keresés



  home   | szocio |  hírek   |  filmekről   |  kult   |  urban/enviro   | 

  fehér
\"tartalom\"
Srhely Kiltssal - Nincs Eskv, Csak Temets
Mobil
Bridget Jones: Mindjrt Megrlk
Kidobs - Sok Flg Disznt Gyz
Young Adam
Nylt Tengeren
Rzsadomb
Rzsadomb
Godsend - A teremts Klinikja
Latinovits Zoltn emlke
Csodlatos Jlia
Felejts
A Bsg Fldje
Az rdgz: A Kezdet




  2004-11-22

Latinovits Zoltán emléke
 

A nemzet legnagyobb színésze

A Latinovits Zoltán-botrány meglepő fordulat a magyar kultúra történetében. A részletek ugyan egyszerűek: a legnagyobb hatalmú színházi kritikusról, aki annak idején határozottan gonosznak mondható kritikáival Latinovits Zoltán életét az utolsó percekben is megkeserítette, most kiderül, hogy besúgó volt, és Latinovits Zoltánról jelentett.



Félreértés ne essék, eszünk ágában sincs afelett örvendezni, hogy valakiről, akit sok ember tisztelt, kiderül, hogy besúgó, a történetnek ilyen vonzata kicsit sem érdekel minket. Minket elsősorban az a kérdés izgat, hogy ki az, kicsoda, miféle ember az, aki Latinovits Zoltánt annak idején lehúzta? Ízlések és pofonok, világos, mi magunk is kritikusok vagyunk, és abszolút megtanultuk tisztelni mások véleményét, még ha az a miénktől különböző is. Ami miatt az egykori gonosz kritika és a mostani lelepleződés különösen drámai hatású, az valami egészen más, valami sokkal mélyebb, hiszen volt egy csomó ember, aki besúgó volt, mint MGP, és volt egy csomó ember, aki ugyancsak MGP-hez hasonlóan nem értett rendesen ahhoz, amit csinált. A különleges drámai hatáshoz valószínűleg még az a tény sem volna önmagában elegendő, hogy MGP egy személyben testesíti meg e két karaktert.

Ami MGP lebukásában nagy horderejű, az valami olyasmi, mint a háborús bűnök. Mert gondoljunk bele, Latinovits Zoltán, a nemzet legnagyobb színésze, korhű kifejezéssel élve, egy valódi zseni, illetve "a zseni", hosszú pszichés és fizikai természetű betegeskedés után ismét feljön Pestre, és ismét játszani kezd. És akkor a kritikus-óriás, akinek tollvonásai színészi karrierek sorsáról döntöttek, kíméletlenül lehúzza Latinovits alakítását. Nem győzte részletezni, hogy Latinovits művészileg mennyire nem nyújtott megfelelő színvonalat. És hol máshol lehetne fájóbb sebet ejteni egy zseniális művészen, ha nem ezen a ponton? Ez nyilvánvalóan sokkal rosszabbul eshetett a művész-zseninek, mintha azt mondták volna, hogy politikailag vétett a rendszer ellen.

Az egy dolog, hogy valakinek a művészi teljesítményéről negatív módon nyilatkozik egy kritikus, az azonban, hogy MGP ilyen kíméletlen részletességgel és ennyire módszeresen igyekezett porrá kritizálni egy ártatlan egyszereplős darabot, valósággal érthetetlen. Mármint érthetetlen volt egészen addig, amíg azt hihettük, hogy MGP a művészet, a színjátszás, a színház oldalán áll. Most azonban, hogy kiderült, hogy személyiségének meghatározó része besúgó volt, ugyanez a helyzet egészen más fényben mutatkozik meg. Hiszen, ha ő az elnyomó rendszer oldalán állt, semmilyen joga nem volt, hogy a művészet mezején egyáltalán megvesse bakancsos lábait. Művészetről, színházról csak az írhat, aki szereti, sőt imádja, aki azért él, a színházért, a művészetért. Csak ilyen alapon fordulhat elő, hogy mind a nézők, mind a művészek, mind pedig a szerkesztők megbíznak benne olyan szinten, hogy olvassák, amiket ír. Így, hogy kiderült, MGP az elnyomók cinkosa volt, egyben az is kiderült, hogy mindaz, amit írt és mondott, semmilyen tekintetben nem volt érdemes arra, hogy az emberek olvassák, és komolyan vegyék. Mert nem mindegy, hogy ki az, aki mondja azt, amit mond.

