Underworld

Tulajdonképpen egy akciófilmet láthatunk, annyi újítással, hogy itt a fegyverekben fura töltények vannak, plusz rendesen bevett szokás szétharapni és foggal marcangolni az ellenfeleket, attól függően, hogy ki melyik oldalon áll a nem-emberi lények fajtáiban. Egy kemény lövöldözős-üldözős jelenettel indul a film, amiben elég nagy a felhajtás, viszont feltűnően kevés golyó talál célba, sőt, az a furcsa, ha valakit véletlenül eltalál egy kósza golyó a folyamatos lövöldözésben. A főhősünk ezúttal egy nő, egy akciócsaj, akit nem más, mint a Pearl Harbor hiper-romantikus főszereplője, Kate Beckinsale. Beckinsale egy feszes bőrcuccban végzi a munkáját (amihez természetesen egy mátrixos bőrkabát társul), ami aktuálisan úgy néz ki, hogy szigorú arckifejezéssel írtja a vérfarkasokat, majd ugyanilyen feszes mimikával kezdi el kinyomozni a vámpírok és farkasok közt évszázadok óta dúló háború hátterét. A film végig sötétségben zajlik, vagyis nem látunk egyetlen derűs nappali képet sem, csakis sötét, kékes fényű jeleneteket, ami azzal együtt, hogy illeszkedik a történethez, mégis hosszabb távon kicsit fárasztó a szemnek.

Ha már a történetnél tartunk, ezen a fronton nem annyira erős a film. A 121 perc arra elég, hogy kiderüljön, a magyaroknak közük van a vérfarkasok és vámpírok ősi ellenségeskedéséhez (talán ez is az erdélyi Drakula-mítosz hatása), illetve még arra, hogy az emberi főszereplő és a narrátor-vámpír-hősnő egymásra találhasson ebben az eléggé "elvadult" filmben.

Valódi izgalmat nem tapasztaltunk egyszer sem a film alatt, ami már csak azért meglepő, mert ez egy műfajilag kevert film, nemcsak horrorfilm, hanem akció-, és misztikus thriller is, és ezek az elemek elvileg egyenként is hordozhatnának izgalmat és feszültséget. Nem így lett, és ennek nagy valószínűséggel az a fő oka, hogy a sok vérengzésben nem adódik senki, akinek a sorsa miatt aggódhatnánk. Ha menet közben nem jönne elő a forgatókönyv egy-egy speciális golyó-típussal, amivel a halhatatlan farkasokat és vámpírokat ki lehet nyírni, tényleg elég viccesnek tűnne minden összecsapás a két nem -emberi faj között, lévén, hogy nincs tétje ezeknek a harcoknak.

Így viszont tényleg nincs sok minden, amin elszórakozhatnánk, hacsak az nem hoz lázba minket, ahogy egy fekete, különösen széles nyakkal megáldott színész őrült vicsorgások kíséretében hirtelen átmegy egy fekete farkasba (vagy inkább egy medve-farkasba), hogy azután már szép korrekten, az állati mivoltának megfelelően téphessen cafatokra egy ellenfelet.

A béna történetet és a döcögős, Mátrix-beütésű akciójeleneteket ráadásul megfejeli még egy tényleg szerencsétlen szerelmi szál-kezdemény, ami annyira erőltetett, hogy szinte már csak mosolyt tud fakasztani az addigra szépen lefárasztott mozinézőkből. Egy vámpírcsaj és egy érdekes származású emberfiú egymásra találása egy vértől tocsogó, ellenséges lény-világban? Érdekes ötlet, de talán még jobb lett volna kihagyni.

A magyar mozinézők részéről talán kicsit kisebb ellenállásra számíthat a film, éspedig azért, mert mindig megmelegszik a szívünk, amikor hazai helyszíneket vélünk felfedezni egy tengerentúli produkcióban. (Ez nem patriótaság, hanem reflex kérdése csupán). A jó öreg, külföldi filmben kihagyhatatlan Gozsdu-udvar, a Ferenciek tere, a Molnár utcai Fregatt söröző, vagy a leharcolt budapesti metró, ezek látványa mind-mind jó érzéssel tölt el minket, bár ez önmagában még nem elég ahhoz, hogy eladja nekünk a filmet. Mert amit kapunk a pénzünkért cserébe, az nem más, mint egy véres horrorfilm, tele erőszakkal és testek széttépésével, felesleges lövöldözésekkel, sötét, komor hangulattal, nulla történettel, és egy elég unalmas Kate Beckinsale-lel.

Apropó, Beckinsale: neki személy szerint be kellett, hogy jöjjön a produkció, hiszen a forgatás alatt melegedett össze leendő férjével, a film rendezőjével, Len Wiseman-nel. De még ez az örvendetes fejlemény sem elég ahhoz, hogy egy remek családi filmként tekintsünk a közös produkciójukra....