Bújócska

A kicsi Dakotát mi a Nevem: Sam c. romantikus drámában ismertük, és szerettük meg, amiben az értelmi fogyatékost játsszó Sean Penn egészséges és okos kislányát alakította, olyan tökéletesen, ami már akkor is felfoghatatlan teljesítménynek tűnt egy 7 éves kislánytól. Ezután a film után végleg felfedezte magának a filmszakma, ami nem volt nehéz, hiszen a szőke kislányból süt a

színészi magabiztosság, átélés és tehetség. Láthatóan mindent el tud játszani, amilyen szerepet csak egy gyerekre írni tudnak a forgatókönyvírók, sőt, most a Bújócska példája azt bizonyítja, hogy még egy, gyerekektől elrugaszkodott szerepet is képes eljátszani, ha úgy adódik.

A Bújócska egy horrorfilm, vagy hívhatjuk inkább egy különösen véres pszicho-thrillernek is, bár ezek között a műfajok között ezúttal nem látunk sok különbséget. A története tulajdonképpen végtelenül egyszerű, bár ez nem jelenti azt, hogy előre kiszámítható lenne a cselekmény menete. Nem, a film cselekménye nem a kiszámíthatóságáról híres, de nem is az ötletességéről. A sztori szerint egy labilis idegzetű anya öngyilkos lesz az egyik nap, ami után a pszichiáter foglalkozású apa (Robert De Niro) vidékre költözik a kislányával (Emily/Dakota Fanning), hogy ott új életet kezdjenek. Ott aztán Emily az első nap összeismerkedik egy ismeretlen valakivel, akiről csak annyit árul el, hogy Charlie-nak hívják, és hogy "nagyon vicces". Innentől kezdve Robert De Niro és mi, nézők is csak abban élünk, arra vagyunk kíváncsiak, ki lehet ez a titokzatos Charlie, vajon tényleg nem is létezik, ahogyan a pszichológus apa gondolja, vagy inkább mégis, ahogy velünk, nézőkkel igyekszik a film elhitetni?

Nem mondhatnánk, hogy egy felemelő foglalatosság szinte végig ezen a kérdésen morfondíroznunk, és az az igazság, hogy annyira nem is számít, él-e, vagy sem ez a Charlie, és ha igen, hogy néz ki, miközben ez a film bizony csakis erről szól.

Ami számít, az, hogy ez egy nagyon egyszerű film, ami semmi másból nem tudja "nyerni" a thrilleres-idegesítő-izgalmat gerjesztő mivoltát, mintsem abból, hogy egy védtelen kislány a főszereplője, akin "keresztül" jelenik meg ez a félelmetes Charlie, csaknem a film legvégéig. A "keresztül" itt nem egy ördögűzéses sztorit takar, hanem azt, hogy Dakota lesz az egyetlen, aki mesél erről a lényről, aki egyáltalán látja, ő lesz az, aki eleinte viccesnek találja, aztán lassan (szerintünk túl lassan is) elkezd félni tőle, hogy végül már az ő életét is fenyegesse ez a gyilkos ámokfutó.

Nehezen hisszük el, hogy egy ilyen, a főszereplő gyereket ijesztgető, a végén véres horrorba fulladó történet lenne az, ami "mindenképp" megfilmesítésre lenne érdemes, bár az eredmény ezt mutatja, mi mégis sokatmondónak tartjuk a tényt, hogy az európai forgalmazásban kétféle végkifejlettel került be a film. Kétféle végét forgatták le a filmnek, úgyhogy nálunk nem tudhatják előre a mozinézők, melyiket "kapják ki" az adott moziban, az adott estén, a kétféle alternatív befejezés közül. Ez számunkra nem jelent mást, minthogy láthatóan nem boldogultak a forgatókönyvvel az alkotók, sem a producerek, és még a tesztvetítések után sem tudták eldönteni, hogyan is lenne jó befejezni ezt a (szerintünk alapjaiban elrontott) filmet.