Hazánkban a rendszerváltás varázslatos mértékű toleranciával zajlott le, az emberek többször is bebizonyították, hogy semmilyen tekintetben nem éhesek semmiféle bosszúra. Anélkül, hogy különösebben belemennénk, az emberek szemmel láthatóan a megbocsátás hívei az egykori elnyomó rendszerrel, a kommunizmussal kapcsolatban. Mindenki hajlamos úgy tekinteni, hogy akik akkoriban pozícióban voltak, a rendszernek nem működtetői, hanem csak passzív, tehetetlen fogaskerekei voltak. Gondoljunk bele, minden pozitív vagy negatív felhang nélkül, az egykori MSZMP utódpártja ma is a második legnagyobb magyar párt, a Népszabadság, amely akkoriban "is" működött, ma is a legnagyobb példányszámú magyar napilap. Miről szólnak ezek a tények, ha nem arról, hogy a magyarok abszolúte elegáns módon hajlamosak a toleranciára, s annál is inkább a megbocsátásra?

MGP tettében a legmegdöbbentőbb tényező éppen az, hogy semmiféle mentség nincs rá, a mai, abszolút toleráns fejünkkel sem, még a legmeredekebb ügyvédi logikával keresve sem találnánk indokot arra, hogy tettét elnézzük, illetve hogy tettét bármilyen szinten bocsánatosnak nevezzük. Csak ha ebbe belegondoltunk, akkor szembesülünk az MGP-botrány valódi töltetével.

És itt ugye nemcsak arról van szó, hogy folyamatosan besúgta Latinovitsot, hanem arról is, hogy azt a bizonyos kritikát megírta róla? Ha csak egy szegény elvtárs lett volna, aki a feletteseinek elmondja, amit lát, azt csupán egy alávaló tettként könyvelnénk el.

MGP azonban ezen túlmenően benyomult abba a világba, amiben Latinovits volt a király, és ott, ezen a világon belül nevezte Latinovitsot senkinek, és próbálta meg letaszítani a trónjáról. Ez egy olyan bestiális gonosztett, amelyet valószínűleg egyedül Latinovits Zoltánnak lenne joga megbocsájtani.

Megrázó történet, ugyanakkor van némi szépsége is, hiszen egy nagy művész majd 3 évtized távolából visszavág nemtelen támadójának, s teszi mindezt (sajnos) anélkül, hogy egyetlen szót is szólna, egyetlen mozdulatot is tenne. Akkor úgy tűnhetett, hogy Latinovits a földön van, képletes értelemben (elnézést a ronda kifejezésért) bele lehet rúgni, anélkül, hogy Latinovitson kívül bárki észrevenné, anélkül, hogy ennek bármi következménye is lenne. Most azonban kiderült, hogy az egykori nemtelen támadó a színházhoz, a művészethez, az emberekhez méltatlan személy volt, s ilyenformán amit mondott, azt egy senki mondta. MGP egykor azt hihette, hogy most jól tönkretette a zseniális színészt, ehelyett azonban az történt, illetve történik most, hogy ő maga lehetetlenül el, mint színházi ember, az ő életműve foszlik egyetlen másodperc alatt (a tények tükrében) semmivé.

Azt hihette, hogy a kommunizmus, akkori nevén szocializmus, a rendszer, amely őt a magasba emelte, amely szabad mozgást biztosított a számára a színház világában is, örökké fog tartani, s ezzel Magyarország és a magyar színház ellen fogadott. Megértjük azokat a szegény embereket, akik egyszerűen nem tudták elhinni, hogy a kommunizmusnak valaha vége lesz hazánkban, de azokat, akik arra fogadtak, hogy sosem lesz vége, akik ennek az információnak a biztos tudatában, egy áthangolt lelkiismerettel élték előnyökben gazdag életüket, azokat nem. MGP szembeszállt Latinovitssal, úgy, hogy az államhatalom közben az ő oldalán, MGP oldalán állt, és úgy, hogy ezt az "előnyt" célja érdekében be is vetette.

A Népszabadság főszerkesztője az Index-nek (amelynek média fórumán az egész ügy először kapott nyilvánosságot) egyebek közt azt nyilatkozta, hogy az ügynöktörvény hiányosságainak tudható be, hogy ma is "bármikor bárkiről" előkerülhet egy akta, szerintünk azonban csak azokról, akik csináltak is valamit. Bizony.

MGP mostantól megmarad Luzsnyánszky-nak, és színházat valószínűleg csak videóról fog látni (mi legalábbis nem engednénk be a saját színházunkba azt, aki Latinovitsot többször is ennyire alattomosan megtámadta). A színészek társadalma pedig innentől nem is kell, hogy bármiféle bosszún törje a fejét, ehelyett ebből az alkalomból emelhetnek például egy szobrot Latinovits tiszteletére, "a nemzet legnagyobb színésze" címmel, Luzsnyánszky, alias MGP pedig mehet nyugodtan a jól megérdemelt történelmi és művészeti süllyesztőbe.

-jepe-
2004-11-22

 




oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15