cspv logo
cspv szám: 62 / 04 tartalom
keresés

cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím Fülke-reklámok, reklámfülkék cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 10 00584
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2004-04-09

Rap, Revü, Rómeó

Rap, Revü, Rómeó 2004.

Egy valódi werkfilm
Az nagyon jó dolog, hogy manapság több fiatal magyar filmrendező filmje kerül a mozikba, mint eddig szokás volt, annak viszont kevésbé örülhetünk, hogy ezek közül egyik-másik a nézhetőség határán táncol, a szónak a legszorosabb értelmében.

A Rap, revü... konkrétan egy olyan film, ami már a mozizás közben sem ölti egy "rendes", "normális" film hatását, mert miközben pereg, az az érzésünk, hogy vagy egy félkész filmet látunk, vagy pedig mi vagyunk eltájolva rendesen azzal, mit várhatunk el egy (magyar) filmtől. Minden filmnél előfordulnak apró hibák, de ezek nem véletlenül kapták az "apró" nevet, hiszen ezek láttán biztosan nem megy falnak egyik néző sem. A Rap, revü...-ben ezeknél súlyosabb ballépések estek meg.

Kezdjük ott, ahol a film kezdődik: egy roma-rapper csapatot látunk zenélni, vonaton mászkálni, közben ez a jelenet váltakozik egy másikkal, amiben egy idős roma ember beszél a gyerekeihez és a családjához. Ez így, leírva lehet, hogy még nem zavaros, de a filmben bizony már az, és éppen ez az, ami a rendező "sara", mivel az ő dolga lenne, hogy egy forgatókönyvet (ami esetünkben sajnos még külön egy rossz darab) ráncba szedjen, vagyis átültessen, szövegből látványba, papír-dialógusból érzésbe. Ami esetünkben nem jött össze, annyira nem, hogy néhány párbeszédnél nem tudjuk, vitatkoznak-e a felek, vagy csak inkább csak megpróbálják visszamondani a szövegüket, a jelek szerint túl sok rendezői instrukció mellett.

Igazából az egész film olyan hatást tesz, mint ami megrekedt a forgatás szintjén, és amit az utómunkálatok sem tudtak már filmszerűvé tenni. Például amikor a Dodi bácsi nevű karaktert játsszó Gálvölgyi János elindul a néptelen VIII. kerületi utcán, és beül az autójába, nem azt látjuk, hogy ez a Dodi bácsi milyen menő lehet a maga alvilági terepén (amihez hasonlót valószínűleg a jelenet sugallni akart), hanem egy-az-egyben azt, hogy leállítják a forgalmat a forgatás kedvéért, lesminkelik Gálvölgyi Jánost (az arca barna lett, a keze fehér), és az adott jel után beindul a felvétel, teljesen gépiesen. A film alatt többször látjuk a jeleneteket inkább egy forgatás végeredményének, mintsem egy valódi film részleteinek. Töredezett, hangulatilag egyáltalán nem konzisztens, nem átgondolt, nem rendesen megírt, és főleg csöppet sem jól megrendezett filmet láthatunk, amit az olyan nagy színészek jelenléte, mint Gálvölgyi János vagy Lőte Attila, sem tud átlendíteni az amatőr/profi filmes határon.

A bajok persze már a forgatókönyvnél kezdődnek, ami egy csavart Rómeó és Júlia-sztorit kever egy rap-zenekar befutásának történetével, illetve egy józsefvárosi maffiafőnök (?) életébe való betekintéssel. A Rómeó és Júlia-vonal nagyon spontán jön elő, egyrészt a Dodi bácsi karakter unokaöccsét Rómeónak hívják (Csányi Dávid), másrészt ez a roma srác hamar megismerkedik egy kínai lánnyal, majd a lány bátyját Dodi bácsi segédje (Gugu/Tóth Zoltán) megöli, olymódon, ahogyan a Midnight Express c. Alan Parker-filmben láthattuk (váratlan mozdulatra az ellenfél a tarkóján keresztül "akad" fel egy falból kiálló hegyes tárgyra), és erre a gyilkosságra persze hamar megérkezik a válasz. De mielőtt azt hinnénk, hogy ez a film egy etnikai keveredéssel felturbózott Rómeó és Júlia-feldolgozás, hamar kiderül, hogy ennél többet akartak a forgatókönyvírók "beleírni a filmbe", mint ahogy az is, hogy ennél jóval kevesebb jött ki végül.

