Sophie Scholl - Aki Szembeszállt Hitlerrel

A drámaiság már a forgatókönyv szintjén adott, mivel amit látunk, az a valóságban megtörtént, vagyis a náci német vezetés valóban kivégezett több müncheni diákot, köztük Sophie Scholl-t, Hans-t, a bátyját és barátait, a Fehér Rózsa nevű ellenálló csoport tagjait. Nehéz egy valódi történelmi drámát filmre vinni, és tegyük hozzá, hogy megnézni sem mindig könnyű. Az a speciális ebben a nézői helyzetben, hogy sajnos előre tudjuk, mi lesz a történet vége, előre látjuk, hogy milyen drámai vége lesz a filmbeli eseményeknek, és így megkörnyékez minket egyfajta tehetetlenség-érzet. Ráadásul nem dokumentumfilmet látunk, hanem egy játékfilmet, vagyis valószínű, hogy jobban felkavarnak minket a történések, mintha a "száraz" bemutatását kapnánk az eseményeknek. De ami miatt többszörösen is megéri ez a nézői "áldozat", az az élmény, amit például ez a film tartogat számunkra.

Sophie Scholl egy 22 éves diáklány, aki német egyetemistaként a barátaival együtt szembeszegül az akkori, nemzeti szocialista hatalommal. 1943-ban vagyunk, vagyis nemsokára vége a háborúnak (bár ezt természetesen akkor még nem tudják), de ami még inkább számít, ekkorra már több német állampolgárnak is kinyílt a szeme a nácizmus bűneivel kapcsolatban. Nem tudjuk, mennyien lehettek, de bizonyára nem túl sokan, az viszont biztos, hogy még sokkal kevesebben voltak, akik felvállalták a meggyőződésüket. Sophie Scholl és társai szinte magától értetődően állnak a humanizmus és a tiszta lelkiismeret mellé, ezt már az első jelenetben is látjuk, ahogy mosolyogva szervezkednek, és beszélik meg a másnapi veszélyes röplap-szórás részleteit.

A film legnagyobb erénye az egyszerűség. Éppen azért tud igen nagy hatást tenni a nézőkre, mert a legegyszerűbb eszközökkel él, a lehető legrövidebb úton akarja bemutatni, mit élhetett át a 22 éves Sophie Scholl élete utolsó napjaiban, és ez tiszta egyszerűség valóban megteszi a hatását.

Attól függetlenül, hogy ismerjük a tragikus végkifejletet, végig nagyon izgalmas, amit látunk, az, amikor Sophie és bátyja egy napfényes hétköznap délelőtt elhelyezik az egyetem aulájában a röpcédula-kötegeket, amiket ők fénymásoltak, azt ezt követő lebukás, Sophie majdnem-kiszabadulása, illetve a hosszadalmas kihallgatások. Nehezen tudnánk megfogni, hogy hogyan, mindenesetre a film nagyon ügyesen tudja a nézőhöz közelíteni az akkori világot, az akkori hétköznapokat, sőt, még a börtöncellák hangulatát is. Olyan, mintha mi is ott lennénk, mintha kézzelfogható lenne a filmbeli valóság, és ettől a közelségtől természetesen még jobban megrémül az ember. Egy sokat látott filmnéző simán túl tud jutni egy olyan fikción, hogy egy film főszereplőnőjét megölik, de azon már sokkal kevésbé, hogy egyrészt egy megtörtént drámát élünk újra, másrészt pedig a főszereplő lányon minden másodpercben látjuk a törékenységét és a finomságát, amit egy gyilkos hatalom perceken belül el fog pusztítani.

Sophie Scholl-t Julia Jentsch játssza, olyan komolysággal és átéléssel, ami fantasztikus. A 28 éves színésznő láthatóan sok időt töltött azzal, hogy belehelyezkedjen Sophie Scholl személyiségébe, és megismerje a motivációit, ami arra vezette a fiatal diáklányt, hogy az élet (egy megalkuvó élet, de mégiscsak élet) helyett az elvhű (és tiszta lelkiismeretű) halált válassza. Az is az alkotók érzékenységét jelzi, hogy az a nagyon fontos tény, hogy Sophie, a bátyja és az egész bátor csoport tagjai németek, szinte nincs is kiemelve. Sokkal fontosabb az, hogy ezek a fiatalok tisztán látják, mit művel Hitler és csapata a német néppel, pontosan tudják, milyen drámai hétköznapokat élnek át, és azt is tudják, hogy nincs más választásuk, mint a lelkükből adódó humánumhoz, az erkölcsi tartáshoz és politikai kiálláshoz való ragaszkodás - az életük árán is. A film szépen elkerül mindenféle csapdát, ami egy ilyen történetű filmre leselkedhet: szemernyit sem patetikus, csöppet sem érzelgős, nem belemagyarázós, nem túl-dokumentarista, egyáltalán nincs benne egy olyan elem sem, ami ronthatna a minőségén.

Talán éppen ezért van az, hogy szinte végig borzongunk, izgulunk, és valljuk be őszintén, többször meghatódunk ezen a filmen. Amikor Sophie-ék egyetemi akciója után egyre sötétebbé válik a helyzetük (eleinte még érezzük körülöttük az egyetem, a fiatalság, a kiválasztott leendő értelmiség burkát, ami megvédheti őket a besúgóktól, és valamiféle védettséget adhat még egy elmebeteg rendszeren belül is), de ahogy múlik az idő, szinte észrevétlenül lesz egyre ridegebb és kilátástalanabb a fiatalok helyzete. Sophie szinte megbűvölten nézi a felhőket, akkor is, amikor még csak merész egyetemistákként szórják szét a lapokat, és akkor is, amikor kihallgatásra vár, sőt, a történet legvégéig elkíséri őt a megőrült világgal nem törődő gyönyörű természet képe.

A kihallgatásoknak igencsak feszült hangulatuk van, bár látható erőszaknak nincs nyoma, mégis félelmetes a két világ találkozása, Sophie-é, aki a kihallgató tiszt fiával egyidős, és nincs mása, mint a tiszta lelkiismerete, illetve a tiszté, aki folyton igyekszik elfeledkezni arról, hogy egy milyen gyilkos rendszert szolgál ki.

Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy filmet időrendben forgassanak le, itt ez így történt, ami bizonyára sokat segített a színészeknek (és persze a rendezőnek is) az átélésben és a pontos hangulat-képzésben.

A film szinte minden egyes perce drámai és feszültséggel teli, ami még a stáblistánál sem cseng le, mivel ekkor archív képeket láthatunk az "igazi" Sophie Scholl-ról, a bátyjáról, és a barátairól, valamilyen csodás nyári pikniken. Ezek a képek duplán szíven tudják ütni az embert, hiszen már átéltük Sophie-ék drámáját, és utána látjuk, valóban mennyire szép, fiatal és derűs jelenség volt ez a lány, akit a nácik kivégeztek.

A Sophie Scholl a Bukás - Hitler Utolsó Napjai c. filmmel egyenértékű, és persze nemcsak a témája miatt (és amiatt, hogy abban is szerepelt Julia Jentsch), hanem az igazán igényes és érzelemteli stílusa miatt is, illetve azért, mert ez a film is jó sokáig fog még motoszkálni bennünk, miután kijöttünk a moziból. És nem is kérdés, hogy az idei Oscaron ennek a filmnek kellett volna nyernie a legjobb idegennyelvű film kategóriájában.