2010-05-01
Science of Imagination (a Képzelet Tudománya) (2. rész / 4)
SCI-FI körséta az idő másik oldalán ...
A Ludwig Múzeum új kiállítása "Science of Imagination" (A Képzelet Tudománya) címmel nem csupán alapul egy témán, hanem szinte a téma maga a kiállítás tárgya, ez a gondolat, és mindaz, amit jelent, beleértve a Sci-fi érát. E kiállítás a Science Fiction-ről önmagában is egy expresszió, egy nonverbális, 3 dimenziós multimédia esszé, egy komplex installáció ...
a cikk fejezetei:
::::: a misszió - a sci-fi küldetése
Túlzás azonban becsapottságról, csalódottságról beszélni, meg a sci-fi ígéret földjének elmaradásáról. Dekadenciáról szó sincs, hiszen a sci-fi jövő eléggé gyakran volt összefüggésben világégéssel,
így a sci-fi jövőn túli jövő minden, csak nem dekadens. A sci-fi (tudományos fantasztikus) fikciók, bár Jules Verne is már sci-fi szerző volt, sőt, Leonardo is, a hidegháború korszakában váltak azzá, amikét ma is gondolunk rá. A történetekben alapmotívum (volt) a világégés, illetve az emberiség önpusztító mivolta (e hagyománnyal nemhogy az Ötödik elem, de az Age of Stupid sem szakított).
De ugyan ki nevezné a sci-fi írók által túlreagáltnak az emberi természet destruktivitását egy Holokauszt után (Leeloo-t ez borzasztja el), illetve egy olyan érában, amikor a pusztító fegyverarzenál sokkal nagyobb mértékben növekedett, mint az ember kontrollja felette, lásd a Disznóöböl válságot, amelynek valószínűleg az vetett véget, hogy Hruscsov a kemény patthelyzetben végig tudatában kellett, legyen, hogy technikailag akár egy berúgott orosz katona is elindíthatja az atomháborút, mert nem volt megfelelő kontrollja a saját atomrakétáik felett.
E kiállítás a nagy égés utáni időkben "játszódik", de másképp, hisz nem a világ égett el, hanem a futurisztikus sci-fi jövő az, ami elolvadt, mint a tavalyi hó. Ma már mind a sci-fi, mind a jövő, amire a sci-fi mutatott, egyszerű múlt. A jövőkutatás, a futurizmus egészen mást jelent. Az emberek még mindig a földön járnak, nincsenek űrjárgányok a garázsban.
A sic-fi ezzel együtt nem egy kudarc, sokkal inkább úgy tűnik, mint egy gyönyörű virág, ami egy ronda dologból (a globális önpusztítás fenyegetéséből) nőtt ki, mint valami gyönyörű hipnózis, amelyet művészek és tudósok hoztak létre, hogy megakadályozzák azt, ami felé a világ rohant. Amíg a sci-fi sztorikban az
emberi természet pusztító és önpusztító, addig maga a sci-fi éppenséggel segített az embernek túlélni egy korszakot, amelyben nem volt elég kontrollja a pusztító erők felett, sem elég józansága. A sci-fi éppenséggel egy plusz, külön kontrollt hozott létre, amely végig hidegen tartotta a háborút, és amely mindenkit bevont a nagy küldetésbe - a jövő megmentésébe. A sci-fi az emberiség jó oldala volt, amely felülkerekedett a rossz oldala felett. A sci-fi megmentette a Földet. Történetek százai tették csodálat tárgyává az intelligenciát, a humánumot, a békét, a békés fejlődést és a természet tiszteletét, miközben a pusztítást a leggyalázatosabb dologként jelenítették meg - és ez globálisan is megtette a hatását.
