A Sötétség Leple

A film egy történelmi visszaemlékezéssel indul, ami valami jóságos nénikéről szól, akit ártatlanul elégettek úgy 150 évvel ezelőtt. No, jól van, gondoljuk, megvan a kiindulópontunk, ami ráadásul történelmi is, most már jöhet a történet kibontása, ahogy az szokás jobb helyeken, vagyis normális filmekben. Ezúttal csalódnunk kellett, mert itt nagyon egyszerűen zajlanak a dolgok, vagyis a kivégzett nénike maga a Fogtündér, aki mindenkit megöl, aki rápillant. Ennyi, punktum.

Már a jelenben járunk, ugyanabban a kis városkában, ahol ez a valamikori kivégzés történt, és ahol az eltelt évszázadok alatt több gyerek halt meg rejtélyes körülmények között. Most egy 9 éves kisfiúnak hullott ki az utolsó tejfoga, tehát aznap estére várható a fogtündér érkezése. Hosszas felvezetés után megtudjuk, hogy hagyományosan nem szabad leselkednie a fog-páciensnek, és hamarosan meglátjuk azt is, hogy miért. Ez az ijesztgetős indító jelenet szinte a film csúcspontjának is nevezhető, egyrészt mert tényleg idegesítő (nem szeretjük látni, ahogy kiskölyköket akarnak nyirbálni egy filmben), másrészt mert itt még felbukkan némi rejtély is, vagyis még nem volt szerencsénk élesben látni a Fogboszorkányt. Aztán ugrunk egy nagyot időben, hogy szembesüljünk ennek a kezdő éjszakának a következményeivel. A kissrácból egy kicsit bekattant, de helyes felnőtt lett (Kyle/Chaney Kley), aki valószínűleg egyike a kevés megmaradt Fogboszi-szemtanúnak, és mint ilyen, szakértőként tud fellépni gyerekkori szerelmének, Caitlin (Emma Caulfield)-nek az öccsének (Michael/Lee Cormie) fogproblémájával kapcsolatban. Michael ugyanazt látta és tudja a gonosz lényről, amit annak idején Kyle, úgyhogy innentől ők hárman együtt próbálják meg leállítani a Fogboszit.

Ennyi a történet, a többit pedig képzeljük el a legegyszerűbb kiadásban. Ismeretlen, "no name" színészek a főszerepekben, akik egy kemény magként mintegy védettséget élveznek a forgatókönyvtől, kockás inges, közép-amerikai kötekedő fickók, akik akár "préda" név alatt is futhatnának a stáblistán, jelentéktelen mellékszereplők, akik általában nem annyira szerencsések, mint hőseink, és végül, habként a tortán, egy borzasztó idétlenül kinéző, bénán animált boszorkány, aki leginkább süvöltő hangjával készíti ki a nézőket. Az is sokatmondó, hogy a film nem bírt kitartani egy normál film hosszúságáig, mert bár mindenhol 85 percesnek hívják, a mi mérésünk szerint még 75 percnél is rövidebb volt, ami kis híján átmegy rövidfilmbe.

Persze a történettel, vagy a cselekmény kibontásával szemmel láthatóan nem sokat vesződött a forgatókönyvíró, és ugyanúgy a rendezésnek sem akadhatott sok dolga, azon kívül, hogy arra instruálhatta a színészeit, hogy most ebbe vagy abba a sarokba nézzenek rémülten, mert a technika majd oda fogja varázsolni a szörnyet. A számunkra ismeretlen színészek pedig igyekeztek, hogy jó benyomást keltsenek bennünk, abban a reményben, hogy valaha még egyszer felismerjük őket a filmvásznon. Emma Caulfield (Caitlin) kicsit emlékeztetett minket Naomi Watts-ra, ami elvileg nem rossz ómen egy horrorfilm főszereplőnőjének. (Watts A Kör óta eléggé népszerű és keresett színésznő lett). Kyle-nál, vagyis Chaney Kley-nél már nem adódott ennyire egyszerű párhuzam, az ő karaktere mintha több színészből lehetne összegyúrva, mindenesetre nehezen ismernénk őt fel újra egy filmben segítség nélkül. A Michael nevű kiskölyköt megpróbálták minél ijesztőbbnek beállítani, ami a Hatodik Érzék óta valami kimondatlan trend a misztikus thrillerek, horrorok világában, bár ez itt már se nem osztott, se nem szorzott, maradt a film olyannak, amilyennek megtervezték: nagyon egyszerűnek.

Ahhoz képest, hogy a South Park mennyire csodásan dolgozta fel a Fogtündér-problematikát (a csapat ismét Cartman-t vetette be, az ő pufi testét lógatták be egy rúdon a gyerekek ablakába, Fogtündérnek álcázva, hogy elszedhesse a párnák alá rejtett fogpénzt), a horror-verzió nálunk kudarcot vallott. Egy fantáziátlan és üres horrorfilmet láttunk, olyat, amire jobb esetben már két óra múlva sem emlékszik az ember. Ha pedig igen, akkor is inkább dühösen.