A figyelem hamar a Dodi bácsi karakter köré kezd el szerveződni, ami már csak azért is jó, mert ha az ő frissen induló Revü bárjába nem szerződtetné le a roma-rapper csapatot, az alkotók sehogysem tudnák őket elhelyezni a filmben, pedig láthatóan nagyon szívügyük volt ennek a Kalányos Rap Team nevű zenei formációnak a szerepeltetése a filmben. A filmcím tehát kezd összeállni a történetben (már láttunk rapet, revüt és Rómeót is), csak közben mi nem vagyunk képben az egésszel kapcsolatban. Azonkívül, hogy a filmnek még mindig (vagyis a közepe táján) sincs valódi film-hangulata, a történések sem követik érthetően egymást. Mire véljük például azt, hogy a Mai-Lien karakter (Nguyen Ha Phuong, aki mellesleg a statisztaszervezésben is részt vett), egyetlen sikoly nélkül nézi végig, ahogy a szerelme idióta haverja (akinek a megformálása szinte egy-az-egyben az Üvegtigris Sanyijára emlékeztet) megöli a bátyját? A lány néhány perc múlva spontán kimenti egy papírdobozból (?) a megbilincselt, kivégzésre váró (?) Rómeót, majd váratlanul egy klipszerű jelenet főszereplőjévé válik, ami arról szól elvileg, hogy mennyire bele lehet szeretni ebbe a szótlan kínai kislányba. Ne legyenek illúzióink, a film nulla mennyiségű szerelmet képes ábrázolni, szinte nem is foglalkozik ezzel, lehet, hogy úgy gondolta Oláh J. Gábor és Révész Gábor forgatókönyvíró-páros, hogy elég a Shakespeare-i utalás, aztán már mindenkinek beugrik valahogy a "szerelem"-motívum.

A béna filmeknél az az egyik árulkodó jel, hogy az alkotók által írt/jóváhagyott sajtóanyagbeli történet-leírás nincs fedésben azzal, amit a filmvásznon látunk. A Rap, revü ennek a klasszikus esetét nyújtja. Így fordulhat elő, hogy hátrahőkölünk, amikor a valóságban gyönyörű, a filmben is szép Ónodi Esztert "középkorú tanárnőnek" bélyegzik a szereposztók, vagy amikor egy vidéki cigánysort emlegetnek a Kalányosék kapcsán, amiből mi csak egy vonatutat látunk, de ugyanígy nem tudjuk meg a filmből, csak a sajtóanyagból, hogy Gugunak elvágták a torkát (csak annyit látunk, hogy fekszik, kicsit véresen), és azt sem, hogy Elza tanárnő apját éppenséggel az '56-os ítéletei kísértik.

Ezek után nem csodálkozhatunk, ha azt vesszük észre magunkon, hogy többet fészkelődünk a film alatt, mint nem, többször nézünk az óránkra, mint kellene, vagy ne adj'Isten már a hazatérésünk utáni vacsorát tervezzük nagyban, miközben a film pereg a maga útján.

A színészi játékokról is érdemes megemlékeznünk, és itt központi jelentőségű Gálvölgyi János főszerepe és játéka. Nem mondhatnánk, hogy Gálvölgyi ne vette volna komolyan a szerepét, nem, sőt, láthatóan igyekezett árnyalni az amúgy nem túl változatos Dodi karaktert. A gond mégis az, hogy végeredményképp még Dodi bácsi sem volt jó, ő sem tudta elhitetni velünk, hogy egy hús-vér VIII. kerületi alvilági figura, ő sem illeszkedett bele a film által nyújtott környezetbe, és szerintünk ez azért volt, mert Gálvölgyit nem is igazán próbálta meg rendezni Oláh J. Gábor. Ez kicsit érthető is, hiszen egy elsőfilmes mindig "dob egy hátast" egy nagy sztárszínész jelenlétében, de azért ettől függetlenül mégiscsak jó lett volna (még talán magának Gálvölgyinek is), ha kap egy-két instrukciót arról, hogy mi is ez a figura, amit játszania kell. Mi innen, látatlanban úgy véljük, hogy mindenkit "agyon akart rendezni" a rendező, és ettől lett olyan kimért-természetellenes az összes párbeszéd, kivéve Gálvölgyit, mert őt meg kikerülte. Lehet, hogy nagyot tévedünk ezzel a teóriánkkal, de a végeredmény az, hogy még a színészi játékok sem tudtak működni ebben a filmben. Stohl Andrásról nem is szólnánk, mert már eleve az az ötlet nem nyerő, hogy őt ismét "negatív suttyóként" szerepeltessék, mint annak idején a Rosszfiúkban tették. Nem kapott jó szerepet, és a karaktere váratlan "emberi" megnyilvánulásai sem keltettek akkora hatást, mint kellett volna.

Mindent összevetve a Rap, Revü...egy olyan film, amire ha visszagondolunk, egy "hogyan készült?"-típusú (werk)filmet látunk magunk előtt, ami még nem a film, hanem csak a forgatás, és annak a körülményei, részletei. Ebből a történetből, ennél a rendezőnél nem állt össze végül egy igazi film, és ez mindenképp kár.

-lidoc-
2004-04-09
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18