Kollektíve csodáltuk a tökéltes lényeket, mint a jövő üzenethozóit, s közben folyamatosan szívtuk magunkba a jövő, a magasabb szintű tudat kultúráját. Ma már látszik, hogy egy "ismerd meg önmagad" játék volt ez (nosce te ipsum), amely lényege, hogy az ember azt az "önmagát" ismeri meg, akivé majd az út, e megismerés révén válik. Bódy Gábor, aki maga is írt egy élvonalbeli, káprázatos sci-fi történetet, a Pszichotechnikum-ot, amelyben a La Jetée-hez hasonló, és mellesleg az "ismerd meg önmagad"-nak megfelelő "loop", "végtelen tükröződés" alakul ki, egy ízben ezt mondta a saját életéről: "Én vagyok az életem álma". Az "ismerd meg önmagad"-út során az ember jövőbeli énjéről álmodik, azt hívja elő. Ha úgy vesszük, a sci-fi is valami ilyesmi volt. A jövőt kutattuk, az UFO-k, az idegen lények iránt rajongtunk, és közben saját magunkat hívtuk elő, mint egy fotót. Végén kiderült, hogy mi voltunk azok a titokzatos, idegen lények.
A sci-fi Leonardo-, Verne és a 19. század óta, de a '60-as évektől felfelé is egyre rövidebb távolságra vetítette ki jövő-vízióit. Ma már a sci-fi technikailag a jelenünkre vonatkozik, jelenünket a jövőnktől pedig csupán annyi választja el, mint Achilleusz-t a teknősbékától: egyetlen fázis.
A Holnapután (2004) például megdöbbentő volt mind a Golf-áramlat teóriával, mind az óriási jéghegy leválását ábrázoló drámai felvétellel - amely a film megjelenésének pillanatában már valóság is volt. Aztán itt van Franny Armstrong remek klímavédelmi agitációs filmje tavalyról, az Age of Stupid, amely teljes mértékben a jelenünkre vonatkozik, ám formailag ugyancsak a sci-fi műfaját ölti magára, és jelenünket egy sötét jövőből visszatekintve ábrázolja, úgy, mint azt a múltat, amikor a Föld még megmenthető "lett volna".
A sci-fi tehát, bár a sci-fi jövő már nagyon közel esik az aktuális jelenhez, ma is tradicionálisan és kifogástalanul működik (lásd a 2010-es év legnagyobb sikerét, az Avatar-t, amelyben az élet,a természet tisztelete és a pusztítás elítélése minden eddiginél drámaibb és a 3D révn hatásosabb módon lett megjelenítve).
Mondjuk úgy, a sci-fi révén az ember megőrizte jövőkutató (előkép gyártó, döntés-előkészítő, hatástanulmány-készítő) szellemi aktivitását. Ezzel együtt valami gyökeresen megváltozott, ez pedig a modernitáshoz, a modernhez való viszonyunk.
A sci-fi a modern kor csúcspontján vált azzá, ami, de ennél jóval többről is szó van, hiszen a sci-fi már Leonardo óta a modern-et kutatta, vizionálta, a majdani vadiújat, a futurisztikusat, magát a futurát. A sci-fi az ember, pontosabban a civilizáció fejlődésének katalizátora, felügyelője, kalauza, védnöke, hírnöke és hirdetője volt. Az idő minden fázisában, minden aktuális jelenben odavetítette a jövőt, a jövő ezer elképzelhető verzióját, és tette ezt úgy, hogy az intelligencia, az élet, a természet tisztelete, a pusztítás elítélése, az embernek és a humanitásnak a technikai fejlődéshez képest felsőbbrendű mivolta itatta át e víziókat.
Azt érdemes észrevennünk, hogy a sci-fi nem valamiféle hóbortos divat volt, ami mára meghaladottá vált, hanem egy létfontosságú alternatív csatorna, közvetítő közeg, amelyen keresztül a központi médiának kiszolgáltatott társadalom felett a válságos időkben is megmaradt a pozitív értelem befolyása.
