Szerelem és Árulás

Egy un. "nagy szerelem"-ről szól a történet, és a film egészét áthatja az a szomorúság, ami ennek a kapcsolatnak az elvesztéséből adódik. Cem, a hajóskapitány 20 év után tér haza a szülőfalujába, az apja temetésére. Annak idején tragikus körülmények között kellett menekülnie, mivel a politikai nézetei miatt (nem tudjuk, pontosan milyen nézetek ezek, sejtésünk szerint kommunista) üldözték, sőt, meg is ölték volna, ha a bátyja egy ruhacserével meg nem téveszti az üldözőket, és így őt, Cemalt ölték meg ártatlanul. Ha még nem lenne elég fájdalom ebben a menekülésben, az is hamar kiderül, hogy Cemalnak a menyasszonyát is ott kellett hagynia, Gülfernt, aki iránt még ennyi év távolából is ugyanúgy érez, mint annak idején. Egy ilyen nagy horderejű szerelem, ha jó bemutatást kap egy filmben, már egymaga is el tud vinni egy történetet. Ezúttal el is viszi, attól függetlenül, hogy nem állunk meg ennél a pontnál, és tovább bonyolódnak az érzelmi zűrök.

Gülfern, miután látta a szerelmét holtan (senki sem tudta, hogy nem Cemet ölték meg, csak az anyja), gyorsan férjhez ment az egyik hódolójához, sőt, gyereket is szült hamar, és így most, a jelenben, Cem megérkezésekor egy boldog családként élnek ők együtt. Cem persze nem akarja megtörni ezt a családi idillt, és ezért fel sem keresi élete egyetlen szerelmét, akivel napokig csak kerülgetik egymást a faluban.

A film és a történet láthatóan nem siet sehova, minden apróság megfelelő időt kap a kibontakozáshoz, de ettől még nem tűnik lassúnak a film. A néző elég hamar rá tud hangolódni a film ritmusára és hangulatára, és mivel már az elején "körön belülre kerülünk", természetesen adódnak számunkra a sorozatos konfliktusok, és sokkal könnyebben meg tudnak találni minket a megható jelenetek, a felfokozott érzelmek. Ezekben egyébként nincs hiány, szinte minden harmadik jelenetben felbukkan valamilyen módon Cem és Gülfern csodálatos szerelmének története, folyamatosan jönnek az érzelmi bombák, de mi, nézők, remekül kezeljük ezeket, mivel már az említett módon "benne vagyunk" a filmben.

Ehhez az egyik legfinomabb lökést a film kezdőképei adják, ami, mivel egy film indítása mindig sokatmondó és fontos, most is hamar elhelyeznek minket a megfelelő hangulatban. Csodaszép kékes képeket látunk, egy ablaküveget, mögötte egy alakot, és körülötte mindenhol vizet. Egy darabig nem tudjuk, mi ez a rengeteg víz, mert az látszik, hogy ömlik az eső, de mintha nemcsak fentről, hanem oldalról is jönne a víz, mintha maga a tenger öntötte volna el a buszt - felejthetetlen képek, fantasztikus indítás, ebből még egy videoklipet (vagy egy trailert) is megnéztünk volna szívesen.

A képek később sem hagynak minket cserben, végig jól követik a történések hangulatát, apropó, történések. A forgatókönyv sok mindenre oda figyelt, vannak fordulatok is a történetben, de az is igaz, hogy szinte már az összes néző sejti az elején, hogy milyen csavarok várnak még ránk a későbbiekben. A végkifejlet szerencsére nem annyira tragikus, mint lehetne, de szinte csak az utolsó jelenet az, amit nem találhatunk ki még a film közepén.

Amúgy tényleg nincs sok kivetnivalónk a filmmel kapcsolatban, egy színvonalas érzelmes dráma, ami nagyon érzékletesen mutatja be "a nagy szerelmet". Ahogy így elnézzük a Szerelem és Árulást, kezd az az érzésünk lenni, hogy nemcsak a filmekben van ilyen szerelem...