Hullahegyek, fenegyerek
A The Way of the Gun egy gengszterfilm a másodvonalbeli Tarantino-követők stílusában, csavaros történettel és -a magyar címmel összhangban- valóban sok hullával.
A film tele van sztárokkal, ahogy azt mondani szokás, de ez csak a film közepéig lesz érdekes, mivel addig még egy sor dolog le tudja kötni a figyelmünket, de az utolsó egy óra már nem lesz annyira rózsás.
Ryan Phillippe és Benicio Del Toro (Parker és Longbaugh) két lelassult törvényenkívüli, akik éppen valamilyen nagyobb szabású akciót akarnak kitervelni, mert egyrészt unják a kisebb rablásokat, másrészt elfogyott a pénzük. Elmennek egy spermabankba, ahol véletlenül kihallgatnak egy beszélgetést, ami egy béranyáról szól, akit egy dúsgazdag házaspár fogadott fel, és aki pár nap múlva fog szülni. A béranya egy fiatal törékeny lány, Robin (Juliette Lewis), akit a házaspár szinte rabként őriz, így még az orvosához is csak két profi ügynök (Jeffers és Obecks) kíséretében mehet el. Parker és Longbaugh általában szavak nélkül is megértik egymást, viszont Robin elrablása már nem megy simán, kicsit meglepődnek, amikor a két ügynök hajlamosabbnak tűnik a lány hasába lőni, mintsem elengedni őt. Szerencsére Robin is szabadulni próbál a fogságából, és éppen Parkerék karjaiba szalad, úgyhogy kezdődhet a szokásos 
emberrablásos herce-hurca. Azaz csak kezdődhetne, ha nem pont annak a Christopher McQuarrie-nek a filmjét látnánk éppen, aki a Közönséges Bűnözők (Usual Suspects) c. trükkös film forgatókönyvét írta. McQuarrie története annak idején egy sikerfilmet hozott, úgyhogy most első rendezéseként az író megpróbál egy hasonlóan csavaros történettel előhozakodni. A The Way of the Gun-ban senki sem csak az, aminek látszik, lassan majdnem minden szereplőről kiderül, hogy van egy titkos szál, ami őt a Robin-történethez köti, és ez több oldalról veszélyezteti Robint, a gyerekét, és most már a két emberrablót is.
Ezzel a sok titkos vonallal az a baj leginkább, hogy amíg minden ütőkártyáját fel nem fedi a forgatókönyv, addig más nem is nagyon történik a filmvásznon. Tehát meg kell várnunk, míg ki nem derül az orvosról, a maffia bérgyilkosáról, a leendő nevelőanyáról, az egyik ügynökről, és még másokról, hogy milyen érdekük fűződik Robin megtalálásához, és ez idő alatt mindössze a menekülő hármas kártyapartijait izgulhatjuk végig.
A Tarantino-stílus viszont pont az
ilyen lelassult helyzetekben segíti ki a gyengülő cselekményvezetést: Longbaugh és Sarno, a közvetítő (James Caan) kedélyesen elbeszélgetnek egy ital mellett az élet dolgairól, ahelyett, hogy a váltságdíjról alkudoznának, az egyik maffia-katona hosszú percekig beszél (elég humorosan) a saját haldoklásáról, és közben már régen Mexicoban járunk, ahol csak lassan szál a por, és amúgy sem történik semmi gyors mozdulat.
A film legvégén az alkotók megpróbálják behozni az addigi humor-lemaradásukat, és e célból még egy némafilmszerű geget is bevetnek (Parker lövöldözés közben beugrik egy kútba, amiben víz helyett törött sörösüvegeket talál), de ez a filmvégi komolytalankodás csak még jobban elrontja az amúgy sem kidolgozott befejezést, és nem úgy zárul a film, ahogy azt szeretnénk.
A színészek kiválasztása is mintha rutinszerűen történt volna, amellett, hogy például Benicio Del Toro nagyon jól mutatott a hallgatag és profi bűnöző szerepében. Neki el tudtuk hinni, hogy okos, de nem szeret sokat beszélni, érzékeny, és ezzel együtt gengszter,
viszont Ryan Phillippe-t biztosan nem egy Mexico-beli bűnözőnek találták ki. Az elegáns szőke fejét hiába küldték meg egy szakállal, nem sikerült egyetlen elszánt bűnöző-arcot sem látnunk tőle a filmben, ami nem feltétlenül az ő hibája. Juliette Lewis is egyszerű választásnak tűnik Robin szerepére, mivel egyrészt a tehetséges 28 éves színésznő minden filmjében jól szokott teljesíteni, másrészt pedig a törékeny alkata, és a kultfilmekhez való vonzódása (Született Gyilkosok, Kalifornia, Alkonyattól Pirkadatig) egyértelműen rendelik hozzá Christopher McQuarrie filmjéhez. James Caan adja a negyedik főszereplőt, akinek szinte az ujját sem kell mozdítania ebben a filmben, elég, ha a szokásos önelégült-felülről-lenéző arckifejezését magára ölti, és máris tökéletes Sarno, a közvetítő.
A The Way of the Gun az amerikai mozipénztáraknál is okozott némi meglepetést, mivel a premierje hetében csak 2,1 millió dollár bevételt hozott a jegyeladásokból, ami még egy 9 millióból készült (nagyon alacsony költségvetésű) film esetében is szerény teljesítménynek számít.
A hazai közönség sem volt túl lelkes a Hullahegyekkel... szemben, amikor mi láttuk a filmet, kis létszámban és nagyon csendben ülték végig a nézők a filmet, és ez egy ilyen (tarantinósra vett) gengszterfilm esetében szomorú dolog.
- lido -
