Kék Mélység
Deep Blue 2003.
Klipfolyam a tengerek világáról
A Vándormadarak és a Pingvinek Vándorlása óta tudjuk, mennyire remekül mutatnak a filmvásznon a természetfilmek, és hogy ezek a filmeknek igenis van történetük, amivel szépen versenyre kelhetnek a jobb játékfilmekkel is. Ennek a két filmnek valóban volt története, információja, és ezért pompásan működtek a mozikban is, szemben a Kék Mélységgel, ami igazából csak egy hosszúra vágott klipgyűjtemény a tengerekről.
Igen, a Kék
Mélység egy csalódás, amit egyébként már az első 10 percben kezdünk sejteni, hogy így lesz. Az ember azért ül be szívesen egy természetfilmre moziban, mert egyrészt szívesen veszi, hogy szélesvásznon úsznak felé kedves állatok, és nagy felületeten gyönyörködhet a látványban. Másrészt pedig elég érdekesnek tartja a film történetét, tartalmát ahhoz, hogy ne várjon a DVD megjelenésig, és ne otthon akarja majd hetek, hónapok múlva megnézni, akkor akár többedmagával is.
Bár tudjuk, hogy Attenborough írta a filmet, és a BBC-s stáb ugyanaz volt, akikkel a tényleg nagyon jó Kék Bolygó c. tv-sorozat készült, a végeredményen mindez nem látszik meg.
Az első, és legnagyobb baj az a filmmel, hogy egyáltalán nem informatív. De annyira nem, hogy szinte az az érzésünk, nem akarták a
filmen szereplő állatok személyiségjogait bolygatni azzal, hogy bemutatják, megnevezik őket. Ha a moziteremben nem kiáltana fel folyton egy kisgyerek, hogy "jé, egy bálna!", és hasonlók, nekünk, sima Spektrum-szerető mozinézőknek kellene beazonosítanunk a filmen szereplő állatokat. Egyszerűen nem értjük, miért beszél a narrátor úgy az éppen akcióban levő állatokról, mint "a vadászokról", "a vándorokról", "a gyilkosokról", ahelyett, hogy egyszerűen megnevezné őket, és néhány szót említene róluk általában, majd elmesélné azt is, mit látunk éppen a vásznon ezektől az állatoktól. Ehelyett ez a ködös, homályos, csöppet sem a helyénlevő irodalmi stílus zajlik, aminek a kereteiben néhány, de szó szerint néhány szó hangzik el arról, hogy mit látunk.
Így ennek nincs semmi értelme, mert miután csöppet sem informálódunk a tengerek élővilágáról, a tengeri állatokról, így már zavaró az erőltetett narráció, ami csak elvonja a figyelmünket
a klipszerűen zajló képfolyamról.
A másik szerencsétlen tényező a filmzene. Miután ez a film, szemben a Pingvinek Vándorlásával és a Vándormadarakkal, nulla dramaturgiát, cselekményt, és ezekkel együtt izgalmat sem tud felvonultatni, vagyis effektíve nincs története, a filmzenét és az állatok közti élethalál-harcokat próbálták beerősíteni, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy időről-időre előbukkan egy jelenet, amiben az egyik állat a másikat támadja és öli meg, amit hangos, és ezerrel felfokozott szimfónikus zene fest alá. Ez így egy annyira egyszerű párosítás, hogy nem is hisszük el, hogy például Attenborough szívesen adta a nevét a végeredményhez. Ő, akinek a nevéhez fűződik a természet-, és ismeretterjesztő filmek megújítása, ő volt az első, aki úgy ment ki a természetbe forgatni a stábjával, hogy előre kitalálta, átgondolta, mit szeretne rögzíteni, rendes forgatókönyvet
dolgozott ki az adott filmre, és nem azt csinálta, hogy spontán felvett érdekességeket a természetből, majd azokat utólag narrálta. Attenborough munkásságán alapulnak az un. "nature-csatornák" is (Discovery, National Geographic Channel, Spektrum), amik egyébként évek óta egyre népszerűbbek, és széleskörben elismertek. (Plusz régóta nagyon trendi dolog ezekből tájékozottnak lenni, lsd. egy csomó amerikai film vicces megjegyzését erről).
Persze nem arról van szó, hogy az ember nem gyönyörködik szívesen egy nagy vetítővásznon gyönyörű színekben pompázó tengeri világban, hanem arról, hogy ebből a majdnem másfél órás klipből nem lesz film. Ahhoz, hogy rendes természetfilmnek hívhassunk, az alkotókna
k alapszíntű dramaturgiát kellett volna hozniuk, nem pedig simán csak összevágni a valóban szépen felvett tenger alatti/feletti anyagokat, és ezt néhány elröppent, nem informatív mondattal megküldeni.
Így viszont kifejezetten unalmas lett a Kék Mélység, amit a nature-csatornákon található jó természetfilmektől, vagy a tényleg remek előd Kék Bolygótól ég és föld választja el. Azokból tanulhatunk, és közben gyönyörködhetünk a látványban is, A Kék Mélység viszont csak látványt nyújt, és közben lövésünk sincs arról, milyen növényeket, állatokat látunk, és ezek az élőlények miért csinálják épp azt, amit csinálnak. Ehhez pedig tényleg kár moziba mennünk.
-finito-
2006-10-08
