Amerika Kommandó - Világrendőrség

A South Park-ot nem ismerni, vagy nem szeretni az két különböző dolog, de a tapasztalat azt mutatja, hogy aki egyszer látta, az vagy rögtön hozzácsapódik a SP-rajongótáborhoz, vagy később tudomást sem vesz erről a világról. Akárhogyan is, nem véletlenül vált a South Park egy kult-sorozattá, hiszen nemcsak felszabadító a humora, vicces-gyerekes a gondolkodásmódja, szókimondó a stílusa, hanem ennél többet is tud, egy tökéletesen egyedi és csak rá jellemző világképe van, ami képes vicces formában "helyére rakni " a világ dolgait. Parkerék eddig nem sok filmet készítettek, itthon meg egyedül csak a South Park-filmet (A '99-es South Park - Nagyobb, Hosszabb és Vágatlant) mutatták még be, úgyhogy érthető volt az izgalom és várakozás, ami a Team America "bejövetelét" kísérte nálunk.

És tényleg nem csalódtunk a "srácokban", mármint Parker és Stone agyi képességeiben, mert a Team America szinte szó szerint olyan, annyira humoros, eredeti és beszólós, amilyennek képzeltük. Mindössze két eleme van a filmnek, ami visszaveti abban, hogy fő kedvencként vonuljon be a CSPV-filmkatalógba, ez pedig egy túlzásba vitt hányás jelenet, illetve egy többször előhozott, hangsúlyozott homoszexuális felláció-elem. Ha ezt a kettőt kicsit el tudjuk felejteni, vagy háttérbe szorítjuk, máris ott vagyunk a film tökéletes élvezeténél.

A Parker-Stone-csapat mindig is remekül kezelte az "amerikaiság" kérdéskörét: a SP-epizódok feldolgozták a középnyugati, kockás inges, kisvárosi hazafiak egyszerű-lövöldözős attitűdjét, a toleranciát (ami azt eredményezte, hogy a "töppedt-iker-szarkómában" szenvedő ápolónő könyörgött, hagyják őt békén a helyi politikusok, ne akarjanak mellette mindenképp kiállni), az amerikai per-őrületet (aminek kapcsán Eric Cartman folyamatosan megkérdőjelezte az iskolatársa és ellenfele szavahihetőségét), de szóba került az USA hegemóniája (szinte sehol sem bántották annyit a kanadaiakat, mint a SP-ban), a demokrata Hollywood-i színészek háborúellenessége is (fő célpontként Barbra Streisand, az összes Baldwin, illetve Ben Affleck). Most a Team America teljes erejével az USA-politika "világrendőrség"- mivoltát veszi célpontba, és az összes ehhez kapcsolódó humorforrást beveti, és feldolgozza a filmben.

A film egy bevetéssel indul, az Amerika Kommandót látjuk akció közben, úgy, ahogy kell, ezúttal egész Párizst szétlőve, hogy egy terrorista robbantás megakadályozzanak. Nagyon jól működnek a túlzások a filmben, kezdve a francia bábuk ruházatával (mintha mindegyik párizsi figura a boldog békeidőkből származna, a háború előtti időkből, ahonnan a franciáról szóló sztereotípiák nagy része valószínűleg ered), a croissantokkal kikövezett párizsi járdával, folytatva a sort a szuper-profinak beállított kommandósokkal, a nagyon szakállas arab terroristákkal, illetve az összes, itt humorosként felbukkanó sztereotípiával.

Bár Trey-ék az animációban is otthon vannak (lásd. A SP), ez a film bábukra készült, ami ugyancsak egy eredeti és jól működő ötlet. A film összes szereplője marionett-bábu, akiket huzalokon mozgatnak a bábosok. Ez a báb-vonal nemcsak arra jó, hogy már az alapokban ott legyen egyfajta gyerekes játékosság, de mint ahogy a South Park-féle animációhoz hasonlót sem láthattunk sehol, ez a bábozás is egy vadiúj műfajnak számít a filmiparban. Mellesleg ezek a bábok kinézetre és mozgásra is nagyon profi munkák, a stáb láthatóan időt és türelmet nem kímélve készítette el a kicsi marionetteket, a hozzájuk illő ruhákat, apró fegyvereket és járműveket, és látták el őket érzelmek kifejezésére is alkalmas arcmozgással. A hangokat nagy részben maguk Parkerék adják a bábuknak (az észak-koreai diktátor, Kim Jong II ugyanazon a Parker-hangon szólal meg, és énekel, amit már megszoktunk a SP-os Eric Cartman hangjaként), így például a filmben felbukkanó összes Hollywood-i színészt a két srác valamelyike "szinkronizálja".