A sci-fi egyáltalán nem lejárt lemez - ami lejárt, az a modern, a modern kor, a modernitás. A modern vége már a '80-as években nyilvánvaló volt, Godfrey Reggio Kizökkent Világ c. filmje (bár nem sci-fi, mégis mérföldkő, egy gigantikus filozófiai "klip") már 1982-ben jelezi számunkra, hogy "a fejlődés", abban a formában, ahogyan addig zajlott az ipari forradalom óta - katasztrófába vezet, nem fenntartható, és még az iránya sem jó.
Maximálisan figyelemreméltó, hogy a sci-fi, bár eredetileg a technika, a fejlődés iránti rajongás hatotta át, egy ponton túl látványosan levált a modern-vonalról, s a hangsúly a túlélés, az emberiség, pontosabban a humánum túlélése irányába tolódott el. Ez a leválás ezzel együtt nem egy pillant műve volt, született például már 1957-ben is történet, amelyben a jövőből azért küldenek vissza egy robot-katonát, hogy a sötét jövőre figyelmeztessen (Soldier From Tomorrow, Harlan Ellison műve, akinek két másik tévés alkotása közvetlenül is a Terminátor 1. alapjául szolgált).
Jelentékeny film a Day After c. tévéfilm 1983-ból, amely az atomháborút mutatta be. Semmi különös nem volt benne, "csak" az atomháború, nem is igazi film volt, inkább szemléltető anyag, egy látványos demonstráció - de százmilliókhoz jutott el világszerte, és meggyőző erejével aktívan módosította a tudatunkat, befolyásolta a gondolkodásunkat az élet védelmének irányában egy olyan korszakban, amikor Reagan egy válság-szimulációs komputer program javaslatára rohanta le Granadát, és csillagháborús programba rángatta bele az USA-t.
A posztmodern (akkor ezt még nem lehetett tudni), egy nagy hátraarc volt, amely során fokozatosan világosodtunk meg kollektíve, hogy miről szól(t) a modern, illetve a modern-re jellemző fejlődés, és hogy ez egy hibás irány illetve aspektus. A Terminátor 1., mint kult sci-fi 1984-ben még csak sima időutazásos akciófilm, 1991-ben azonban a Terminátor 2. már szembefordul a technikai fejlődéssel, megfogalmazva, hogy a primitív mesterséges intelligencia, a gépek világa organikusan fejlődik, és mi (akik évente cseréltük le a PC-inket, hogy az újabb játékokkal játszadozhassunk, és ezáltal, ha úgy tetszik, hadiipari fejlesztéseket szponzoráltunk) uraiból szolgáivá válhatunk e fejlődésnek, amely fejlődés nem is az ember érdekeit követi, hanem idegen érdekeket (a gépekét, pénzét). Forradalmi gondolat, fordulópont, mérföldkő.
M. Night Shyamalan 2008-s filmje, a Happening már egy konkrét környezetvédelmi figyelmeztetés, felhívja a figyelmet arra, hogy a
Föld és a természet túlélése érdekütközésbe került az ember túlélésével. Különösen fontos motívum e filmben, hogy a fenyegetést, a horrort zöld növények képviselik, azok az élőlények, akik társaságában az ember eredetileg a legjobban érzi magát. Ehhez hasonlatos a Music Television képernyőjén keresztül a világot bejárt videóklip, Uwe Flade műve a Depeche Mode Enjoy the Silence c. zenéjére (Linkin Park remix), amelyben a rendszer teljes összeomlását egy növény offenzív elburjánzása idézi elő - egy horror történet, amiben nem az embernek drukkolunk.
A posztmodern, definíciója és funkciója szerint addig tart(ott), amíg meg nem jelenik (jelent) végre a következő korszak. Korábban egyszerűbb volt a következő korszak felismerése, hiszen egyenes vonalban haladtunk, mintha ugyanannak az autógyárnak az újabb és újabb modelljeiről lett volna szó. A posztmodern azonban más, hiszen ezúttal a régi, hagyományos vonalat elhagyva, egy új vonalra szálltunk át, példánknak megfelelően az új modell többé nem autó, hanem bicikli (és ez már nem is az autógyár terméke, hanem emberek készítették, egy ingyenes és nyitott, open source projekt formájában).
