A Szállító 2.

A limonádé ellen semmi kifogásunk, nem kell mentegetőznünk, ha ellazultan nevetgélünk egy filmen, de ne feledjük, a könnyű filmek nem egyenlőek a színvonaltalan filmekkel. A Szállító 2 megdöbbentő módon még csak nem is úgy kezdődik, mint egy limonádé (ami pozitív lett volna). Ehelyett látunk egy Audi-reklámot, egy Szállító-reklámot, mintha ez nem is a film lenne már, hanem csak a trailer, amiben felületes módon demonstrálják, milyen kemény csávó ez a Szállító. Ezzel a séma ki is alakult, és ahelyett, hogy érdekes, vicces, hangulatos életképekkel bombáznának minket, egyre másra reklám-jeleneteket kell bámulnunk, amiben a Szállító jön-megy.

Ha van valami, ami jó egy filmben, az az, ha újszerű dolgokat látunk benne: új hangulatokat, újszerű élményeket, esetleg újszerű ábrázolásmódot. Ugyanígy, ha van valami, ami baromi rossz dolog tud lenni egy filmben, az az agyonhasznált klisék alkalmazása. Mr. Besson, aki ennek az amerikai filmnek nemcsak producere, de írója is, gyakorlatilag eláraszt bennünket fárasztó, felületes és széthasznált klisékkel, így néhány perc után már úgy érezzük magunkat, min egy tévéboltban, ahol a hatalmas képernyőkön valami végtelenül érdektelen akció vibrál. Mi viszont szívesen átsétálnánk egy moziba, ahol filmeket adnak.

A száját erotikusan nyalogató, szigorúan "szexi" fehérneműbe öltözködő Besson-cica, aki két géppisztollyal tüzel párhozamosan, és aki ocsmány pornó-piros cipőben mászkál, még egy jó filmet is másodpercek alatt tönkretenne, hát még a Szállító 2-t. Ez azonban szinte semmi ahhoz képest, amit maga a mi kis szállítónk művel. Besétál egy orvosi rendelőbe, ahol egy borostás, vizenyős szemű orvos fogadja, ukrán akcentussal. Neki a szeme sem rebben. Ezt az "orvost" követi egy másik, aki még durvábban néz ki, és a saját kitűzőjéről olvassa el a saját nevét, amit baromi rossz akcentussal ad elő. Emberünknek, a híres szállítónak egy növényevő dínó agysebességével esik le a tantusz, amikor az egyik ajtó mögül már hullák vére folyik ki, hogy itt valami nincs rendben. Később, amikor a playboy maca két géppisztollyal nonstop tüzel a két méter széles folyosón, a szállító barátunk minden további nélkül keresztülszalad ezen a folyosón. Ekkor már csak egy rajzfilmfigura felbukkanása tudna meglepni minket - mint az Utolsó Akcióhősben.

Fárasztó látni azt is, hogy Jason Statham "híres" dróton rángatott harcjeleneteit is mind lopták valahonnan, vagy egy Jet-Li filmből, vagy egy Steven Seagal-ból, ráadásul olyan filmekből, amik önmaguk is gyengék voltak - lásd a "híres" tűzoltó-slagos verekedést.

Világos, hogy Mr. Besson miféle kereskedelmet folytat itt. Azt mondja, az amerikai filmek gagyik, és hogy ezt a filmet egyfajta paródiaként készítette. A helyzet ettől függetlenül nyilvánvalóan az, hogy Mr. Besson irigyli az amerikai filmek komoly bevételét (Frankhonban is), és akar magának is olyat. Amióta (a Jeanne D'Arc óta) elszállt az agya, és filmistennek képzeli magát, egyre-másra csak pénzt gyárt, filmek helyett, ha már filmeket nem tud - ezzel áll Freud-i bosszút korábbi önmagán, a teljes életet élő, beindult, lángoló agyú és profi művészfilmesen.

Akárhogyan is van, ez az állítólagos "paródia" kicsit sem vicces, kicsit sem szórakoztató, egyszerűen csak gagyi. Jól lefárasztja az ember agyát, ennyi. A filmből kiderül, hogy Mr. Besson, bár anyagilag nyilván jól megszedte magát, emberileg és művészileg iszonyatosan szét van esve, és ha mi magunk nem akarunk a sorsára jutni, annyit máris tehetünk, hogy legalább nem nézzük meg ezt a filmet - annyival is épebbek maradunk.