cspv logo
cspv szám: 74 / 05 tartalom
keresés

Titanic - tavasszal cikk cím cikk cím Mint Egy Angyal 5x2 Egy mukkot se! Gorilla Bácsi Tolmács / 1. Tolmács / 2. cikk cím cikk cím cikk cím Intermission 36 cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 21 00743
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2005-04-29

Mint Egy Angyal

Comme Une Image 2004.

"Mit is keresek? Ja, csak a lányomat..."
Agnés Jaoui neve és arca ismerős lehet a francia filmek kedvelőinek, mert a rendezőnő-forgatókönyvírónő eredetileg színésznő volt (illetve még most is az), ráadásul a 2000-es Ízlés Dolga c. filmjének kapcsán sokszor hallhattunk róla. Jaoui nem tagadta meg magát, a stílusát és munkamódszerét, mert a Mint Egy Angyal hangulatát tekintve nagyon hasonlít az Ízlés Dolgára, és minőségében is csak egy árnyalattal marad le mögötte.
Az eredeti cím azt jelenti, "mint egy kép", ami remekül utal a film alapvonalára, arra, hogy egy duci lány mennyire szenved a bőrében, de a magyar fordítás még ennél is jobb, mert ebben már az is benne van, hogy a főhősnő nemcsak egy szép személyiség, de úgy is tud énekelni, mint egy angyal.

Jaoui ezt a forgatókönyvet is a férjével és örökös szerzőtársával, Jean-Pierre Bacri-val együtt írta, és ebben is szerepelnek mindketten: az előző filmhez hasonlóan Bacri kiemelt szerepet kap az amúgy egyenlő súlyú szereplők között, és ezúttal Jaoui is kicsit feljebb lépett a mellékszereplők körében, ő játssza az énektanárnőt, Sylviát, aki tanítja Lolitát, a duci főszereplőlányt. Az alkotópáros ezúttal is egy olyan történetet írt, ami több szereplőt mutat be, mindenkinek egy külön történetszálat szentelve, amely szálak elég hamar egybeérnek, és ebből a kölcsönhatásokból végül egy másfajta kép alakul ki, mint amilyen a történet legelején volt.

Rögtön két fő vonallal indulunk: egy filmpremierre egy időben akar bejutni Étienne Cassard, a híres író (Jean-Pierre Bacri), a huszonéves bombázó feleségével, és a szintén huszonéves kövérkés lányával, Lolitával (Marilou Berry), illetve egy négyes csapat (Sylvia, a férje, Pierre, és 2 barátjuk), akiknek már nem megy annyira könnyen a bejutás, mint az ünnepelt írónak, akinek a regényéből készült filmet mutatják be éppen. Ezzel az első jelenettel máris ott vagyunk, ahol lennünk kell, a rendezőnő világában, ahol apró gesztusoknak, kimondott (és ki nem mondott) szavaknak, és nem értelmezett érzelmeknek nagy jelentőségük van.

A Jaoui-stílus sajátja, hogy engedi szabadon haladni a történetet, mintha levenné a kezét az általa megalkotott szereplőkről (amik között ott van ő is, és a férje is), és hagyja, hogy a kölcsönhatások, illetve egy-két kívülről érkező elem (mint pl. Pierre váratlan könyv-sikere) megtegyék a hatásukat. Most is így van, az elején nagyon kell figyelnünk, hogy el tudjuk rendezni a sok szereplőt, akik elénk kerülnek, hogy aztán később már biztosan képben legyünk velük, és a motivációikkal kapcsolatban.

Adott tehát egy énektanárnőnk, Sylvia, aki egy nem sikeres írónak, Pierre-nek a felesége, akit egyébként mindenben támogat. Sylvia amúgy elég hűvös természetű, de valami miatt borzasztóan odavan Étienne Cassard íróért. Cassard mindenkivel kiállhatatlan, senki nem szeret igazán, de legfőképpen a mások iránti tisztelet hiányzik belőle, ezért bár íróként sokra értékelik, emberként szinte mindenki utálja.

