Farkasok Ideje

Az ember általában mindent elkövet, hogy ne késse le a film elejét, ennél a filmnél azonban nem lehetünk eléggé gyorsak, mert mire az első képkockát megpillantjuk a filmből, máris késő, máris lemaradtunk egy olyan apróságról, mint a civilizáció elpusztulása. Jogilag úgy néz ki a helyzet, hogy nem is mi késtünk, hanem a film, tehát tiszta lehet a lelkiismeretünk, mégis rossz érzés. Ehhez képest, ha még mi is késnénk néhány percet, valószínűleg a film maradék legfontosabb jelenetét is lekésnénk, immár saját hibánkból.

Egy 4 fős család besétál a nyaralójába (ők természetesen tudják, hogy mi a helyzet a világégéssel, csak mi nem), és ott találnak egy másik, egy menekült családot, a férfinál puska van. Kérik, tegye le a fegyvert, és nekünk legyen mondva, ha nincs ez a világégés, és az emiatt kialakult élethalálharc, a férfi nyilván le is tette volna. Ám így, egyszerűen szétlövi az apa fejét. Az anya arcára ráfröccsennek a férfi agydarabkái, majd elhányja magát. Mi, akik eddig esetleg nem tudtuk, hogy túl vagyunk a világ végén, alaposan megdöbbenhetünk ezen a jeleneten, és egy pillanatra még az is átsuhanhat a fejünkön, hogy a film írója és rendezője ellenséges indulatokat táplál irántunk, és direkt rosszat akar nekünk.

A továbbiakban olyan jelenetekből láthatunk egy csokorra valót, melyeket gyakorlatilag sci-fi beütésű filmek tucatjaiban láthattunk már. Az anya és a két gyerek ott kóvályognak az éjszakában, kinn, a mezőn. Olyan sötét van, hogy az orrukig sem látni, a mozivászon gyakran teljes fényfogyatkozást szenved, és az az igazság, hogy mi magunk is szenvedünk. Gyakorlatilag már itt lehet látni, hogy egy kivételesen fantáziátlan, és ugyanilyen kivételesen unalmas filmre ültünk be, csak nem hiszünk a szemünknek, illetve arra gondolunk, majd csak kialakul, legalább a végére. Mert tudjuk jól, ha a nézőket azzal kínozzák, hogy egy-két személyt vándoroltatnak órákon keresztül a nagy semmiben, egy idő után ezek a nézők a legkisebb jelenetet is már úgy értékelik, hogy "igen, ez szép volt, épp most találkoztam 1 katarzissal!". Egy ilyen fajta katarzis bármikor beüthet, még a legszétesettebb másfélóra legvégén is.

Sajnos azonban, a film teljesen kiszúr velünk, mert miközben mi arra várunk, hogy valami kialakuljon, hogy legalább egy icipici történetet lássunk már, a sorsunk már az elején meg van pecsételve. Olyan élmény ez, mintha a buszvezető menet közben egyszercsak kómába esne, és mi székeinken annak drukkolnánk, hogy magához térjen, mielőtt jön egy kanyar. Ez a buszvezető azonban nem fog magához térni, soha, egyetlen percre sem, csak ezt mi még az elején nem tudjuk.

A film a végén tesz ugyan egy kísérletet, hogy felcsigázza az érdeklődésünket, egy kissrácot látunk, amint levetkőzik (a többiek számára hátrahagyva a ruháit), és arra készül, hogy belesétáljon a lángokba. Tudtuk, hogy nem fog megtörténni, mert nincsenek gyerek-kaszkadőrök, mármint a szó szakmai értelmében, vagyis gyerekek, akik veszélyes jeleneteket vállalnának saját felelősségükre, és így nem fogjuk látni az akciófilmekben megszokott jelenetet, hogy valaki lángokba borulva rohangál. Mellesleg az égő geget a kaszkadőrök mindig ruhában végzik, szóval még felnőtt kaszkadőr esetében is egy meztelen égés maximum trükkfelvétel lehet. Ezután a kis "izgalom", illetve éberséget tesztelő agytorna után a film egyszercsak véget ér.

Nem úgy van vége, mint egy rendes filmnek, hogy érezzük, hogy "na, ez jó volt", vagy legalábbis "megvolt". Nem, itt másfél óra sötétben kuksolás után egyedül az történik, hogy megtanulunk a felgördülő feliratok sorai közt olvasni, és az van odaírva, hogy "távozhatunk". Mellesleg aki idáig eljut, annak (e sorok írójával egyetemben) súlyos kulturális immun-problémái lehetnek, mert ennél azért jóval hamarabb, sőt segítség nélkül is leeshetett volna a tantusz, hogy egy film helyett valami mást vetítettek.