Csak Az A Szex...

A film angol címe "Anything else", tulajdonképpen egy álcázás, amely álcázási szándékot elértve a magyar fordítás még egy lapáttal rátett, és tovább álcázta, így jött létre a "Csak az a szex ..". Az elbagatellizált cím angolul úgy hangzott, hogy valaki panaszkodik egy taxisnak valamire, mire a taxis beleérzően azt válaszolja, "tudja, ezzel is úgy van, mint bármi mással". Ez a bármi más az "anything else", amit magyarra már "csak az a szex" formájában sikerült átfordítani.

A bagatell cím csak a jéghegy csúcsa, ezalatt pedig egy meglehetősen kemény tartalom húzódik meg. Woody Allen egymás után durrogtatja el a legdurvább zsidó vicceket, illetve, ha így belegondolunk, leginkább a Holocaust-tal poénkodik. Egy bekattant 60 éves humoristát alakít, akinek meglehetősen militáns hajlamai alakultak ki, és fiatal barátját (Jason Biggs) rábeszéli, hogy vásároljon géppisztolyt, tőröket, gránátokat, meg túlélő csomagot. Mindezt azzal indokolja, hogy nem akar olyan helyzetbe kerülni, hogy azt hiszi vízcsap, de közben gáz jön belőle. Nyilván mondanunk sem kell, szerintünk az ilyesfajta poénkodás meglehetősen ízléstelen. Woody Allen ezt a poénkodást azzal teszi komollyá, hogy a film egyik pontján a vásznat teljesen betölti laptopja képernyője, és mi nézők végigbetűzhetjük, amidőn leírja, hogy a Holocaust akkora bűn volt, hogy ha most az egész emberiség megsemmisülne, akkor körülbelül azt mondhatnánk, ez hasonló léptékű tragédia. Innentől kezdve a poénkodás már több, mit poénkodás, innentől politikai propagandaként tekinthetünk kedvenc filmrendezőnk eme filmjére.

Jean-Luc Godard 30 évvel ezelőtt csinált hasonlót, ő például minden filmjében megragadta az alkalmat, hogy a vietnámi háború ellen tiltakozzon. A különbség "csupán" annyi, hogy Jean -Luc Godard politikai üzenete konkrét volt, pl. "US go home", vagy "el a kezekkel Vietnámtól", amíg Woody bácsi politikai üzenete enyhén szólva is szándékosan ködös. Az ilyen politikai üzenet szinte kimeríti a szándékos izgatás fogalmát, szóval bárcsak meg se történt volna.

Visszatérve a filmhez, nagyon fura élményben lehet részünk, miközben nézzük. Ha a szemünkre és az eszünkre hagyatkozunk, tulajdonképpen végig azt kell gondolnunk, hogy nagyon is vicces jeleneteket látunk. Ezzel együtt valami miatt egyáltalán nem adódik nevetnünk, sőt még unatkozunk is. Ezt a furcsa jelenséget nehéz megfejteni, de nyilván olyasmiről lehet szó, hogy a poénok nem annyira eredetiek.

Adva van Jason Biggs karaktere, aki a film főszereplője. Ez már itt kissé bukó, mert nem szeretjük, és nem is nagyon vagyunk hozzászokva, hogy nem Woody Allen a főszereplő. Azt simán el tudjuk viselni, hogy nem szerepel benne, mint a Lövések a Broadway-n esetében, de az, hogy mellékszereplő legyen, az új. Úgy értjük, új, de kipróbáltuk, és köszi, nem vált be. Jason Biggs ráadásul úgy szerepel a filmben, mintha Woody Allen maga akarná kijelölni a jogutódját. Ennek ugyancsak nem örülünk, egyrészt nem akarjuk, hogy Woody Allen letűnjön, másrészt nem hisszük, hogy pótolható lenne, harmadrészt, ha valakit valaha hasonló helyen fogunk eltárolni az agyunkban, szeretnénk, ha az a személy természetes kiválasztódás révén kerülne arra a helyre, és nem valamiféle örökös-kijelölés alapján. Röviden, lehet, hogy Woody Allen úgy tekint Jason Biggs-re, hogy olyan, mint ő, de mi nem, és amíg nem ő hív meg minket a jegyre, szeretnénk, ha mi dönthetnénk ezügyben.