A valódi főhős Gary lesz a filmben, a színész, akinek egy életre szóló traumát kellett átélnie egyszer a színészkedése miatt, és aki ezért kicsit ódzkodik az Amerika Kommandó felkérésétől, ami arról szól, hogy színészkedve kell beépülnie az arab terroristák közé, hogy a Világrendőrök megtudják, hol rejtik a tömegpusztító fegyvereiket. Ezt a Gary-traumát persze még később fel kell oldania a Kommandónak egy fontos pillanatban, de hát nem is lenne jó paródia a film, ha ezt az ezerszer használt (akció)film-elemet kihagyná a történetből.

Nemhiába találták ki azt az alkotók, hogy egy Jerry Bruckheimer-stílusú filmet akarnak "bábura vinni" (és ha már ott vannak, parodizálni), a Team America igazán tele van akciókkal. A Michael Bay/Jerry Bruckheimer-produkciók jegyében (Armageddon, A Szikla, Bad Boys, stb..) itt is folyamatosan őrült nagy veszélyek leselkednek az ártatlanokra, amiket csak nagyfokú hősies önfeláldozással lehet megakadályozni, csapatmunkával és egyéni hősiességgel, miközben persze a személyes motivációk és a magángondok is sokat nyomnak a latban.

Parkerék gondosan elővettek szinte minden elemet, amitől egy nagy költségvetésű Hollywood-i akciófilm hatni szokott: láthatunk humoros beszólásokat lövöldözés előtt ("Hé, terrorista! Ezt terrorizáld!"), égő aszfalton előgyalogló hősöket (Bad Boys), lelki mélypontot a főhősnél, amikor alkoholba fojtja a bánatát (itt jön az a hányás-jelenet, amit túlzásba vittek az alkotók, és amit ki kellett volna hagyni), a csapattagok közti barátságot, szerelmet és féltékenységet, a főhős férfiak közti rivalizálást, időzített bombát, és izgalmas mentési akciókat, földön és levegőben, ahogy az lenni szokott az ilyen kaliberű filmeknél. Az alkotók mindent megtesznek azért, hogy ne csupán ügyesen mozgó bábukat lássunk, hanem, még ha paródiaként is, de egy akciófilmes történetet, amiben akadnak izgalmas fordulatok, kilátástalannak tűnő helyzetek, és látványos összecsapások. És ha ez még nem lenne elég, ott van a South Park-osan túlzásba vitt romantika vonal, ami a naplementés párbeszédnél kezdődik, és a "báb-pornóként" elhíresült ágyjelenetnél ér véget. Ez a romantika-szál nagyon vicces, és talán éppen azért, mert részletesen körbejárják a bábfigurák ezt a témát, és minden szerelmi-kapcsolati elemet nagyon komolyan adnak elő.

Nagyon remek fordulat volt a hazai filmforgalmazás történetében az, hogy végül mégis, az eredeti terv szerint "bekerült" hozzánk (is) a Team America, amire már minden hazai South Park-szerető néző vágyva vágyott. Most, hogy megnyugodhattunk, mert nekünk is van Amerika Kommandónk, ráadásul nem másnak, mint a SP-stílust megteremtő, kiváló Speier Dávidnak a fordításában, már különbözőképpen könyvelhetjük el a látottakat. Biztos lesznek olyanok, akiket visszariaszt majd a 2 értelmetlen (és gusztustalan) jelenet, amivel egyébként nekünk sem sikerült dűlőre jutnunk. De ezen a néhány másodpercen kívül és túl egy nagyon jól sikerült akció-báb-paródiafilmnek tartjuk a Team Americát, ami igazából híven tükrözi az alkotópáros (gyerekes és közben eredeti) szellemiségét.

Jól szórakoztunk rajta, és az is igaz, hogy ez a film szerintünk sokkal jobban illeszkedett a Parker-Stone-életműbe, mint annak idején maga a South Park-film. A báb-ötlet pedig csúcs volt, úgyhogy alig várjuk a folytatást, lehetőleg ezen a terepen...