cspv logo
cspv szám: 52 / 03 tartalom
keresés

cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 06 00313
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2003-06-11

Több A Sokknál

Bringing Down The House 2003.

Egy beindult családapa
Steve Martinról már régóta tudjuk, hogy remek vígjátéki színész, aki egy jól megírt forgatókönyvből csodákat tud művelni. Az Oscar-gálákon tanúsított magatartása alapján ráadásul azt gyanítjuk, hogy ő alapjáratban is idétlen, és csak külön erőfeszítések árán tud komoly férfiakat eljátszani. Szerencsére most nem kellett erőlködnie, mert egy neki való totál vicces filmben játszott főszerepet.

Amikor megtudtuk, hogy Martin női partnere Queen Latifah lesz, már sejtettük, hogy ez megint egy "fekete-fehér" film lesz, ami a rap-stílus lazaságát fogja vegyíteni a kertvárosi kimértséggel. Mivel mostanában csak elvétve akad olyan amerikai film, amelyik ne akarná kiaknázni a fekete/rap/gettó-stílust és zenét, és mivel Steve Martin már rutinszerűen tud olyan középosztálybeli férfit játszani, akinek megzavarják az életét (Örömapa 1-2, Párosban a Városban, Novocaine), számunkra hamar összeállt a kép, és szinte már az egész filmet láttuk magunk előtt. Kár volt előre okoskodnunk, mert ez a film sokkal jobb szórakozást nyújtott, mint ahogy vártuk volna.

Kezdjük ott, hogy Steve Martin tényleg csúcsformában volt: nyoma sem volt nála annak a Novocaine-beli erőltetett csetlés-botlásnak, amitől hosszabb távon kikészül a néző. Egy rendes, jófej családapát látunk (Peter Sanderson), aki komolyan veszi a munkáját (ügyvéd), igyekszik normális apa lenni (bár elvált, és nem él együtt a gyerekeivel), és aki alapjáratban is egy szimpatikus férfi. Unalmas perceiben internetes csettelésbe kezd, és ott megismerkedik egy ügyvédnővel, akinek szakmai tanácsokat ad. Ez még mindig a főcím-idő alatt zajlik, úgyhogy nem telik el sok idő, és máris a konfliktus közepén találjuk magunkat: Charlene Morton (Queen Latifah) megjelenik hősünk házában, és élőben kér segítséget, de hamar kiderül, hogy se nem ügyvéd, se nem diplomás nő, hanem egy börtönből frissen kiszökött rab. Sanderson élete egy perc alatt felborul, bár ő nagyon jól kezeli a problémát. Nem görcsöl, nem kapkod, hanem első nekifutásra ügyesen kipaterolja a házából a 100 kg-os jövevényt. Aztán persze Charlene, vagyis a forgatókönyv előáll olyan ötletekkel, amire Sanderson nem tud mást reagálni, minthogy befogadja néhány napra a nőt, és elvállalja az ügyének rendezését.

Ez az alapcselekmény, és ehhez jön még az apró, vagyis Steve Martin és Queen Latifah kettőse, Martin rapper-tánca, Latifah kacsingatása, a közös gyereknevelésük, és a többi mulatságos jelenet, ami a két teljesen különböző kultúra egymásra engedéséből adódik. Bár néha az az érzésünk, hogy Steve Martin egymaga ki tudná tölteni idétlenséggel ezt a filmet, Queen Latifah is szórakoztatónak bizonyul, és a film is csak ritkán lépi át a könnyed humor/erőltetett jelenet mezsgyéjét. Jók a mellékszereplők is, úgymint az Amerikai Pite papájaként ismert Eugene Levy, aki a filmben Sanderson perverz kollégáját alakítja, vagy a merev idős milliárdos nénit játszó Joan Plowright, akit a Tea Mussolinivel c. filmből ismerhetünk. A film első harmadában még hajlamosak vagyunk néhány jelenetnél elhúzni a szánkat (Charlene beszervezi az összes haverját egy partira, amit persze Sanderson házában tartanak, hogy a távozó fekete arcok kontrasztba kerüljenek a rasszista szomszéd nénivel, illetve az egész környék hangulatával), de aztán egyre jobban belemelegedünk a filmbe, és mire odajutunk, hogy Steve Martin előadja az eredeti rap-táncát, már megvett magának minket a film. Martin egyébként nagyon jól csinálja a hip-hop kultúrában való elvegyülést, és mivel sem ő, sem a film nem erőlteti a "szegény fehér ember próbálkozik a laza feketék között"-vonalat, az ezzel kapcsolatos jelenetek végülis tényleg lazák lesznek, és mellesleg viccesek is.

Az USA-ban akkora sikert aratott a film, hogy rekordbevételeket könyvelhetett el az első hetekben, és összesen 130 millió dollárt termelt a szülőföldjén. A nézőknek tehát bejött Queen Latifah és Steve Martin őrült párosa, a köztük levő jófajta kémiai kölcsönhatás, a többnyire ízléses fekete/fehér humorok és a belevaló színészi játékok. A filmet furamód az az Adam Shankman rendezte, akivel egyáltalán nem voltunk elégedettek a Szeretném, Ha Szeretnél c. Jennifer Lopez/Matthew McConaughey film kapcsán, ami annak idején az első rendezői munkája volt. Bár a mostani film a második, ez most összehasonlíthatatlanul jobban sikerült, mint az előző, sokkal jobb hangulatú lett, és jobban kitöltötte a rendelkezésére álló időt, mint J-Lo romantikus vígjátéka.

A Több A Sokknál tehát egy igazán szórakoztató és vidám film, ami a szokásos nyári filmkínálat erősebb vonalát képviseli. Íme egy újabb bizonyíték arra, hogy egy könnyed film is lehet jó, és ismert elemekből is összeállhat valami újszerű. Steve Martin pedig egy nagyszerű fickó.

-ming li-
2003-06-11
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11