A Csendes Amerikai

A főszereplő egy angol újságíró (Thomas Fowler/ Michael Caine), aki a külföldi tudósítók gondtalan életét éli: az újságja fizeti a saigoni ott-tartózkodását, miközben elég, ha évente néhány cikket küld haza. Szinte beleszeret új otthonába, bensőséges kapcsolatban áll mindennel, ami vietnámi, arról nem is szólva, hogy egy gyönyörű vietnámi lánnyal (Phuong/ Do Thi Hai) él együtt. Persze semmi sem ennyire idilli a valóságban, sőt, a regényekben sem, így Graham Green története is sokkal többet mutat ennél: az egzotikus környezet súlyos politikai és hatalmi játszmákat rejt, ellentétes érdekek bújtatott ütközését, plusz egy szerelmi háromszöget, a változatosság kedvéért a nagyon nyílt formából.

Főhősünket Michael Caine játssza, és többek közt miatta is lesz igényes a film, az ő kifinomult és érzékeny alakítása miatt, amilyet tőle is rég nem láttunk már. (Legutóbb a Beépített Szépségben, az Austin Powers 3-ban, illetve a Get Carterben láttuk). Caine bőrében Fowler egy lenyugodott, de nagyon érzékeny fickó, aki a legjobbat keveri ki az angol karakteréből, és a vietnámi behatásokból, azt leszámítva, hogy Vietnámban rászokott az ópiumpipa élvezetére. Ha mást nem is értékelnénk a filmben, azt mindenképp ki kell emelnünk, hogy tökéletes pontossággal ábrázolja angol hősének a beilleszkedését egy távolkeleti országba, a helyi kultúrába, sőt, még azt a tiszteletet is érezzük, amivel Fowler viszonyul az ottani emberekhez, szokásokhoz. Ezek után nem nehéz teljesen megkedvelnünk főhősünket, és egyben narrátorunkat, aki egy olyan történetet mesél el nekünk, ami nemcsak az ő életére tett nagy hatást.

A történet nagyon szomorúan kezdődik: egy fiatal amerikai hulláját húzzák ki a saigoni csatorna vízéből, akiről később kiderül, hogy filmünk egyik főszereplője, Alden Pyle, vagyis Brendan Fraser. Ezek után kezdődik a visszaemlékezés, Fowler felidézi a történteket, amiben Pyle, Fowler és egy vietnámi lány a főszereplők. 1952-t írunk, a francia gyarmatosítók ellen már régóta folyik a vietnámiak polgárháborúja, ami a külső szemlélő számára beláthatatlan: tábornokok bukkannak fel, titkos cselszövések bonyolítják a saigoniak életét, és nem lehet tudni, mire megy ki a játék. Az amerikaiak ottani jelenléte sem tisztázott, bár azt tudjuk, hogy például Pyle segélyszállítmányokat koordinál az amerikai gazdasági kabinet jóvoltából. Később kiderül, hogy ez sem így van, de addigra már más dolgok is napvilágra kerülnek, és addigra már túlságosan megkedveljük Pyle-t, vagyis továbbra is Brendan Frasert.

Fraser méltó partnere Michael Caine-nek, mivel a 35 éves színésznek ezúttal egy nagyon komoly és élénk figurát sikerült kikevernie Pyle karakteréhez, elhagyva az eddigi filmjei többségéből (Csapás a Múltból, A Bájkeverő, A Múmia) ismert kisfiús arcát. Neki egy szempillantás alatt elhisszük, hogy létezik szerelem első pillantásra, azt, hogy egy jószándékú fiatalember, aki csak javítani akar a világ dolgain, nem rontani, azt, hogy kellőképp tiszteletben tartja Fowlert, azzal együtt, hogy el akarja szedni tőle élete szerelmét.

Túl sok minden van ebben a filmben ahhoz, hogy könnyedén túlhaladhassunk rajta, a története fordulatos és érzékeny, a képei pedig egyszerűen csodaszépek. Az operatőri munka három cinematográfus nevéhez fűződik, valószínűleg mindhárman nagyon a topon voltak a forgatáskor, mivel kiemelkedően hangulatdús képeket alkottak.

Ha már a szépségnél tartunk, nem szabad elfeledkeznünk a 20 éves vietnámi felfedezettről, Do Thi Hai színésznőről sem, aki nemcsak látványban, hanem színészi munkában is maradandót alkotott.

A film egyébként eredetileg 2001 szeptemberében jelent volna meg az USA-ban, de bár szeptember 10-én néhány moziban elkezdték vetíteni, a következő nap eseményei után úgy döntöttek a Miramax stúdió vezetői, hogy nem kockáztatják meg az amerikai nézők esetleges negatív reakcióit a filmmel kapcsolatban, és majdnem egy évvel eltolták a bemutató napját. Aztán nem kis mértékben Michael Caine nyomására (akinek a kritikusok nagy része szerint ez volt a legnagyobb alakítása életében) a stúdióvezetés beleegyezett, hogy az USA-ban korlátozott számú mozikban elkezdjék újra vetíteni a 25 (más adatok szerint 30) millió dolláros költségvetésű filmet, már csak azért is, hogy kiderüljön, érdemes-e Oscar-jelölésre. Kiderült, hogy ugyancsak érdemes volt, Caine-t jelölték is a legjobb férfi főszereplő Akadémiai Díjára, és a vetítések is olyan sikeresek voltak, hogy a film csakhamar országos terjesztést kapott, illetve a stúdió teljes támogatását. (Ettől függetlenül a film nem hozta be az árát, de ez már más kérdés).

A komoly történet, a regény alap, a kevés számú szereplőgárda, a csodás képek és a drámai fordulatok miatt művészfilmnek látjuk A Csendes Amerikai-t, azonbelül is egy minőségi művészfilmnek. Azon túl, hogy finom betekintés kaphatunk egy angol újságíró életébe és érzéseibe, megismerhetünk egy szokatlan szerelmi háromszöget is, de a történet kapcsán akár el is gondolkodhatunk az '50-es évek amerikai világpolitikáján, a vietnámi háború előzményein, és egyéb, elég súlyos dolgokon is. De mindez nem muszáj, elég csupán élveznünk a filmet.