nézhetőség irányába, bár lehet, hogy ahelyett, hogy nem akar ilyen engedményt tenni, az van, hogy nem tud, illetve, ha akarna, se tudna. Az Aftát tehát egyfajta rekordként könyvelhetjük el, ha másért nem, hát a közönség megosztása terén. Egyébként, szerintünk nem is a közönséget osztja meg, hanem az van, hogy a filmes szakma képviselői közül kerülnek ki az Afta-rajongók, a többiek pedig az egyszerű nézők. Értsd, a közönség és a kollégák mondanak mást és mást, ami azért már nem is olyan nagy megosztottság. Természetesen a kollégáknak is joguk van közönségként megnyilvánulni, de csakis akkor, ha saját pénzükön vettek (volna) jegyet rá maguk és barátnőjük számára (azt figyeltük meg, hogy a filmeseken belül is elsősorban a férfiak hajlamosak szeretni), ami majdnem nonszensz.

Az Afta-jelenség leginkább azért kerül most szóba, mert a Szép Napok egy az egyben egy nagy Afta, egy Afta 2, az Afta 1. "közönség"-sikerén felbátorodva. A Szép Napok az Aftához képest előrelépés, mert például van története. Lehet, hogy ez a történet nem sokkal szofisztikáltabb, mint egy délutáni szappanoperáé, de legalább történet. És ennek a történetnek igenis használt, hogy kivágtak belőle, mert most legalább összeáll (bár lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy immár másodszor sikerült megnézni).

A történet arról szól, hogy Péter, a frissen szabadult srác útlevele megérkezését várja, mert valahogy úgy van vele, hogy ebből az országból már elege van. Ezt a pár napot kell elütnie, autólopással, meg ilyenek, ezek a "Szép Napok", melyekről a film szól. Teljesen olyan, mint egy akciófilm, hiszen itt is eléggé kevés fordulat van, és a film zömét egy-egy mozzanat, "akció" részletes képi megjelenítése teszi ki. Péter jövés-menését követjük (szép) napokon keresztül. A felvételek pedig koncepciózusan a nyomor irányába lejtenek. Mint valami nyomor-mágnes, úgy viselkedik a film. Szereplői folyamatosan szenvednek, sértettek, és hogy a forgatókönyvírást megkönnyítsék, mindig "éppen" szótlan passzban vannak.

Hamiskás szociográfiát látunk itt, leereszkedést a legprimitívebb szintekre, ez az a túra, amit a film megpróbál (olcsón) eladni nekünk. Azt mondja, "én aztán tudom, milyen a kemény élet, egy ezresért neked is megmutatom". "Minden más, polgári, burzsoá film ehhez képest hiteltelen, mert itt, a Szép Napokban lehet látni, hogy milyen az élet valójában". A film ezt mondja, de mi nem vesszük be, számunkra csak egy nagyon egyszerű törekvésről szól az egész, a filmszakmának akar imponálni, a szakmát akarja a maga oldalára állítani. Azt a szakmát, mely (okkal) küzd azzal az önmarcangoló lelkiismeret-furdalással, miszerint az élet nem jelenik meg rendesen a magyar filmekben. Aztán, majd ha a szakma bevette, a közönségnek már mint kötelező filmet lehet ajánlani, és ha valakinek nem teszik, hát biztosan benne van a hiba (régi képlet).

Szerintünk, ha csak ennyire lenne képes egy film, senki nem járna mozikba, mert nem lenne érdemes. És itt nemcsak arról van szó, hogy nem szívesen néz az ember olyan filmet, amely végén egy kiterített, meztelen, megerőszakolt fiatal nő fekszik az aszfalton, hanem arról is, hogy láttunk már jó filmeket, és azok után nehéz visszakapcsolni a Szép Napokra.