Az új korszak immár egész másról szól, amiből jelenleg kb. annyi látszik, hogy a modern ellentettje, non-modern. Az ellentét, az ellentétes irány az "ember vs. környezet" - problematika mentén jön létre. Amíg eddig a terjeszkedés volt a meghatározó (a környezet rovására), addig immár a fenntarthatóság a rendező-elv, a kollektív eszmény és cél (a környezet javára). Amíg eddig a kényelem, a luxus, a természetes viszonyok felülírása (fűtött teraszok télen, jégkocka nyáron, légkondi) volt a cél, és az élvezetek habzsolása, addig ma már az ergonómia (kezd lenni) a cél és vezérlőelv, az energiatakarékosság, az ivóvíz megbecsülése, és az egészséges életmód, miközben az elhízás nyomasztó teher. Ezer fronton zajlik ugyanaz a nagy GREEN fordulat, a dolog szépsége pedig az, hogy amire a természet, a túlélés rákényszerít bennünket, az az eddiginél milliószor egészségesebb, boldogabb, élvezetesebb, tartalmasabb életet eredményez. Konkrétan egy ergonomikus életstílust. Olyanok vagyunk, mint a szenvedélybetegek, akiknél egy rehabilitáció nem holmi szükséges rossz, nem holmi korlátozás, megszorítás, hanem egy értelmes emberi élet kezdete lehet. A fordulat révén mindenki jól jár, ezért is van rá esélyünk, hogy a gondolat (ami tettekké objektiválódik) forradalmi sebességgel fog terjedni.
A modern kor önleleplező, öndefiniáló csúcspontja az lett, amikor Bush jr. hovatovább verbalizálta, hogy az USA az amerikai életstílus (life-style) védelmében folytat háborút. Ennek ellenpontja lett Franny Armstrong filmjében a forradalmi gondolat, miszerint pontosan az életstílusunk ellen kell harcolnunk. E film mellesleg a 2009-es Koppenhágai klímacsúccsal a Zöld Fordulat nulladik másodperceként tekinthető - amellyel beléptünk a non-modern korába.
Franny Armstrong filmje és a COP 13 az új korszak egyik legnagyszerűbb adományára világít rá, az emberi kezdeményezés és civil szerveződések erejére, arra, hogy az ember többé nem tévénéző, akit 4 évente kiengednek szavazni, aztán visszaterelik a TV elé, hanem immár annak kell történnie a politika szintjén is, amit az emberek alulról diktálnak. A facebook kora ez, amikor a társadalom nem a központi médiára csatolt, celláikban éldegélő fogyasztókból áll, hanem horizontálisan szerveződő gondolkodó, vitatkozó, gondolataikat tovább-fejlesztő és tettekre váltó emberekből. E mozgalmak, és az alulról jövő kezdeményezések, horizontális szerveződések ma pontosan ugyanazt az intellektuális óvó-védő funkciót töltik be, mint eddig a sci-fi.
A sci-fi kora azonban nem járt le, sőt, reneszánszát élheti, a különbség csak annyi, hogy ez már nem a hidegháborús sci-fi, itt már nem az oroszok az ellenség, Kína az új barát, így az ellenség éppenséggel elfogyott (érdekes végignézni a James Bond filmekben az ellenségek sorát, az utolsó előttinél Észak-Korea játszotta e szerepet, de a legutóbbinál már alig lehet visszaemlékezni rá, kik voltak "a" rossz fiúk). Az ellenség elfogyott - és tegyük hozzá, hálistennek. Az Avatar-ban már az ember az ellenség (a túlélők pedig nem emberek).
A végeredmény az új sci-fi, a Zöld Fordulat utáni sci-fi, immár modernitás nélkül, a non-modern szellemében. A sci-fi, vegyük észre, kitartott eredeti küldetése mellett, a küldetést választotta a modernitás helyett....
következő fejezet: Science of Imagination
a cikk fejezetei:
-Pilot Pirx-
2010-05-01