A film vicces jeleneteinek fele Jason Biggs tutyi-mutyiságán, papucsférjségén alapulnak, melyet a Nő a baj c. remek filmben már kedvünkre kiélvezhettünk. Jason Biggs itt egy megcsalatott, kicsavart, kihasznált, beidomított, leharcolt fiúbarátot alakít, akinek a lakásába a csaj anyja és annak új kokós, alkoholista pasija is beköltözik. A csaja, Christina Ricci folyamatosan átveri, és nekünk ezen elvileg folyamatosan nevetnünk kellene, de ez valahogy mégsem történik meg.

A lány anyjával együtt összesen hárman laknak másfél szobában, a nő még odahozatott egy zongorát is a pici lakás közepére, és mellesleg úgy tekinti, hogy a srác majd ingyen és bérmentve ír majd neki humoros jeleneteket a fellépéséhez, az énekszámai közé, nem számít, hogy amúgy a srác ebből él, ezzel keresné a pénzt, ha hagynák. Egyik este, amikor ez a nő hazatér az esti randijából egy régi névtelen alkoholista haverjával, a fickó a kokaint a srác laptopjára önti rá, hogy arról szippantsák fel, előkerülnek a whisky-k, a lány pedig ugyancsak csatlakozik a kokain-szívókhoz. Elvileg ez egy nagyon vicces jelenet, a gyakorlatban azonban nem így sül el, talán mert a logikája túlságosan nyilvánvaló, és mert ha erre a logikára ("totális csőd") egyszer ráéreztünk, onnantól a jelenetek eléggé kiszámíthatóak lesznek (és tényleg azok is).

Vagy amikor a srác elmegy meglesni a lányt, hogy mit csinál, és azt látja, hogy vidáman smárol egy másik pasival, akire a srác már régóta gyanakszik, elvileg talán le kellene döbbennünk, ehelyett azonban csak kábé azt gondoljuk, hogy "ja, persze".

Hasonlóan, amikor a srác az elején összejön Ricci-vel, és azt mutatják, hogy mennyire elvarázsolja őt a lány, és olyan dolgokban csatlakozik hozzá, hogy "igen, én is pont így gondolom", amikről nyilvánvaló, hogy nem is úgy van, ugyancsak unatkozunk. Hiába ül mellette az akkori barátnője és ismételgeti folyton, hogy "nem is igaz, te utálod ezt a dolgot", vagy azt, hogy "nem ismerek rád", az egész jelenet a mérsékelten vicces szint alatt izgatja csak fel nézőit. Nyilván azért, mert nemcsak kiszámítható, de egyben az is látszik, hogy kiszámított, egyszerű számításokkal ki van számítva, hogy hol és min kellene majd nevetnünk.

Erre mondják azt, hogy rutin. Ilyen az, amikor valaki az hiszi, hogy akár fél kézzel is ír egy ilyen filmet, elvileg vicces, gyakorlatban azonban unalmas lesz a végeredmény. Woody Allent persze nem fogja megrázni, hogy a filmje nem arat majd tized-akkora tetszést sem, mint a csodás Süti, Nem süti, mert szó, ami szó, Woody Allen filmjei általában totál veszteségesek. Úgy látszik, nemcsak mi kezeljük őt kivételként, de a producerek is, és amíg más rendezőnek nyilvánvalóan betenné az ajtót, ha például 26 millióból csak 8-at hozna a filmje, mint a Jade Skorpió Átka, addig ő a legkisebb zökkenő nélkül lapozhat következő filmjére (melyet már forgat is), mintha mi sem történt volna.

Nézőtársainknak csak ugyanezt tudjuk tanácsolni, nyugodtan ugorjátok át ezt a Woody Allen-filmet, nézzétek meg inkább még egyszer a Süti nem Süti-t, majd szólunk, ha ismét lesz egy új Woody Allen-film, amit tényleg érdemes megnézni.