Az ő huszonéves lánya, Lolita tehetséges az éneklésben, de szerencsétlen a hétköznapokban, a duci alakja és legfőképpen az apja iránta való közömbössége miatt. Cassard felesége szinte egyidős a lányával, egy csinos szőke fiatal lány, aki szenved attól, hogy uralkodik rajta a férje, és nem veszi komolyan őt. Ezek a jellemrajzok szinte észrevétlenül bontakoznak ki előttünk, miközben a fő vonal Lolitával foglalkozik, az ő mindennapjaival és barátkozásaival.

Igazán jó ötlet egy forgatókönyvírótól (illetve esetünkben 2 forgatókönyvírótól), hogy egy olyan karaktert tesz főszereplőjének, aki kívül-belül szép, mindenkihez kedves, de mégsem boldogul, egyrészt az alakja miatt, másrészt pedig a híres, de hideg apja miatt. Ezek külön-külön is érdekes motívumok, de együtt már igazán érdekes személyiségképet tárnak elénk.

Az a jó a Jaoui-Bacri forgatókönyvíró-párosban, hogy nagyon életközeli karaktereket tudnak kiötleni, a specialitásuk az olyan "hétköznapi" szereplő, akiben többszöri nekifutásra sem találunk semmi különlegeset, mégis, az ő és a körülötte lévők megnyilvánulásaiból egy igazán érdekes kép tud róla végül kibontakozni.

Ennél a filmnél nincs más dolgunk, mint elmerülni a karakterek párbeszédeiben, gondolataikban és az ilyen-olyan tetteikben, és ezek a hús-vér (mégis forgatókönyvírói szemmel többnyire átgondolt) személyiségek önmagukban remekül lekötik a figyelmünket. Persze azért nem minden működik teljesen, így például a forgatókönyvben fellelhető néhány csúsztatás, vagyis inkább zökkenés. Így például nem biztos, hogy kiderül a nézők számára (nekünk nem derült ki), hogy milyen kapcsolat van Pierre könyvének váratlan sikere és Cassard között, nem tudjuk, tett-e valamit a híres író a még nem elismert írótársáért, vagy csak egyszerűen akkorra (a film kb. huszadik percére) értek meg Pierre ügynök-barátnőjének a próbálkozásai a könyv befuttatására. Pierre karaktere amúgyis eléggé kibontatlan, a film nagy részében nem nagyon értjük, mit miért csinál, vagy mond. Lolita viszont nagyon jó, a duci lány a szemünk láttára csalódik, bízik, és nem bízik különböző emberekben, általában épp fordítva, mint ahogy azt egy kívülálló (néző) tanácsolná neki.

Jean-Pierre Bacri, aki az Ízlés Dolgában valódi főszereplő volt a sok mellékszereplő között, itt épp hogy kiemelkedik a sok karakter közül, és bár eléggé kiállhatatlan lett a Cassard személyisége, szerintünk őt is jobban megírhatta volna az írópáros. Látjuk, mennyire nem figyel senkire, mennyire öntelt és önző, de ebben a filmben nem történnek "nagy" lelepleződések, összeveszések és lelki megtisztulások (mint ahogy az Ízlés Dolgában ezek előfordultak), vagyis Cassard-dal kapcsolatban sem számíthatunk egy igazi személyiség-fejlődéses történetre. Ami, ha már itt tartunk, nem nagyon jó.

Egyedül talán Lolita az, aki indul valahonnan, és a film végére valahova máshova kerül (kívül-belül), de ez némileg kevés, tekintve, hogy a Jaoui-stílus pont arról szól, hogy mellérendelt szereplők egymás mellett futnak és egyidőben változnak, vagyis mindenki megtesz egy adott utat a film során.

Ezzel együtt teljes mértékben élvezhető és értékelhető a film, bár több ponton is hiányérzetünk támad, azért a történet fő íve követhető, és a belső mozzanatok ebben a filmben is hasonlóan tapinthatóak, mint annak idején az Ízlés Dolgában történt. Nincs mese, kedveljük a Jaoui-Bacri párost, és vevők vagyunk a rendezőnő filmjeire, úgyhogy részünkről nincs akadálya a következő Jaoui-film befogadásának...

-lid-
2005-04-29
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21