Érdekes, hogy ahogyan elkezdődik a film, és látjuk az anyát, ahogy betakargatja Emilyt, rögtön az jut eszünkbe, hogy ő egy "hullajelölt" a filmben, és tényleg, két perc múlva már vérben fagyva is fekszik a nő. Nem jó jel, ha ilyen könnyen adódik egy fordulat, rögtön az elején, és valóban, később is az egyszerűség mentén halad a forgatókönyv. Van egy idegen lény, ami ijesztő, és amit csak Emily lát, no, akkor nosza, hintsünk el egy olyan gyanút a film közepén, hogy ez a Charlie már megölt egy kislányt a környéken. Régen rossz, ha csak egy elképzelt gyerek-gyilkossággal tud hatni egy thriller, most pedig kézenfekvően ez történik. Miután másfél óráig nem izgulhatunk azon, tényleg létezik-e valaki, és gyilkos-e, vagy sem, a történet mindenféle gyenge mellékszálakkal "próbálkozik be", mintegy időhúzásképp. Ezek persze hamar kipukkannak, bár, amit végül megoldásként és főszálként kapunk, az is szörnyű.

Nincs semmi ebben a filmben, ami miatt érdemes lenne megnézni, sőt, hiszen itt a rejtély, a feszültség fokozása, és egyéb, jobb thrillerekhez méltó eszközök (az erőszakos és/vagy véres vonaltól most eltekintve) ezúttal egy gyereket vesznek körül, amik miután önmagukban nem riasztanának vagy "izgatnának", ezért egy kislányt vesznek célba, őt teszik idegileg és lelkileg kimerültté, és az ő sminkje érzékelteti azt, mintha szegény Emily/Dakota már legalább egy halálközeli élményen lenne túl. Míg a Hatodik Érzék (ami konkrétan egy horrorfilm volt) műfajilag jól kezelte a gyerek főszereplő és az erőszakos halálesetek közti kapcsolatot, addig ez a film "jobb híján", vagyis inkább azt mondanánk, rendes forgatókönyvi ötlet híján "használ" egy kislány figurát, és teszi meg Dakota Fanninget az erőszak és a kiszámíthatatlan veszély közvetítőjévé, látójává.

A film egyébként úgy tűnik, olyan félelmetes szeretne lenni, mint amilyen Shyamalan Falu-ja volt, legalábbis akkor, amikor még nem mutatja meg Charlie-t (vagyis a film kb. 2/3-ig), például amikor az erdő egy zugára téved hangsúlyosan Emily és a kamera tekintete, hogy onnan, egy odvas falyukból gyaníthassuk a gyilkos ellenséget. Ennek a filmnek nem sikerült az a profi feszültségkeltés, ami a Falunak összejött, ott nem láttunk semmi igazán félelmetest, mégis meghűlt bennünk a vér párszor, itt viszont épp ellenkezőleg, amíg nem látjuk a gyilkost, illetve a gyilkosságot, addig csak idegesítőnek, de nem izgalmasnak találjuk Emily Charlie-ügyét. (Ez egyébként a film végére sem változik meg).

Egy egyszerű, de durva filmnek tartjuk a Bújócskát, aminek nincs egy rendesen megírt forgatókönyve, és ami csak egy gyerek főszereplővel tud nézőt-rémiszteni, mert amúgy képtelen feszültségkeltésre és fokozásra. A filmet egy másodfilmes rendező, John Polson rendezte (aki egyébként fő állású színész is), valljuk be, csöppet sem jól. (Azzal együtt, hogy a film az US-ban sikernek számít, mivel már csaknem 50 millió dollárt termelt, sőt, világszerte jelen pillanatban összesen 71.3 millió dolláros jegybevételt könyvelhet el magának a film, arról nem is beszélve, hogy a bemutatása hetében az Egyesült Királyságban a filmes toplista első helyén áll, mint a legnépszerűbb film ehéten). Szerintünk ez a film méltatlan Robert de Niro-hoz és Dakota Fanninghez egyaránt, amit jó lett volna kihagyniuk. Ha visszamehetnénk az időben, mi is pontosan ezt tennénk...