Batman: Kezdődik!

Val Kilmer, akiből legtöbbször sugárzik az erőszakosság, Michael Keaton, aki a középszerű és felejthető Hollywood-i színészek prototípusa, és az álmos George Clooney - eddig ők személyesítették meg a Batman mitológia főhősét, ők próbálták eljátszani nekünk, hogy valamilyen emberbaráti késztetésből esténként felöltik a fekete gumiruhájukat, hogy segítőik támogatásával rendet rakjanak a jövőbeli Gotham városában. Megbüntetni a gonoszokat, a gyilkosokat, a maffiózó milliárdosokat, megmenteni a gyerekeket, néniket, a becsületes gotham-i embereket, és az igazság nevében szárnyalni éjszakánként a város felett: körülbelül ezek voltak a feladataik, miközben mindig akadt egy főgonosz ellenségük, és egy csinos riporternő barátnőjük, aki nem ismerte fel az álarc mögött rejtőző hétköznapi Bruce Wayne-t. Az eddigi Batman-filmek és Batman-figurák mind a sötétséget jutatták az eszünkbe, a "bűnös Gotham City" hangulatát sugározták, és annyira megragadtak a képregény-stílusnál, hogy képtelenség volt valóban együtt érezni a főhőssel, és belehelyezkednünk a cselekménybe.

Mert mi kell ahhoz, hogy egy képregény-feldolgozás ne a Daredevil szintjén landoljon, hanem átmenjen a Pókember-féle színvonalas és átélhető filmbe? Szerintünk ez az elem a drámaiság, ami olyan forrásokból táplálkozhat, mint az elengedhetetlen személyiség-fejlődés, vagy a félelem, fájdalom, szeretet és gyűlölet érzéseinek feldolgozása, ami itt mindezeken felül még egy életcél, küldetés megfogalmazásában csúcsosodhat ki, a megfelelő filozófiai hátérrel együtt.

Az a fantasztikus az új Batman-filmben, hogy mintha az egész alkotóstáb megvilágosodott volna a "Batman-ügyben", egy annyira sokoldalú, izgalmas, éppen megfelelően érzelem-telített és látványos művet hoztak létre, amire nem is számítottunk. Christian Bale a lehető legtökéletesebb választás volt Batman szerepére, és nemcsak azért, mert Bale alapjáraton nagyon jó színész, hanem olyan el nem hanyagolható apróságok miatt, mint a remek beszédstílusa, a jól kikevert mély hangtónusa miatt, a pontos gesztusai és mimikái, illetve az alapvető erős (és pozitív) kisugárzása miatt. (Remélhetően ez a film feledtetni lesz képes azt a sokkhatást vele kapcsolatban, amit az Amerikai Pszichó főszerepével produkált.)

Bale tehát minden szempontból remekül illeszkedett a Batman szerepbe, és ezzel tulajdonképpen már félig el is dőlt a film sorsa, pozitív irányba. Szerencsére nemcsak ő volt csúcsformában, hanem rajta kívül még a stáb nagy része is. Christopher Nolan, aki a mi szemünkben "bealvós", de amúgy kultfilm Memento-val indított, és a "nem-alvós", jó-közepes thrillerrel, az Insomnia-val folytatta a kisebb költségvetésű, művészfilmes karrierjét, most egy nagyon nagy költségvetésű filmnél bizonyította be, hogy minden szinten tehetséges rendező. A munkastílusára jellemző, hogy a forgatás előtt az egész stábbal együtt megnézte a Szárnyas Fejvadászt, mint kedvenc előképet a készülő filmjéhez, és az is, hogy nem használt secont unit-ot, vagyis minden egyes forgatási napon és helyszínen ott volt, és minden egyes felvételt személyesen rendezett. Látszik a filmen, hogy itt tényleg kézben tartotta a rendező a szálakat, ez pedig abból tükröződik, hogy egyes jelenetek nemcsak külön-külön jól felépítettek, de egymással is rendesen össze vannak kapcsolva. A legtöbb ilyen nagy költségvetésű, akciót és romantikát, és még sok egyebet egybeötvöző film pont azon szokott megcsúszni (elbukni), hogy nem eléggé koherens, nincs a jelenetek közt az a fontos összetartó közeg, ami nélkül gyakran leül menet közben a cselekmény, és lanyhul a nézői figyelem.

Itt az események remek tempóban követik egymást, és a különböző típusú jelenetek olyan érdekesen váltják egymást, hogy a feszültség jócskán kitart a film 2 óra húsz perce alatt. A hangulat alapjáraton komoly, hiszen úgy kezdődik a film, hogy a kicsi Bruce Wayne szemtanúja lesz a szülei meggyilkolásának, majd később, fiatal egyetemistaként látja, hogyan élnek és virulnak a drogbárók és a korrupt rendőrök, és hogyan foszlik szét annak a világnak a reménye, amit az apja kezdett el építeni. Ebben a filmben még Gotham City is más színben tűnik fel, mint az eddigi Batman-filmekben, itt nem a szürkeség és a lepusztultság érzékeltetése az elsődleges, nincsenek bevált komor-füstös képek, mégis itt látjuk a leginkább szétesettnek és korruptnak a főszereplő várost.

A történetre érdemes több szót is vesztegetni, mivel a jól kitalált Batman-előzmény sztori, és az ezen alapuló, pontosan és hatásosan megírt forgatókönyv nagyon sokat lendített a filmen. Jó az események tagolása, remek Bruce kiképzésének az ötlete, izgalmasak a párbeszédek, és bár némileg túl horrorisztikus, de mindenképp eredeti a főgonosz alakja is.

Minden remekül működik tehát, annyira, hogy az ember szinte észre sem veszi az idő múlását, és bár a végén nincs hiányérzetünk, azért szívesen néztük volna még Bale karitatív akcióit. Az egyik legjobb vonal az a filmben, ahogyan összeköti a régről ismert Batman-mitológia egyes elemeit az előzményekkel, vagyis ahogy kiderül, hogy a honnan "jött" a denevér-jelkép (komoly oka volt rá Bruce-nak, hogy ezt válassza), hogy kiknek fejlesztették Batman ruhát, és mi tulajdonképpen a Batmobil, vagyis ahogyan a helyére kerül az összes kult-elem Batmannel kapcsolatban.

Az eddigi Batman-filmektől eltérően most kifejezetten keresnünk kellene a film hibáit, mármint ha akarnánk. Még a mostanában nem túl szimpatikus Katie Holmes is "elmegy" Batman szerelmeként, mert éppen annyi hangsúlyt kap, amennyi szükséges, se nem sokat, se nem keveset. Michael Caine méltóságteljes és humoros, amellett totál meggyőző a segítő-barát-komornyik szerepében. Bale pedig tényleg tökéletes, az ír születésű színész egyszerre tudta játékossággal, férfias elszántsággal, értelemmel és (brit) eleganciával megtölteni az amerikai képregényhős alakját.

A '89-ben indult Batman-film sorozat darabjai általában 3 évente követték egymást ('92, '95, majd '97 volt a Batman-ek éve), úgyhogy most relatíven sok idő telt el a legutóbbi, egyébként egyáltalán nem jó Batman és Robin óta. Most, miután alig várjuk, hogy még egyszer megnézzük a Christian Bale-Christopher Nolan-féle Batmant, azt mondanánk, megérte ennyit várni, mert egy nem-szimpatikus mitológiából egy nagyon jó filmet sikerült kihozni, ami az elődjeitől eltérően abszolút működik, és ami egyben az év legkellemesebb meglepetése is.