Földre Szállt Boszorkány

Bár nagyon sajnáljuk, hogy Ephronék hűtlenek lettek Meg Ryan-hez, azért előre kell bocsátanunk, hogy Nicole Kidman-nel sincs semmi baj, sőt, annyira kislányos, és helyes-kedves volt boszorkány-lányként, hogy jó volt őt nézni. A partnere Will Ferrell, aki ahhoz képest, hogy teljesen jelentéktelen és középszerű az arca, szinte minden második Hollywood-i vagy New York-i filmben szerepel. Azt nem sejtjük, mi az a különlegesség, amit tud, és ami miatt örökre megragadt a neve szereposztók fejében, az fix, hogy az idétlenkedés jól áll neki, és bár nem tud olyan sokféle gumiarcot vágni, mint a másik sokat foglalkoztatott komikus, Steve Carell (bemondó a Mindenhatóban, főszereplő a 40 Éves Szűzben, Arthur bácsi ebben a filmben), azért ő is eléggé kitett magáért.

A két főszereplő mentén két különböző stílus keveredik a filmben, Nicole Kidman (Isabel) adja a jól ismert romantikus, nőies Ephron-stílust, szerelmi bonyodalmakkal, Will Ferrell (Jack) viszont egy vicces vesztesként indít, aki nem áll túl jól a showbizniszben, de ezt eléggé jól kezeli. Az ő vonala több komikuséra emlékeztethet minket, kezdve Steve Martintól, pici Woody Allen beütéssel, és lehet, hogy furán hangzik, de még Adam Sandler is ott van valahol a rokonlelkek között. Will Ferrell felbukkanásával a film felpörög, az események gyorsan követik egymást, közben pedig egyik geg jön a másik után. A két stílus-szál remekül kiegészíti egymást, mert Will Ferrell idétlenkedésén jókat lehet nevetni, Nicole Kidman viszont elbűvölő, mint pozitív boszorkány. Tényleg remekül szórakozunk a filmen, a lendület csak a film közepe táján törik meg kissé, amikor egy gondolat-kísérletnek lehetünk a tanúi, annak, hogy mi történik, ha Isabel elvarázsolja Jacket, és úgy jönnek össze végül. Ez az alternatív cselekmény-vonal később kicsit feleslegesnek tűnik, de szerencsére nem tart sokáig, úgyhogy kiheverhető.

Ebben az Ephron-filmben talán árnyalatnyival kevesebb a szerelem, mint azt megszokhattuk, de cserébe ott van a sok bűbáj, amit Nicole Kidman folytat. Amennyire feledhetőek az 60-as évek Bewitched tv-sorozatára utaló jelenetek, aminek az újrafeldolgozását forgatják a filmben, annyira érdekesek a varázslós jelenetek, amiket Kidman lazán és kedvesen művel. Ha valamit kihagynánk a filmből, akkor az a zenés-táncos jelenet, amiben a szerelmesek régi musicalek stílusában mozognak, és ezen kis klipszerű betéttel jönnek össze tulajdonképpen. Ez a jelenet már súrolja a túlzott romantika határát, amit aláfest az is, hogy Isabel balerinás tüllszoknyában mászkál.

A történet szerint Isabel nem akar többé varázsolni, ő is hétköznapi nő akar lenni, az átlag amerikai női álmok stílusában (kis kertvárosi házikó, fehér kerítéssel, gyerekek, szülinapok, boldogság), de ez azért nem megy neki olyan könnyen, egyrészt, mert a mindennapok bosszúságai ellen folyton szükség van boszorkányságra, másrészt, mert a férj-kiválasztottjával épp egy boszorkányos filmben játszik főszerepet. Ezek persze nem súlyos konfliktusok, de ez a film nem is erről szól, ez tényleg egy kedves és könnyed szórakozást ígérő film, amit viszont becsülettel teljesít is.

A színészek kivétel nélkül jók, Nicole Kidman mindent el tud lazán játszani, Will Ferrell pedig szimpatikusabb lesz a film végére, mint előtte volt. Michael Caine és Shirley MacLaine egy remek párost alkotnak, Caine humoros és férfias, MacLaine pedig hibátlan a díva-boszi kis szerepében.

Bár a film nem jeleskedett a mozipénztáraknál világszerte, attól még elmondhatjuk róla, hogy egyrészt egy jól összeállt, és eléggé humoros vígjáték, másrészt pedig egy kellemes meglepetés a film plakátja után. Sokkal jobb és humorosabb, mint ahogy azt vártuk volna, szinte látjuk már, hogy lesz a tékák kedvence, a DVD- és videó megjelenése idején.