Hős

Jet Li-t a Halálos Fegyver 4 óta ismerjük, amiben ő volt a gonosz, de nagyon ügyes harci bajnok, aki bár mindenféle keleti küzdősportban járatos volt, ezeket a képességeit gonosz célokra használta fel. Legközelebb Aaliyah oldalán láthattuk viszont Li-t, a nem túl átgondolt Öld Meg Rómeót c. film főszerepében. Ezek után következtek a rosszabbnál rosszabb filmjei (Az Egyetlen, Bölcsőd Lesz Koporsód, A Sárkány Csókja), amikben Li mint majdnem-néma (angolul keveset beszélő) hős teszi a dolgát, természetesen közben folytonosan kidomborítva a különleges képességeit.

Most a Hősben egy köztisztviselő-harcosként látjuk viszont, aki a Névtelen névre hallgat, és aki ezúttal is kiemelkedő küzdőképességekkel van megáldva. A film úgy indul, hogy bepillantást kapunk Kína történelmének egy adott idejébe, amikor szinte minden akkori helyi harcos az uralkodó életére tört. Mindenki, kivéve Névtelen hősünket, aki az árral szemben úszva megöli a 3 legnagyobb harcost, akik meg akarták ölni a királyt, és így kivételesen, az akkori biztonsági előírásokat felfüggesztve személyesen járulhat az uralkodó elé. A film tulajdonképpen ennek a találkozásnak és beszélgetésnek a története, és miközben a király és Névtelen közti fizikai távolság egyre csökken a beszélgetésük közben, bennünk egyre nő a gyanú Névtelen valódi szándékát illetően.

Már az eddigiekből is sejthető, hogy ennek a filmnek nem a fordulatos és ötletes története lesz az erőssége, és tényleg, mintha itt minden csakis a látványról szólna. Az embernek a szebb álmai nézhetnek ki így, mint ennek a filmnek a látványvilága, gyönyörű nők járkálnak nagyon szép színű ruhákban, kék ég, hófehér felhők, csupasz sziklák, ezernyi színes röpködő falevél: egy ilyen meseszerű világot szívesen néz sokáig az ember. Az már más kérdés, hogy mindezt milyen apropóból tesszük, más szóval elég-e egy filmhez annyi, hogy "jól néz ki", ahogyan például a harcosok kardja kettévág egy vízcseppet, és ezt szépen lassítva láthatjuk, vagy az, hogy egy narancsszínű ruhás nő a hasonlószínű falevelek közt pörög-forog a szélben.

Esztétikailag helyben vagyunk tehát, a film cselekménye viszont eközben nem remekel. Miközben a Névtelen elmeséli a királynak, hogyan ölte meg a 3 harcost, végig is nézhetjük ezeket az összecsapásokat, amelyek persze szintén elég látványosak, de főképp csak azok. Tulajdonképpen nem igazán értjük, mire megy ki a játék, mert mivel nincs idő megismerni a szereplőket (akik nem is nagyon szólalnak meg), nem is kedveljük meg őket annyira, hogy az esetleges elvesztésükön bánkódhatnánk. Pozitívumként az eredeti "1 hős"-felállás később árnyalódik, és a történet vége sem kiszámítható előre, ami egyébként az addigi cselekményhez hasonlóan eléggé filozófikus (és egyben háborúellenes).

A film az eddigi legdrágább kínai produkció, ami valaha készült (30 millió dollárból), és ezzel együtt őrült nagy siker Ázsiában.

A film tehát a visszafogott történetmesélése és a túlzott látványtechnikája mellett is tetszik az embereknek, sőt, már majdnem kult-gyanús film lett az amerikai és európai nézők körében. Azt a vonalat, amit a Tigris és Sárkány elkezdett, a Hős egy filozófikusabb, pacifistább és finomabb formában folytatta, és mindezt egy szemet gyönyörködtető látványvilággal aláfestve, úgyhogy biztosan sokan fogják még jóként értékelni ezt a filmet.

Ehhez persze az kell, hogy el tudjunk rugaszkodni a szokásos filmigényeinktől, és ne hiányozzon nekünk a valódi cselekmény, ezzel egyidőben viszont elégedettek legyünk, amikor a fizika törvényeit áthágva az egyik szereplőnk spontán a levegőbe röppen, hogy onnan ügyesebben küzdhessen az ellenfelével, legyen az a barátja, vagy akár a saját filmbeli szerelme. Akárhogyan is, a "röptetős" hongkongi filmek most egy kis ideig megint pihenhetnének...